Hartay Csaba versei

Nélkülük Az évszakokban ott a halál sérthetetlen fensége.Hogy mint a növekvő ítélet, rám is rabság és kín vár.Az évszakokat hagyjuk itt, ez az egyedüli bizonyosság.Télkívüli élmény túloldali létünk. Nemlétünk.Nem menekülsz meg. Besoroznak a folyosón várakozva.Az őszben ott a túlélés gyengülő izommunkája,hogy az utolsó korhadt ágkar is átnyúlik, elér.Milyen az a távoli, rég elhullott, de ma…

Tovább
Hartay Csaba versei

Nem enged Valamiféle belakhatatlan terasz. A sosem ér rá senki lombsustorgásával. Alkalmak és időpontok tülekednek árván. Nincs érkezés, csak vak várakozás. Hogy majd egy távoli nyárban. Hogy majd egy távoli életben, újra ifjúságban. Önsajnálatban, önvádban. Önhazugságban. Mit akarunk a nyártól? El kellene végre fogadni, hogy lángoló sörényű. Befoghatatlan. Nem enged becézést. Sem utálatot. A nyár…

Tovább
Hartay Csaba versei

Előző hit És ha mondjuk nincs hazatalálás. Csak a bolyongás, mint vonatút, kivilágított vagonokkal. És átsuhanni minden pályaudvaron, kattogni éji síneken. Már leszállnál, de nem vár senki. Alagút, alagútba érkező távirat. Lecsavart életek, dohogó, utolsó pöfékelés, füstlombozatú távolodás. És ha mondjuk nincs hazatalálás, akkor az eltévedésben találok otthonomra. Tűz lobog az alagút torkában. Lángoló gyík…

Tovább