Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Mese a kertről - Alföld folyóirat
89051
post-template-default,single,single-post,postid-89051,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Mese a kertről

Rofusz Kinga: Otthon

Azt gondolhatnánk, a könyvillusztrátor kényelmes foglalkozás, mert sosincs egyedül, nyugodtan hátradőlhet, hiszen mindig ott áll mögötte az író, aki bizonyosan elkapja, ha túl magasra szállna. Aki szöveg nélküli képeskönyv (képkönyv) rajzolására vállalkozik, az eloldja magától az előre megírt szöveg stabil bázisát. Olyan kicsit ez, mint a zenekari kíséret nélküli énekhang vagy a szöveg nélküli filmetűd: egyetlen művészi kifejezőeszközre koncentrálódik minden figyelem, mint a triplaszaltót ugró légtornászra. Rofusz Kinga ismeri jól ezt az érzést, nagyszerű Arlequin (2003) című animációs filmjének egymaga volt írója, rajzolója és rendezője. Látva ezt a drámai hatásokkal teli, sodró lendületű történetet, aligha lehet kétségünk afelől, hogy Rofusz Kinga képes egy történetet szöveg nélkül, önmagában képek sorával elmesélni. Ez a képessége pedig nem (vagy nem elsősorban) abból ered, hogy az Iparművészeti Főiskolán animáció szakon végzett, majd azt követően egy évtizeden át volt a Pannónia Filmstúdió munkatársa. A világteremtés képessége ugyanis eredendő tehetség. És Rofusz Kinga akkor is saját autonóm világában marad, amikor könyvet illusztrál. Vannak illusztrátorok, akik olyan szorosan követik az írót, ahogy kisgyerek szorítja az anyja kezét. Rofusz Kinga képeit ezzel szemben inkább papírsárkányhoz hasonlítanám, ami szabadon száll az égbolton, s csak egy vékony zsinór rögzíti az irányító kézhez, amely finoman terelgeti a színpompás égi látványosságot. Rofusz Kinga képeinek olyan erős aurája van, ami messze túl fénylik a szöveg szó szerinti jelentésén, sosem veti alá magát teljesen a verbalitás béklyójának, mert mindig saját koherens és autonóm univerzumában mozog. Ebben az univerzumban karcsú lények lebegnek melankolikusan a színek tömjén sűrűségű mezőjében, mozgásuk lassú és méltóságteljes, arcukon rezignált szomorúság, vagy bölcs mosoly, amivel megélik ezt a titkokkal, elégikus hangulatokkal teli, lassan hömpölygő, édesbús világot. Így hát mondhatnánk, nem meglepő, hogy Rofusz Kinga képkönyvvel állt a közönség elé, hiszen bizonyos értelemben csak tovább szőtte annak a világnak a történetét, ami a kezdetektől fogva ott lüktet benne.

Ennél sokkal meglepőbb, hogy kis hazánkban akadt kiadója egy ilyen vállalkozásnak. Hiszen lássuk be, e téren olyan messze vagyunk a világtrendtől, mint a ma­gyar iskolarendszer a tantárgyak nélküli oktatástól. Maros Krisztina Milyen szí­nű a boldogság? (Pagony) című kötetének nemzetközi sikere, amellyel a mulazzói Silent Book Contest döntősei közé került, vagy a Design-mesekönyvek 23 kötete mégis azt mutatja, hogy rátermett illusztrátorokban itthon sincs hiány. Ahhoz azonban, hogy kísérleti művészetből megvásárolható könyv legyen, nélkülözhetetlen a ki­adó elszántsága. Rofusz Kinga Otthon című képkönyvét megjelentető Vivandra Ki­adó azon hazai vállalkozások közé tartozik, amely missziójának tekinti a képileg színvonalas, innovatív gyerekkönyvek megjelentetését. Náluk jelennek meg a poszt­modern képeskönyv nemzetközileg ünnepelt mestere, Hervé Tullet interaktív gyerekkönyvei vagy a nyugat-európai könyvillusztráció olyan művészi és innovatív alkotóinak könyvei, mint Pernilla Stafelt (Kakikönyv. Halálkönyv), Charles Dutertre (A király, akinek nem volt semmije), Laurent Moreau (Alma, végre itt vagy!), Catarina Sobral (Asimpa, Az én nagypapám) és Rémi Courgeon (Botocska). Rajtuk kívül igen kevesen vállalják fel programszerűen a külföldi művészi igényű gye­rekkönyv-illusztráció hazai kiadását. Rofusz Kingával már nem először dolgoznak együtt, hiszen együttműködésükben került kiadásra Finy Petra Szívmadár és Szabó T. Anna Senki madara általa illusztrált kötete. A kiadott művek kiválasztásán kívül a kivitelezés is a kiadó ízlését és rátermettségét dicséri, hiszen a művészi igényű képeskönyvek képi hatása csak a minőségi papír, nyomtatás, igényes ti­pográfia és megfelelő formátum esetén érvényesül. Nincs ez másképp az Otthon esetében sem: a közel négyzetes formátumú könyv borítójából kivágott ablakon a történet főhőse kukucskál ki, egész megjelenésében és kivitelében azt sugallva, hogy a kötet igényes, művészi könyvtárgy. A minőségi nyomtatás különösen fontos egy képkönyv esetében, főként, hogy Rofusz Kinga minden kompozíciót önálló festményként dolgozott ki. Bár a kötet bemutatója idején az Arnoldo Ga­lériában kiállított akril festmények eredetiben megtapasztalt gazdag faktúrái, kollázselemei ugyan kevéssé érvényesülnek nyomtatott formában, a festői igényű jelenetek változatos tónushatásai így is elevenen élnek.

