Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Csempék és panelek sorsa
88318
post-template-default,single,single-post,postid-88318,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Csempék és panelek sorsa

Molnár T. Eszter: Szabadesés

„Nem kedveltem a családon belüli ügyeket. Túl jól ismertem már a szeretetnek ál­cázott gyűlölködést, mégsem voltam képes átlátni a hazugságok és elhallgatások szö­vevényén.” (25.) Mint sok más bűnügyi történet, Molnár T. Eszter Szabadesés cí­mű regénye is egy elhívatással kezdődik. Peter Brennert, egy jól menő ügyvédi iroda állandó alkalmazottját keresi főnöke kora hajnalban telefonon. Egy fiatal, ám an­nál sötétebb előéletű nő, Magdalena Becker az éjszaka meggyilkolta nála jóval idősebb, köztiszteletnek örvendő professzor férjét. Brenner minden vonakodása és szá­mos baljós jel ellenére vállalja a gyilkos jogi képviseletét. Idézett vallomása azonban hangsúlyosabb szerepet kap a regény alakulása során, mert az eset kiváltotta szemléletváltása a saját családi szerepét és társadalmi egzisztenciáját sodorja veszélybe. Jól mintázza ezt, és a regény felépítéséről mintegy metaforikusan sok min­dent elárul az egész történet folyamán mellékesen végighúzódó, a regény világán belül több szempontból is logikátlannak tűnő lakásfelújítási projekt, melyet Pe­­ter hűvösen elegáns felesége, Laura szorgalmaz, s aminek központi eleme a hi­bátlannak tűnő, de elunt padlócsempézet felfeszegetése.

A könyv olvasása elején úgy tűnik, egy klasszikus krimi – és azon belül is a filmes noir – zsánerét megidéző regényt tartunk a kezünkben. Rögtön az első lapokon a következő evokációt találni Magdalena Becker első megszólalása kapcsán: „(t)örténetéből hiányoztak az érzelmek, mint a színek egy fekete-fehér filmből” (8.). A színek hiánya, a dolgok valódi látványát elfedő szürke fátyol tematikusan és sti­lárisan is megjelenik a szövegben. A cselekmény helyszínén, a látszólag védett és zárt Heidelbergben szinte egyfolytában esik az eső. Rögtön a történet elején Brenner majdnem autóbalesetet szenved, végül csak az autója lökhárítója sérül, mint­ha az idézett hazugság szövevénye feslene föl a főhős előtt, ami nem hagyja töb­bé nyugodni. Elmondása szerint eddig ugyan nem dohányzott, ám amikor a Mag­dalena-ügy kapcsán kénytelen alámerülni a megszokott rend hálója alatt el­terülő bűn világába, akkor egyben a cigarettafüst homályában is elveszik. Bár a fő­hős énelbeszéléséből értesülhetünk a regény nagy részében a történésekről, tárgyilagos, tényközlő leírásai tökéletesen megfelelnek a keményvonalas detektív-nyo­mozó idealista és racionális gondolkodásával kapcsolatos előítéletnek. Brenner a történések során ugyan gyakran kerül rizikós helyzetekbe, illuminált vagy szélsőséges tudatállapotba, elbeszélése mégis végig egyenletes, szép stílusú, de változatlan, homogén marad. Egy átlagos ügyvéd visszaemlékező naplóbejegyzéseinek is nehezen tekinthető a szöveg, mert az elbeszélő olyan dolgokra is felhívja az ol­vasó figyelmét, mintha adott helyzetben kívülről szemlélhette volna saját magát. Bár ez nincs kimondottan hangsúlyozva a történet során, de mint egy igazi (fikciós) detektív, valamelyest kívülállóként figyeli saját világa történéseit.

