Mi végre
Mint amikor megmozdult a föld, s csak annyit érzékeltél,
hogy benned is bizonytalanná vált minden abban a
néhány másodpercben. Így élsz évek óta.
„Július elején még nem vettem őszibarackot a piacon,
mintha elodázhatnám a november eljövetelét.”
Pillanatok sokaságát birtokolta, a késésben ért időben
állomásról állomásra.
Mit hoz a szél, nézi a reggeli felhőket, s a varjak serege
mi végre indult el.
„Észrevetted, hogy a szomorúfűz hoz elsőként leveleket
márciusban?”
Meglepődött, hogy mindent ugyanúgy talált a városban,
mintha nem szakadt volna meg előző élete.
„Csalánban gázoltam egész éjszaka.”
Átüt ingeden
Álmában belátta, meg kell halnia, mégsem roskadt össze
engedelmesen, mindenáron meg akarta locsolni a két
ablak közötti virágokat. Ébredés után csak azon akadt
fenn, hogy addigi életében még soha nem voltak virágai
két ablak között.
Mint amikor eső után sétálsz az erdőben, hátadra hull egy
vízcsepp, s átüt ingeden.
Még a villamosnak is más hangja van májusban.
„Végül is özvegy vagy. A szerelem özvegye.”
Hatalmas evezőcsapásokkal vitt a vízen, de hiányzott a
csónak, s két karja volt az evező.
Nincs erotikusabb látvány, mint a könnyű nyári ruhában,
záporból érkező, szépségétől szemérmes nő.
Vajon mit kér az égboltban?
(Megjelentek az Alföld 2017/3. számában.)
Borítókép: Vincent van Gogh: Varjak a búzamezőn
Hozzászólások