Rofusz Kinga műve a képkönyvek azon csoportjába tartozik, amely nem közismert mesét, hanem saját történetet mesél el. Így előzetes szöveges ismeret nem írja felül (nem „zavarja meg”) a befogadás folyamatát. A képek verbalizálása spontán és egyéni módon kísérheti a befogadást, megengedve és feltételezve, hogy a ké­pek nyomán elmesélt történet a mesélő személyének függvényében változik, azaz individuális. A képkönyveknek hagyományosan egyetlen kötött szöveges elemük van, a cím (Gérard Genette terminológiájával: paratextus), amely azonosítja a könyv alkotóját és témáját. A mi esetünkben az „Otthon” egyetlen szava pontosan kifejezi azt a szimbolikus értékét, amelynek elvesztése és újra megtalálása a kötet voltaképpeni tárgya. Ezen túlmenően a képek sorába Rofusz Kinga egyetlen alkalommal illeszt be szöveget, egy „ELADÓ” feliratú táblát, amelyet dupla oldalas kiterjesztésével képi megjelenésében is hangsúlyossá tesz. A képek sorát megszakító szö­veg így különösképpen kiemeli a történet dramaturgiai fordulópontját. Egyéb­iránt az alkotó olyan következetesen mellőzi a szöveges elemeket, hogy azt még a lakáshirdetéseket bemutató újságoldalakon is ábrákkal és jelzésszerű betű­töre­dé­ke­kkel váltja ki.

A kötet azt mutatja be, hogyan éli meg a költözködést a kisgyermek. A történet dramaturgiailag egyenesvonalúan bontakozik ki, és világosan tagolódik három rész­re: a harmonikus otthon, az otthon elvesztése és az új otthon megtalálása. A cse­lekmény helyett Rofusz inkább a lelki folyamatra helyezi a hangsúlyt, képei az egyensúly elvesztését és újramegtalálását öntik formába. A teljesség szimbóluma a kert, ennek elhagyása és újratelepítése hozza meg a főszereplő kisfiú számára az el­veszett idillt. Ezt emeli ki a kötetet átfogó keretmotívum: a második nyitó jelenetben a ház sűrű kertjében tevékenykedő szülők és az ott játszó gyerek képére rímel az utolsó kompozíció, ahol az időközben felnőtt fiú és a nagymama a régi játékházikót készül felakasztani az új kertben. Időben tehát éveken ível át a történet, olyan hosszú idő alatt, míg egy betonudvarból virágzó kert válik.

Rofusz már a nyitó képeken nyilvánvalóvá teszi, hogy történetét a gyermek szemszögéből meséli el: az első lapon a (borítón vágott ablakán is kikukucskáló) fiú le­velekből font indián fejdíszt viselve jelenik meg, kezében a játékházikóval, a következő kompozíción pedig a lombok sűrűjében lógó kisházat látjuk, a kert me­nedékében bujkáló kisfiú nézőpontját sugallva. A szubjektív nézőpont később visszatér a ház eladását az ablakon át leső vagy a játékházból kicsírázó növényt meg­figyelő gyermek által látott képeken. A kert a paradicsomi béke és teljesség megtestesítője a kisfiú számára, ezt a gondtalan állapotot Rofusz a lebegéssel tár­sítja: a fűben heverő és a hintázó gyermeket a stabil téri viszonyokat felszámoló súlytalanságban vetíti elénk. Olyan térként jelenítve meg a kertet, amelynek szabadsága eloldja magát a konkrét helytől és időtől. Ez a rejtekhely sérül, amikor ki­kerül a házra az „eladó” tábla. Rofusz magabiztosan él az üres (fehér) terek drámai ha­­tásával, első alkalommal akkor, amikor a sűrű lombozat után a fogyatkozó kertben ábrázolja a kisfiút és nagymamáját. Az üres tér később is a hiány, búcsúzás, elmúlás, melankolikus elmélkedés csendjével társul kompozícióin.

Az érzelmi állapotok kifejezésének hordozói könyvében a kompozíció mellett a színek. Rofusz technikája szokásához híven akril, amivel egyszerre tud festői és raj­zos felületeket létrehozni. A festéket vékonyan, leheletfinoman viszi fel, néhol át­dörzsölve, lecsiszolva a felületet, ami fokozza a látvány elégikus, nosztalgikus összhatását. Színhasználata redukált, csupán a zöld-vörös és fekete-fehér árnyalataira korlátozott, ám ezen belül szigorúan átgondolt és következetes. A kerthez kap­csolódó idill színpompás, zöld és vörös levelek változatos textúráiban gazdag. Ahogy nő a költözés miatt a szorongás a kisgyermekben, úgy fogynak el a színek, és fordul át a világ fekete-fehérbe. A korábbi képeken a kertben önfeledten hancúrozó fiú az eladás bejelentése után az ezüstszürke kertben tömör, fekete árnyképként jelenik meg. A lakáskeresés jelenetein szürkébe fordulnak a rajzok, ahogy fekete-fehérben jelenik meg a fiú szemszögéből, az ablakon keresztül látott üzletkötés és az azt követő holdas éjszakában kísérteties lebegő kerti játékház körvona­la; monokróm, barnás-szürkék a költözködés jelenetei és az új ház maga is, benne a cellaszerűen zárt, félhomályos, rideg gyerekszobával. Az új otthon idegenségét a kis­fiú kezdetben színes aszfaltrajzokkal oldja fel, telefirkálva a sivár udvart egy lom­bos fa zöld-piros szövevényével, és benne egy boldog család vágyképével. Ahogy lassan valóra válik az álom, úgy telik meg folyamatosan színekkel az új otthon.

A történet egészét aktívabb és lassabb jelenetek tagolják, érzékeltetve egy új otthon keresésének, majd az áttelepülésnek időben elhúzódó, lelkileg is összetett fo­lyamatát. Poliszcenikus, tehát egy térben a szereplőket többször felvillantó mó­don ábrázolja Rofusz a lakáskeresés intenzív időszakát. Ezt viszont megelőzik a szülők számára is komoly terhet jelentő döntés, várakozás és búcsúzás képei. E ne­héz időszakban a kisfiú számára a nagymama és édesanyja jelent érzelmi menedéket: az előbbi forró teával nyugtatja a családot, utóbbi pedig ölelésével nyújt biz­tos pontot a labilis élethelyzetben. A gyerek a maga módján dolgozza fel a történéseket, amikor a lakáshirdetésekből papírhajókat ereget a vízen. Mivel érdemben nincs bevonva a döntésekbe, kívülállóként szemléli a történéseket: szülei gond­­terhelt beszélgetéseit vagy az idegen költöztetőket, akik kihordják az udvarra eddigi élete bútordarabjait. Ő a maga szimbolikus gyermeki nyelvén jelzi vágyálmát, amikor kertet rajzol az udvar aszfaltjára. Ezt az érzelmi fordulópontot ragadja meg az a jelenet, ahol a szülőkben tudatosul gyermekük otthontalansága: színes in­dián fejdíszt öltenek magukra, látva az ablakban könyöklő, elvágyódó gyereküket.

A metaforikus nyelv Rofusz Kinga képi világának talán legfontosabb sajátossága, a dolgok önmagukon túlmutató, szimbolikusan összecsengő jelentése kifinomult jelképrendszerben ölt formát ezúttal is. A kert mint a paradicsomi teljesség gyakorta társul a művészetben a gyermeki ártatlanság aranykorával. Önmagában is szimbolikus tér, az időtlen nyugalom és béke színtere. Már az első képen itt tűnik fel az a madzagra függesztett, kis ház alakú madáretető, amely a történet folyamán mindvégig az elveszett és újra megtalált otthont szimbolizálja a kisfiú számára. Ég és föld között, a maga egyetlen zsinóron függő létezésében jól jelképezi a bizonytalanná vált otthon ingatag egzisztenciáját. Rofusz finoman, de következetesen ve­zeti végig a házikót a képein: ott lóg magányosan az eladásról hírt kapó kisfiú mellett, kísértetiesen lebeg madzagja az ablakban az eladás éjszakáján, s mikor a költözés alatt már leszedik a fáról, a régi és új közötti átmenet idején, ezt szorítja magához kis gazdája, hogy végül az új, idegen helyen benne csírázzon ki az a palánta, amiből aztán az új kert is kivirágzik. Ehhez hasonló következetességgel végigvezetett szimbolikus elem az indián fejdísz. Az indiánjelmez mint a természeti, szabad létezés kifejezője kap jelentést a jeleneteken. A kert zöld-sárga leveleiből font fejdíszt visel a boldog teljesség idején a kisfiú, őket tűzi búcsúzásképp a pa­pírhajók csúcsára, és színes fejdíszt öltenek a szülei és nagymamája, amikor az új ház kertjének telepítésére szánják el magukat, jelezve, hogy egyazon szabad „törzs” tagjai valamennyien. A megnyugvást jelentő otthon finom szimbóluma a nagy­­mama teája. Ebből hoz egy csészényit az unoka vigasztalására, ezzel várja pi­henőre családját. A gőzölgő teáscsésze visszatérő látványa a vizuális benyomásokhoz illatot társít, a kert leveleiből nyert teafű megnyugtató, közvetve pedig a kert növényeinek átható illatát.

Ezek a visszatérő képi elemek biztosítják az egész, lassan áradó történet gondolati koherenciáját, olyan olvasatra késztetve a nézőt, ami messze túlmutat a történet konkrét cselekményén. Rofusz többször használ képkönyvében vizuális me­ta­forákat, amelyek az elbeszélés képeinek additív képsorát megszakítva, lélekállapotok és gondolati tartalmak összegzésére vállalkoznak. Ilyen a lakáskeresés gondjába merült szülők teáscsészéjéből kiáradó illatfüst, amely vízhullámmá válik, rajta a kisfiú papírhajójával. Vagy ilyen az eladást követő éjszaka álma, ahol a kisgyermeket magához ölelő anya hosszú, vörös haja árvízzé válik, ami a papírhajók mel­lett házukat is magával sodorja. Ugyancsak a gyermeki fantázia teremtménye az óriás fa vágyképe, amelyen anya, apa és nagymama megpihen, vagy a teáscsésze illatfelhőjéből ringatózó kertészkedők alakja. Az egész kötet allegorikus összefoglalása pedig az a két oldalas kompozíció, amelynek egyik fele a föld mélyébe temetett, vörös gyökérzet, közte a múlt tárgyi kacatjaival, felül pedig az újonnan ki­virágzott fa, egyik ágán egy friss teától gőzölgő csészével. Az új helyen gyökeret ver tehát a család, de a gyökérzet őrzi a régmúlt emlékeit is.

Az Otthon líraian szép, képileg összetett megfogalmazása egy olyan életeseménynek, amelyet sok gyermek megtapasztal élete során. Segítő könyvként mó­dot adhat arra, hogy a gyermek a szülővel együtt megfogalmazza a költözéssel kap­csolatos szorongásait, gondolatait és vágyakozásait. A képek érzelmileg is formát adnak nehezen kimondható érzéseknek, félelmeknek, ahogy kiutat is mutatnak a remélt egyensúly felé. Mindezt olyan magas művészi színvonalon teszik, ami észrevétlenül is rávezeti a fiatal nézőket arra, hogy a képzőművészet alkalmas összetett lelkiállapotok, érzések kifejezésére. Olyan kötet ez, amelyet új otthonba költözve magával vihet a gyermek felnőtt korában is, mivel nem csak a mondandója, de a művészi ereje is örökérvényű.

Rofusz Kinga: Otthon, Vivandra, 2018.

Rofusz Kinga alkotói oldala: http://www.rofuszkinga.hu/

Révész Emese honlapja: http://www.revart.eoldal.hu/

A Gross Arnold Galéria és Kávézó oldala: https://www.grossarnold.com/

(Megjelent az Alföld 2019/4. számában.)

Révész Emese

szerző: Révész Emese
honlap e-mail
Révész Emese 1967-ben született Munkácson. Művészettörténész, jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténet Tanszékének docense. Honlapja: http://www.revart.eoldal.hu/

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések