Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Miklya Zsolt versei
88196
post-template-default,single,single-post,postid-88196,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Miklya Zsolt versei

Félni való

„Persze, hiszen neked fontosabb félnivalód van…”
(Patrick Ness – Siobhan Dowd)

Szerettem félni, mondaná, szobasarokban vártalak,
sötét sarokban, álmos délután után.
Futottam volna én veled, indultam volna, mondaná,
de nem szól, nem beszél, mióta, nem tudom.
Futottam boldogan, anyától el, sötét szobába és
a fal mellett, szekrény mögé rejtőztem el,
ölbéli kisgyerek. Nem ringatott anyám, nem énekelt,
vasalt, élire hajtott kendőt és ruhát,
érzem az illatot, a forró cérnaszag mindent betölt,
fullasztó, álmos este nő, indul felém,
ölelne át, de én futok, a kisszobába, boldogan,
öleljen inkább félelem, sarok, sötét.
De rejtőzködni nem lehet sokáig, így hát boldogan
futok csak vissza, hátha már üres kosár
s anya ölelő karja vár, de nem, még nem lehet, mondá
a kar, még mást ölel, a munka hív, a feladat,
nézd, sorban áll a sok füzet, sorok közül is kibeszél,
sorokban rejtőzik a jel, kereshetem,
éjfélig eltart, kisfiam, utána sem pihenhetek,
mert jő az álom és riaszt, sziréna szól.
Indulj, szaladj hát, tőlem el, mondá a kar, így jelbeszélt,
szeretnék félni én veled, de nem tudok.
Futottam boldogan tovább, sarokba vitt az indulat,
a fal mellett, szekrény mögött árnyéka várt,
mondják, árnyékszemélyiség, pedig csak ő, a másik én,
neve is volt, már nem tudom, mi, nem beszél.
Csak arcot ölt, csak kart cserél, élire hajt, aztán javít,
átrettegi az éjszakát, hajnalban ír.
S míg függök rajta, kisgyerek, futok és írok boldogan,
és dúdolok, hangom fanyar, szeretni fél.

Álom a korrupcióról

Bejött a főszerkesztő és a Kossuth-díjas költő a szobámba,
melegen gratulált a megjelenéshez, és a nyomtatott példány
mellett egy borítékhoz hasonló összehajtott papírost nyomott
a kezembe. Őszintén sajnálkoztak, hogy csak ilyen körülmények
között adhatják át, de ezt most őszinte barátilag fogadjam el.
Távozásuk után jutott eszembe – mint általában –, mit kellett volna
mondanom, vagy legalább kérdeznem. Miért nem szerződéssel?
Miért nem lehet tiszta és egyértelmű megállapodást kötni arról,
hogy valamit publikál egy ilyen rangos folyóirat? Miért csak
a hálószobámban érvényes a dicséret és a „barátom” kifejezés?

A kérdéssel ébredtem. Dermedten feküdtem még az ágyban,
hajnali frissülésem a kérdések átgondolásával indult, szerencsére
nem néztem bele a borítékhoz hasonlító, tiszteletdíjnak nehezen
nevezhető papírcsomóba, így nem tudtam meg, mennyit kóstál
az álomapparátus, az éberség őrállapotba rántott, nyújtóztam egy
nagyot, mint a cicánk, és indultam ellenőrizni, vagyok-e még,
leszek-e ezen a héten. Tűnés van, fogadott egy e-mail, tüntesd el,
majd felrémlett zánkai táborozásom a hetvenes évek elején, ahol
egy pályázatra a legjobban sikerült – és ihletett – altáborcímert
készítettem, de ezt a táborvezető-zsűri csak csukott ajtók mögött,
baráti beszélgetés formájában volt kedves elismerni, és egy tábla
csokit nyújtott át fájdalomdíjként, amit azután szétosztottam.
Későn ugrott be ott is a magyarázat: a pajzs nem reakciós elem,
hanem címerbe való, népköztársaságunk címerében is ott van,
de akkor már késő volt, zajlott a tábor, ment minden tovább
a maga kerékvágásában, haladt a rendszer a végzete felé.

Azóta sem tudom, mit kezdjek pajzsra emelt fogalmaink új meg
új jelentéseivel, „barátaim” szájról szájra adott válaszaival, mikor
csak szívtől szívig szerettem volna valamit megmutatni, igaz,
magam is papirosba csomagolva. Talán erre akar figyelmeztetni
az álom: Ne tedd! A papír maradjon papír, előbb-utóbb úgyis
kukába kerül. Te meg ébredj, és oszd szét, ami magadból maradt.

(Megjelentek az Alföld 2018/7. számában.)

Borító: StockSnap: Dark room (Pixabay)

Miklya Zsolt

szerző: Miklya Zsolt
honlap e-mail
Miklya Zsolt 1960-ban született Csorváson. Pedagógus, Quasimodo emlékdíjas költő, öt gyermek édesapja, a Parakletos Könyvesház kiadójának felelős szerkesztője, az Író Cimborák alkotói műhely tagja. 2001 óta folyamatosan publikál irodalmi lapokban és antológiákban. 2014-ben NKA-ösztöndíjjal fejezte be Létben oldódó c. szonettregényét, melynek szonettkoszorúi irodalmi lapokban jelentek meg 2014-2017-ben. Legutóbbi gyerekvers-kötete: Végtelen sál (Móra, 2015) Fotó: Miklya Attila

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések