Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Grecsó Krisztián verse
88990
post-template-default,single,single-post,postid-88990,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Grecsó Krisztián verse

Magánapokrif

A mindeneim mára üres árkok,
Kopár földsávok a kincstári mezőn,
Kifosztott oltár a harmadik napon,
Tucatnyi mérgezett varjú a tetőn.
Róluk mondatott le, intett, az Úr,
És elhagytak engem ők könnyedén,
Mintha nem én szültem volna őket,
Általam voltak, mert léteztem én.

Nem az én testem ők, nem az én vérem kelyhe,
Nincs szükségük bűneim bocsánatára,
Ezt cselekedték az én emlékezetemre,
És belehaltak a kecses árulásba.
Üres embernek könnyű az este,
Ha a drogtól világát sem érti,
Contramál-adagja mélytengeri lebegés,
Gyötrelme kimérve, ha bármi éri.

A szenvedés sosem volt imádság,
Imádkozni az tud, kit megtűr az értelem,
Kire hallgat néha némán egy Isten,
Ki a saját kétségeit barangolja be; velem
Nem teltek múlásukban a hetek,
Vajon hol reszket az általam eltelt élet?,
„Próbáljon úgy gondolni rá, mint anyatejre”,
Kabátos infúzió, az idő fényérzékeny méreg.

Néma lettem akkor, és ahogy eltűntem én is,
Elfogyott, megette magát a testem,
Kuporgatott izmok és kicsi, áldott szavak,
Felébredtem, Uram, és sehol se lehettem.
Pedig szerettél, ahogy szeretni tudsz,
És biztattál, hogy bízzak, mert ott vagy benne,
De kong a szaru, a váz, a hurcolt hamu,
Harangból öntött ágyúban jajong az este.

A nővérek Isten napszámosai, és az orvos
Nem talál az elhagyott testben menedéket,
Látják a sorvadást, látják árnyékod a napon,
Elmosódik, ha a bőrödön átüt, mi gyenge.
A hegy oldalába fúrva, mélyen zizeg a gép,
Sugár, mégsem éri se nap, se térerő,
A kegyelem arcodra csatolt álarc,
Várfal-vastag falak, rettegés, jégeső.

Már nem gyűlölöm magam, nem érdekel, miért,
Ahogy Istennek, a létnek sincs oka,
A kérdés maga a lemázolt feleslegesség,
Átüt innen a halál, majdnem egészen oda.
Ezekért a szavakért tanultam sírni,
Ezekért a rozsdás, reményvesztett szavakért,
Úgy bújtak elő a gyónássá hűlő hallgatag
Hónapok után, mintha felelhetnék magamért.

Tanulság-e, hogy semmi sincs magától,
Bölcsebb-e, ki magáért sem terhes,
Milyen fény pislákol a szív akolmély verméből,
Ha ember már volt Istennel vemhes.
Lehet-e a fájdalom belátás, alázattá lesz-e mennyiség,
Megváltozik-e, mi magától lett azzá
– És mikortól kétség, mi sosem volt bizonyság –,
Hogy ami kint, az bent is ég.

(Megjelent az Alföld 2019. januári, Halál tematikájú számában.)

Borítókép: a szerző fotóját Csapody Kinga készítette. (Forrás: KULTer.hu)

Grecsó Krisztián

szerző: Grecsó Krisztián
honlap e-mail
Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron, József Attila-díjas író, költő, az Élet és Irodalom munkatársa. Legutóbbi regénye Jelmezbál címmel jelent meg a Magvetőnél.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések