Múltunk — kortárs rálátásban

„Fortélyos félelem igazgat minket” – e József Attila-verssor motoszkált végig a fejemben, miközben a kortárs magyar drámáért Debrecenben, a Csokonai Színházban idén 11. alkalommal megrendezett DESZKA Fesztivál előadásait néztem. „S nem csalóka remény” – folytatódik a költemény (Hazám), de ez olyan nagyon már nem áll azokra a (közel)múltunkat feldolgozni szándékozó darabokra, amelyek az idei fesztivál…

Tovább
A lélek szárnyalna, a test pihenne

A GÖRDESZKA című programsorozat, azaz a XI. DESZKA Fesztivál keretében a gyermekeket és az ifjúságot megszólító színdarabfolyam záróakkordjaként a győri Vaskakas Bábszínház és az ESZME (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete) közös produkcióját tekinthette meg a fesztiválozó közönség apraja-nagyja. Fiatalok és idősebbek egyaránt, hiszen a 13 éven felülieknek ajánlott előadás már a meghúzott korhatárával jelezte: témájának komolysága…

Tovább