„fellármázni az Istent”

Nyirán Ferenc: Apokrif történetek „Majd eljön az idő, mikor hallgatok. / S csak nézlek némán, mint dóm falán / a szárnyas angyalok” – hangzik Nyirán Ferenc második, Kentaur című kötetének utolsó két sora (Posztumusz elégia). A szerző 2022-ben, a Napkút Kiadónál megjelent harmadik kötete, az Apokrif történetek a Kentaurban elejtett fonalat veszi föl. A második…

Tovább
Ha angyal jár a Földön

Ruxandra Cesereanu: Angelus, ford. Karácsonyi Noémi A kolozsvári Ruxandra Cesereanu egy verses- és egy rövidprózakötet után idén regénnyel jelentkezik a magyar könyvpiacon, és ezzel bővíti az elmúlt években igencsak népszerű román szórakoztató irodalom remekeinek sorát. És valóban, nagy igény mutatkozik a könnyed nyelvezetű, olvasmányos, és főként igényes humorral szórakoztató prózára, amelyben keleti szomszédaink nagyon is…

Tovább
Természetes hang

Győri László: Éjszakai híd A tisztaság akarása. Ez volt Győri László egy korábbi verseskötetének a címe. Akkor ezt írtam róla: „…jó a cím és annak tartalma akkor, amikor annyi a mocsok és a tisztátalanság a világban (persze mikor nem volt ez így?…), és ugyanakkor a normális ember (és költő) mindig arra vágyik, hogy ez ne…

Tovább
„a szív úttalan vándorútján”

Báthori Csaba: A hosszú táv Báthori Csaba költészete valószínűleg nem illethető a „felkapott” vagy „divatos” jelzőkkel – néhány kortárstól eltekintve talán rokontalannak is tűnhet a mai magyar lírában –, mégis az egyik legnemesebb értelemben vett metafizikus költészet példája, melynek elődjeit inkább a nyugat-európai hagyományban kell keresnünk (például Hölderlin, Rilke vagy Rimbaud szinte átüt a verseken).…

Tovább