Győri László: Éjszakai híd
A tisztaság akarása. Ez volt Győri László egy korábbi verseskötetének a címe. Akkor ezt írtam róla: „…jó a cím és annak tartalma akkor, amikor annyi a mocsok és a tisztátalanság a világban (persze mikor nem volt ez így?…), és ugyanakkor a normális ember (és költő) mindig arra vágyik, hogy ez ne így legyen.” S bár ama kötet a költő hetvenedik esztendejének idejében született, de a lényeg ma sem más akkor, amikor a nyolcvanadik év környékén járunk.
A tisztaságvágy ott van az Éjszakai híd verseinek világában is. Dérczy Péter szavai az ajánlószövegben pedig a nemes egyszerűségre és a mögötte meghúzódó komolyságra figyelmeztetnek. Ebben a tekintetben is rokona Győri a Kilencekhez tartozó sors- és kortársainak. Hiszen a Hetekkel együtt ez a csoport – bár aztán mindenki járta és járja külön útját – mindig szem előtt tartotta és tartja az ilyesfajta értékeket. A tisztaságvágyat is. Hogy is írta annak idején Nagy László az Elérhetetlen föld című antológia köszöntőjében fél évszáddal ezelőtt? „…A torkonvágott forradalmak pirosát s gyászát viselik belül…” Közös indulásuk fájdalmai fejeződtek ki akkor. Így indult Győri László is, akinek első kötete, az Ez a vers eladó 1968-ban meg is előzte az antológia kiadását.
Nagy utat járt be azóta. S a legújabb könyve magán viseli az összegzés és a számadás ismertetőjegyeit is. Verseinek nyelvezetét a közvetlenség, természetesség és póztalanság jellemzi. Hasonlóképpen a mesterség biztos birtoklása. Ugyanakkor fölfedezhetjük a sejtelmeket, a rejtett mondandó erejét. Minderre talán a legjobb példa a kötetcímadó négysoros, a fülön is olvasható keretrímes miniatűr remek: „Mentél-e már egy éjszakai hídon, / mikor a híd már egészen néptelen, / és elfog lassan a bágyadt félelem, / hogy itthon vagy, de nem vagy mégse itthon.” Fények, árnyak, éj. Akár egy romantikus mű „díszletei” is lehetnének. Itt persze sokkal inkább jelképiségük a fontosabb. A „híd” mindenképpen ezt sugallja, csak éppen itt a néptelenség és az otthontalanság érzése az elsődleges, és a félelem árnyai is láthatóak.
Költőnk folyamatos önvizsgálatot tart, az önmagával szembenézés aktusa igen gyakori nála. A kötet hangütése, a Keresztlevél is erről tanúskodik. Az elbizonytalanodás őszinte kimondásával, a „ki vagyok?” alapkérdésével. Létösszegző szonettje aztán választ is ad: „…itt vagyok a mélyben már idelenn, / ahonnan lejjebb útját sose rója, // aki idáig ért végérvényesen…” Az enjambement-okkal dúsított szöveg áradó lesz, és zenei elemei is fontosak. (A szonett egyébként is Győri László kedves műformája, ebben a kötetben is gyakori.) Így fogalmazza meg az ember létbezártságát, kiszolgáltatottságát. Az érzelmek és az intellektuális elemek együtt vannak műveiben jelen.
Az ember- és állatsors hű tükre A ház előtt című vers. A bolyongás, a fény keresése itt a középponti kérdés. Közvetve két alapvető környezetünk, a természeti és a társadalmi is feltűnik a sorok között. Ezt szolgálják az apró életképek, melyek a nagy egészre is kaput nyitnak. „A világ fényei magukba roskadva / egy újabb zarándokút előtt.” (A világ fényei) Itt is, másutt is megfigyelhetjük a fegyelmezettséget, a forma tiszteletét. A néhol szikár, máshol pedig színes nyelvezetet. Sorsértelmezése drámai, számol az árnyak vészjósló jeleivel.
Egyik legemlékezetesebb verse Az elköszöntek. Fájdalmas szépség költözik soraiba, kérdései Babits Mihály kérdéseinek rokonai. Hagyományosnak mondható, töprengésekben gazdag, nagy ívű létértelmező költemény, melyben napjaink egyik súlyos gondját emeli műbe. A hazájukat elhagyók kálváriás útja ez. Katartikus végkifejlete: „Utódai idegenek lesznek, / mások közé, más világba vesznek. / Kifosztott fa, kifosztott öregség, / neked mi jut? Már csak a betegség? / Fiaid, lányaid ha jönnek, / beköszönnek, aztán elköszönnek.”
Egyszerre jellemzi Győri László versbeszédét a folytonosság vállalása, a váltás szándéka és az újítás ereje. Szonettjei, szabadabb versei éppúgy ezt mutatják, mint a végső tömörítés igényével született szövegek. Gyakran a mindennapi élet elemeit használja fel, a lét apró mozzanatait nagyítja fel. Szerepvállalása egyértelmű, hogy csak a Szólt az Úr világát említsük. A mai Jónás-szerep fölvállalása újfent babitsi párhuzamot sejtet, főleg az emberiség sorskérdéseinek érintésével. (Béke, háborúság, Ninive.) Más költősors is terítékre kerül A hallgatagban, Karinthy Gábor megidézése közben. Az empatikus közelítés szép példája a mű befejezése: „Milyen szörnyű, hogy csak néha volt. / Porol a démon, takarít. / De ne mondjátok, hogy néma volt.”
A szokásos lírai témák és motívumok közé tartoznak olyanok, mint a hajnal, a virágok vagy éppen a nagy ívű versfutamok egyéb elemei. A teremtett világ apró és nagy csodái. S eközben a költő bölcselkedő hajlamának tanújeleit is megkapjuk. A lét értelméről például a Sorok a végtelenről szavai szólnak. Ám az is megesik, hogy az elmélkedés közben kissé háttérbe szorul a líra. Másutt balladisztikus színekkel él, nyelve a régmúlt időket idézi meg. A szavak jelentését, sajátos ízeit kutatja A múlt idők szavaiban. „Szavak, szavak, ódon, messze tűnt / Szavak, ízek, olvadó szavak, / Etessetek, hogy ha éhezünk.”
Másutt hajlamos a morbiditás kifejezésére is, például A koponya szól soraiban. Az ismert koponyarablás főszereplője, az elrabolt testrész „szól” itt keservesen, mígnem íme, a befejezés: „…egy lyukas garast sem érek, / átfütyül rajtam az idő.” Innen is látható Győri László lírájának sokszínűsége, az egymástól távol eső kifejezésmódok használata. Nagyívű költeményei mellett élvezetes olvasmányt nyújtanak miniatűrjei, közöttük a már idézett címadó négysoros. A többi is frappáns játék, találó szöveg. Kulturáltság, szellemesség jellemzi őket. Álljon itt egy kétsoros: „Aki diót kíván, / törje föl a héját!” (Dió)
Foglalkoztatják a távlatok, a raritások és az álmok. Másutt meg a tragikum tömör rajzát kapjuk, többek között A kávéház teraszán döbbenetével. Vagy az Édesanyám, gyújts világot című dalban, s talán itt meglegyinti a nagy útra készülődés szele is. Ha kell, akkor patetikus, ha kell, akkor retorikus, de minden esetben természetes a hangja.
Kötete tudatosan fölépített, egészen a végpontig. „Elmegyek meghalni. / Bolond vagyok, de a bolond halál nem nyújt békejobbot. / Egyetemben mennek a halálra bölcsek és bolondok.”
Győri László: Éjszakai híd, Napkút, Budapest, 2020.
(Megjelent az Alföld 2022/2-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Nagy Károly Zsolt fotója.)
Hozzászólások