Félek, hogy el fog menni
Keszthelyi Rezsőre emlékezve
vagyok azzal, hogy nem tudom,
hangozhat, ez hogyan történik,
sán hangzik, ha néha is csak,
testem, még ha sokszor
de, ó, miért is hoztam ezt most
idenyúlnak a platánok árnyékai
zen rám, kérem, egy takarót,
ersze, majd, de hadd érzékenyüljek
ozásban ugyan, de ilyenképpen,
alahogyan így, gyereket szeretnék
ersze, a rozmaringok velem, ahogyan meghal,
de nem is tudom.
dére, és a szél meg billegette a
eraszon, mellettünk, és fecskék
villanóan, föl és le, egy
és, egészen váratlanul, azt
nincs neve a tengernek,
szülődtem volna már, de éppen
am a frissen mosott fügéket a
cseppeken, ahogyan tudnak
eig, én meg attól voltam ott, hogy
ikor úgy vannak ott
a gyöngyszemek.
Hamva se
Kezek nélk
akiket a szikl
arcát fordít
fájdalom sugárz
lehet taposn
testéből a fény.
A föld még
korhadó ker
láról látott.
Le fogják taposn
a létrák őrült tánc
atása véres lesz
ugárzó halál.
Lángol a tenger
cán a seb soha
teste nélk
nem lesz ugyanez a fény.
(Megjelent az Alföld 2022/5-ös számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Zoltai Bea munkája.)
Hozzászólások