Fenyvesi Orsolya kisprózái

Levegőt! A házban néha felvillan a fehér. Kénytelen vagyok semminek nevezni, mert olyankor eltűnik minden, a bútorok, a tárgyak, a színek, a sakál a sarokban, még a lekvárok is, pedig a lekvárok aztán soha. Ez anyácska lélegzete, jól tudom. És valóban, egy lélegzetvételnyi ideig tart csupán a semmi, majd ugyanolyan a ház, mint előtte volt…

Tovább
Posta Marianna kisprózái

Csatlakozás A peronon várja a jelet az indulásra, közben figyeli, ahogy a felszállók megtöltik a vagont. Egy újabb mizantróp. Látszik a testtartásán. Csak ide ne. Összehúzott szemek, feszes nyak, mellkas előtt egybefont kar. Fülhallgató, kifele bámulás. Innen nem látszik, de biztos, hogy a lábát is keresztbe tette. A vonatablakok, mint a diaképek. Kívülről látja, amit…

Tovább
A zsugorodó takaró

Befekszem az ágyba, leoltjuk a villanyt, hátat fordít nekem. A mellkasomig húzom a takarót. Nem bújok hozzá, sem ő hozzám. Ismerős ez, megrágott, unalmas. Az oldalamra fordulok. Az arcom alá helyezem a tenyerem, nagy levegőt veszek, hangosan ásítok. Nem moccan. Nem lehet, hogy máris elaludt. Megemelem a fejem, pislogó remegéseket keresek az arcán. Ebben a…

Tovább
Oravecz Imre kisprózái

Alkonynapló (Egy kísértetjárás vége) M.-mel kiskorában rendszeresen átjártam az ófalui Felvégbe, és megmutattam neki, hol állt a házunk, ki hol lakott, és hol mi történt velem. M. L.-lel ezt már nem cselekszem. Egy darabig a vasárnapi miséről némi kerülővel jöttem haza vele, de meg sem álltam, és nem mondtam semmit. Aztán ezt is elhagytam, mert…

Tovább
Juhász Tibor prózái

Harangszóra várni Erről a templomról mindig egy erőd jut eszembe. Érdes, vastag falai meredeken tör­nek az égig, és mint a lőrések, a keskeny ablakok gyanakodva néznek a külvilágra. A magas, boltíves ajtón alig hatol át az Acélgyári út zaja. Csak néhányan ül­nek az elülső padsorokban. Kezük összekulcsolva, zsíros rózsafüzér az ujjaik kö­zött, ha valamelyik elszakad,…

Tovább