Ház körüli munkák
XIII.
Három alakban jelenhetek meg.
Az események tanújaként
embergyűrűben topogva
forszírozhatom: húzódjunk
szaunakabinba. Tapasztalatból
tudva, hogy a két világ határán
kicsapódóőskép fegyelmező
ereje zárt térben mire képes.
Az is lehet, hogy a fénylő
pillanattól vendéghaj tincseit
sodorva megint csak az jut
eszembe: valami bömbölő zene
átjárhatna, legalább ilyenkor.
Vagy a beszédhelyzet finomságaira
fittyet hányva minden tiszteletkör
nélkül bököm ki: múlt hónapban
még a kutyatestűt akartam.
A város benzingőzben úszott,
a forróság egy ponton túl mosolyt
fakasztott, a tűzfal reklámja meg
azt sugallta, a húsz méteres vízoszlop
nyomását egyszer nem árt kipróbálni,
zavaró körülmények nélkül,
teljes átéléssel.
XXVIII.
Morzsálódnak a könyvek.
A fehér várost széthordják
az uszályok és a hangyák,
innen folytatom majd.
Most lámpát gyújtok,
körömnyire csavarom a lángot,
és a függőágyba telepszem.
Szakavatott pózomban a holtpont
súlypontommal úgymond egybeolvad,
holnap azt terjesztem majd,
a hírek alatt elvették az áramot,
a kérdő tekintetek lázba hoznak.
A rajzásról, a kapcsolt igehirdetésről
szólok, a kutatófúrás éjszakai bűvköréről.
A kézfogással búcsúzókat intem,
hogy ez a hét az utolsó,
amikor az aszalóból kikerülő
gyümölcsök cukor- és savtartalma
támogatja egymást. Tovább árnyalva
a tapasztalat egyéni mivoltát,
a félvad völgylakóként távozom,
akinek az ingázók úgy általában
látnak.
(Megjelentek az Alföld 2016/6. számában.)
Hozzászólások