Peter Brenner kívülálló nyomozó monokróm világlátása rendkívül felszínes is egyben. Az ügyvédi irodán kívüli kapcsolati hálóját elsősorban nők jelentik. Fele­sé­géről igazából nem tud sokat, azon túl, hogy szép és hozzá képest felsőbb osztályból való, így valószínűleg sosem tud neki teljesen megfelelni. Telt idomú titkár­nője, Mia a menő ügyvédi iroda kelléktárához tartozóan természetesen a főhős sze­retője is – bár a „szerető” szóval csak a finomkodó látszat kedvéért lehet jellemezni a történet elején ábrázolt kapcsolatot, hiszen egy titkárnő sosem terheli a fő­hőst érzelmi, lelki vagy akár csak intellektuális megnyilvánulásaival. Ha valaki fel­ismeri a műfaj sematikus mintázatait, az elején talán bosszantó is lehet az örökölt, szte­reotípiákból és panelekből összetevődő ügyvédi-nyomozós világkép. Sze­ren­csé­re éppen ez a cél. Újdonsült védence, Magdalena Becker Brenner és egyben a könyv­olvasó számára felkínált nagy rejtély, hiszen már a fülszöveg is azt a kérdést teszi fel, kicsoda ő, és erre különböző válaszokat kapunk. Kezdetben Brenner egye­térteni látszik a közvélemény és némileg a műfaj által közvetített minden elő­ítélettel. Miával való első beszélgetése Magdalenáról így hangzik: „– A képeken nem tűnt annyira kurvásnak, de azt is írták, hogy nem egy észlény, és hogy csak a férjére való tekintettel tudta elvégezni az orvosit. – A legtöbb nő nem egy észlény, de ez aligha hírértékű. A Bild olvasóinak végképp tudni kéne.” (14.) Majd ezután a hí­rekből a következőt olvassa ki: „A nő jellemzésében a testrészek domináltak, a férfiéban a tudományos fokozatok.” (15.) Ám ezen a vonalon haladva Brenner hamar ön­ellentmondásokba ütközik, hiszen a megbeszélések során a vádlott ve­szé­lyesen in­telligensnek bizonyul. Mint a sötét múltú, rejtélyes szépasszony, aki­be a főhős belehabarodik, ő a történet femme fatale-ja. Bizonyos értelemben a re­gény végkifejlete szerint az is marad. Schwer egyébként elfogult, axiomatikus kijelenté­se szerint Brennernek vigyáznia kellene vele, mert „az a nő egy manipulátor”, és ez­zel ne­hezen lehetne vitatkozni, hiszen minden rábeszélés nélkül teljes befolyása alá von­ja a főhőst. Ugyanakkor az olvasó által megismert oldala teljesen le­vetkőzi a veszélyes szörnyeteg képzetét: egyetlen magyar származású szereplőként szimpátiát ébreszt, közösségvállalásra szólít fel. Olyan értelemben olvasható a „végzet asszonyának”, hogy az elbeszélő élete végül is miatta fordul fel fenekestül, miközben az elvesztett régi egzisztenciája helyébe Brenner számára nem kínál vi­gasz­dí­jat vagy megoldást. A műfaji konvenciókkal szemben azonban, neve bibliai vonatkozása mellett is, az eredendő bűn magával hurcolása helyett inkább az élet kaotikusabb, „valódibb” megélése felé vezeti az ügyvédet.

Molnár T. Eszter eddigi munkássága arra utal, hogy a különböző műfajok kö­zött magabiztosan kormányzó íróként jól tudhatja, a semmiből nem lehet újat te­remteni. Tehát a körülöttünk heverő közhelyeket kell valamiképpen szóra bírni, a halott metaforákat felrázni. Egy noir regény porosodó kellékei között mozogva az el­beszélőt nővére, Laura s a fent tárgyalt karakterek segítik e tematikus panelek fel­­törésében. Újító szándéka és igényessége további vizsgálódásra érdemesít fel.

A regénynek három rétegét lehet jól elkülöníteni. Az első kettő, a már érintett nyomozói szál és Peter Brenner magánéleti válságának alakulása a regény első fe­lében még szorosan összefügg, az elbeszélő szemléletmódja, világlátása szerint ala­kul át. Idővel azonban megszűnik ez az összhang, és a krimivonal kevésbé hangsúlyossá válik. Kezdetben az ügyvéddel folytatott párbeszédei nyomán tudomást szerezhetünk Magdalena hányattatott sorsáról, három nyelv és náció peremvidékén tengetett, erdélyi gyerekkoráról. Ez a nehezen leírható és talán épp ezért nép­szerűségnek örvendő egzisztencia, vagy éppen a kulturális idegenség azonban nem tematizálódik többé a regényben: szerepe kimerül az egzotikussá, illetve az ol­vasó számára szimpatikussá tételben. Ezek a beszélgetések, talán nem árulok el ve­le sokat, a gyilkossági ügy felderítéséhez sem nyújtanak közvetlen segítséget. Az igazi detektívmunka, az olvasó számára elhintett nyomok és félrevezetések csak a re­gény harmadik harmadában, ott is egészen mellékesen jelennek meg. Így a zárt bű­nügyi regénnyel szemben felállított posztmodern kétely nem egészen úgy tűnik föl, hogy a nyomozás önkeresésbe fordul, hanem úgy, hogy az előző egyszerűen zárójelbe kerül, az utóbbi pedig nyomatékosabb lesz. A szálakat mozgató, már a regény elejétől kezdve jelen levő sejtett és végül megtalált bűnszövetkezetek a ki­fejletben is a háttérben maradnak, nem tudunk meg róluk többet, mint bármely összeesküvés-elméletről. A zsáner kedvelői számára ez az aspektus csalódást okoz­­hat. „Szótlanul hallgattuk a híreket. Halálos áldozatok Szíriában, iszlamista tá­ma­dás Pá­rizs külvárosában, lövöldözés Berlinben. Mikor a sporthírek szignálja köz­ben ki­kapcsolta a tévét, hirtelen mély csend lett a szobában. Heidelberg, kétoldalról he­gyekkel közrefogva védve volt, mint gyöngy a kagylóhéjban, és védve vol­tunk vele mi is a kulturált problémáinkkal együtt.” (138.) A „világ zaja” ebbe a zárt do­bozba leginkább csak a tévén keresztül szűrődik be. Ahogy Brenner szakít a dolgok felszínes szemléletével, úgy az elbeszélés egyúttal lemond a nagy egész összefoglaló leírásáról. Az ügyvédet többé nem zavarja szakmai kudarca, hogy egy ál­tala képviselt bűnöző perét elveszíti, hiszen jól tudja, ő nem az igazság képviseletében állt ki.

A léptékváltásnak vannak egészen szép mozzanatai is. A noir-történetek általában igen borús, kilátástalan világ- és énképet közvetítenek, amikor a társadalmi rend­szer a törvény révén kiiktatja vagy félreállítja a magától kutakodó főhőst. Itt a mik­rotörténeti szemléletmód lehetőséget ad egy sokkal személyesebb és átélhetőbb énkeresés olvasási tapasztalatára. „A hétvégék a magabiztosaknak valók, azoknak, akinek vannak terveik, akik be tudják osztani az üres órákat. Rajtam lötyögött a vasárnap, mint egy bő kabát.” (126.)

A harmadik réteget a már a regény elejétől megtalálható, a vége felé pedig sű­rűbbé váló álomleírások jelentik. Az álomkeretes betétek nehezen elkülöníthetők a múlt em­lékképeitől, illetve a dőlt szedés révén talán Magdalena egyik levele is idesorolható. Ezek az álmok lefordíthatóságuk okán a regény egy lehetséges allegorikus olvasatát erősítik fel. A központi álom megfejtését a messzi vándorlásból hazaérkező Sylvia, Brenner testvére adja meg: a gyermek Peter nem akart bemászni a tó­ba, mert koszos volt, helyette felmászott egy fűzfára, amelynek az ága leszakadt, és végül mégis beesett a vízbe. Testvére segített őt kimenteni. Sylvia szerint Peter bár­mennyire is finnyás, eljött az ideje, hogy leszálljon a halandók közé, az iszapos tóba. „Lehet, hogy kicsit gusztustalan lesz, de aztán élvezni fogod, ígérem.” (125.)

Brenner később a Magdalena-ügy megoldásakor kikéri Sylvia véleményét, és úgy jár el, ahogy az nővérének szimpatikus lenne. A sokáig távol levő, majd az idealisztikus szemléletmóddal éppen szakító Brenner életében felbukkanó nővér mintha csak a főhős gyermeki vagy ösztönénjét képviselné, érvényesítené. Sylvia a történet végén ismét vándorútra kel (mint ahogy a mesében Lacit is megára hagyja a kisoroszlán), de egy valódibb élet bátorságát és felelősségét hátrahagyja Brenner számára.

Hasonló pszichoanalitikus értelmezésekre adnak módot Brenner férfiakkal való kapcsolatai is, amelyek hétköznapjaiban az ügyvédi iroda meglepően kevés állandó mun­katársaira szűkülnek. Az iroda alapítójára és főnökére, a mindig jól értesült, racionális, de rendkívül felszínes Schwerre (szuperego), valamint Peter fiatalabb és ke­vésbé tehetséges nőcsábász kollégájára, Jochenre (id), aki annyira ko­molytalan, hogy vezetékneve még csak ki sem derül. Kérdéses, hogy előnyös-e a regény szempontjából, ha a mellékszereplő karakterei ennyire eltolódnak a sematikus, illetve allegorikus értelmezés felé, s apró elmozdulásaikkal legalábbis csak rit­kán kész­tetik hezitálásra az olvasót.

Laura a lakás földszinti részét úgy alakítja át, hogy a nappalit és konyhát egységesen hideg, akvamarinkék padlócsempézet fedje le. Mint később kiderül, férje személyiségéhez illően szerette volna átszabni a közösségi teret. Bár Brenner határozottan visszautasítja, hogy ez az átalakítás tetszene neki, nyelvi megnyilatkozásaiból tükröződő énképét a regény folyamán változatlanul jellemzi ez a monokróm színvilág. Noha a regény szövegét egyenletes és színvonalas nyelvi igényesség jellemzi, ez egyben egysíkúságot is jelent. A párbeszédek és más szereplők monológjai is ugyanabban a hangnemben íródtak, mint a leíró és elbeszélő részek. Le­het persze, hogy mindezek idézetként értendők, és a főszereplő átalakított, belső szó­lamaként képzelhetők el, de ezek között a „belső szólamok” között nincs kü­lönbség. Brenner a még ismeretlen és már megszeretett Magdalenát, valamint eli­de­genedett feleségét is nagyon hasonló természeti metaforákkal jellemzi. Magda­lena története, „amit aznap elmondott, befejezett volt, mint egy népmese, és lekerekített, mint egy kavics, amit messziről hozott a folyó” (46.). Később hallgatása „mély volt, tiszta és hideg, mint egy tó a fenyvesek között” (201.). Laura szeme pe­dig „ijesztően kifejezéstelen lett, mozdulatlan és befejezett, mint egy tengerszem” (250.).

A különböző nyelvi rétegek átlátszatlansága, az egymással beszélhetőség kérdése pedig egy ponton mintha tematizálódna is a regényben. Magdalena először egyetlen barátot nevez meg a gyilkosság előtti életéből, ő pedig egy bejárónő, Veronica Ponta. Nevéből és Brenner elmondása szerint „rossz németségű” be­szé­dé­ből nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy Veronica is Romániából ér­kezett vendégmunkás vagy bevándorló, így a köznapi némettel szemben ők szó sze­rint is közös nyelvet beszélhettek, ez a regény nyelvi regiszteréből azonban teljesen kimarad. Az ügyvéd és a tanú között elhangzó párbeszédben is mindössze a „mindenórás” kifejezés utal a takarítónő tanult nyelvi kompetenciájára, Magdalena szó­lamai pedig teljesen áttetszők, több szempontból marginalizált identitásának sok­színűsége a gyermekkorát elmesélő monológokon kívül nem kerül felszínre. A megkövesedett tematikus elemek játékba hozásával párhuzamosan a nyelvi rétegződések bonyolultabb szövevénye, karneváli játékossága, úgy hiszem, még emelte volna a regény színvonalát.

Egy detektívregény kritikusa számára a bírálat önreflexió is. Mert mi maradhat a sikeresen szétfeszített panelek után? Hogyan lehet felfejteni egy bűnügyről, egy könyv­ről vagy saját életünkről az igazságot? Molnár T. Eszter regényében erre vá­lasz talán – és igen helyesen – nem rejlik, de a kérdés feltevésével további nyomo­zásra készteti az olvasót.

Molnár T. Eszter: Szabadesés, Prae.hu–Palimpszeszt, Budapest, 2017.

(Megjelent az Alföld 2018/8-as számában.)

Takács Emma

szerző: Takács Emma
honlap e-mail
Takács Emma 1990-ben született Székesfehérváron. Az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán tanult. Jelenleg Budapesten él. Érdeklődési területei közé tartozik a romantika és a századforduló irodalma, műfajelmélet, az irodalom és informatika találkozási lehetőségei.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések