Fiatalember, azokból vajon lehet-e vinni, kérdezte egy férfi, majd oda mutatott, ahol a fellépőknek kellett volna ülniük. A lapszámokra gondolt, melyek az est főszereplői számára kikészített asztalon magasodtak. Szerintem majd csak a beszélgetés után, válaszoltam, és közben a megtelt fogadótér széksorain ülőkön futtattam végig a tekintetem. Mások is a közönséget fürkészve ütötték el a csúszással keletkezett holtidőt. Az iménti beszélgetőpartnerem türelemre intő válaszom ellenére mégis az asztalhoz sétált, és magához ragadta az Alföld folyóirat idei első, halál-tematikájú számának egy példányát. Merészségén fölbuzdulva többen is így tettek, és ha időközben Grecsó Krisztián író nem érkezik meg, talán követtem volna a példájukat. Rövidesen kezdetét vette a beszélgetés, amit a lap főszerkesztője, Szirák Péter irodalomtörténész nyitott meg rövid köszöntőjével.
Grecsóval és a másik két vendéggel, Jenei Gyula költő-szerkesztővel és Mészáros Márton irodalomtörténésszel Áfra János költő, szerkesztő, művészeti szakíró beszélgetett. Felvezetésében utalt a 2018 januárjában megjelent tematikus Alföld-szám bemutatójára, amit szintén ő moderált. A lapszám szövegeinek középpontjában akkor az állat tematikája állt, az idei évfolyamnyitó kiadvány publikációi a halál kérdés- és problémakörét járják körül. Mikor a halálra gondolunk, általában a saját vagy a közeli hozzátartozóink elmúlását értjük alatta, mondta Áfra, és annak érdekében, hogy az est szervesen illeszkedjen a folyóirat korábbi rendezvényeinek sorába, arra kérte a vendégeket, hogy olyan szövegeket olvassanak fel, amelyek mindkét tematikához kapcsolhatók. Jenei a Tyúkszaros és A dögkút című verseinek, Grecsó pedig egy régebbi, a Jó nap a halálra című tárcájának adott hangot.
Bár e kéréssel az is a moderátor célja volt, hogy valamelyest eltávolítsa a tematikát az embertől, a felolvasott szövegek, valamint az első, Mészárosnak címzett kérdés is abba az irányba terelték a beszélgetést, ami nem egy másik faj halálával kapcsolatos elmélkedések, hanem az állatok elmúlásához való emberi viszony problematizálásán át a saját halállal kapcsolatos gondolatokhoz vezetett. Az irodalomtörténész Oravecz Imre Ondrok gödre című regényének gyásszal és halállal foglalkozó részeiről értekezik a lapszámban megjelent tanulmányában. Áfra arra kérte, hogy meséljen az elemzéséről, és térjen ki arra is, miért ezt a kötetet és témát választotta vizsgálata tárgyául. Mészáros a paraszti társadalmak állatokról való gondolkodásának sajátosságairól beszélt. Arról a kettősségről, hogy a parasztember elsősorban vagyontárgyként gondol az állatokra, és már csak azért sem alakít ki velük szoros érzelmi viszonyt, mert az állat elsősorban hasznot jelent a számára, például ételt és munkaerőt. Másrészt viszont a paraszti társadalmak tagjai az állatok elmúlásán keresztül találkoztak először a halállal, vagyis az állatok fontos szerepet töltöttek be az életre való felkészülésben is.
Áfra ezután a halállal való első találkozásaikról kérdezte a meghívottakat. Jenei és Grecsó mindketten Mészáros válaszából indultak ki, és szintén a paraszti társadalmakat hozták példának, ahol nemcsak a halállal való megismerkedésnek voltak meg a mintázatai, hanem szokások szavatolták például a gyász és a búcsúzás, vagyis a feldolgozás és az elfogadás menetét is. Grecsó szerint a mai világban ezek a szokások már nem adottak, és bár a paraszti társadalmaknak megvoltak a hátulütői (gondoljunk csak az orvosi ellátás hiányosságaira), az emberek mégsem voltak annyira távol a haláltól, mint napjainkban. Az elmúlásról való gondolkodásunk közhelyei nemcsak eltávolítanak, hanem felvértezetlenné is tesznek minket a szembenézés nehézségei ellen, jelentősen megnehezítve ezzel annak a megmásíthatatlan ténynek az elfogadását, hogy egyszer majd mi is meghalunk.
Mészáros, reagálva Grecsó válaszára, a paraszti társadalmak azon gyakorlatait említette, amiknek köszönhetően az emberek jóval természetesebb viszonyt ápoltak az elmúlással, mint mi. Felidézte szülőfalujának egy sajátos szokását: a temetkezésekhez használt fejfák alapanyagát már tizenöt-húsz évvel a családtagok halálának bekövetkezte előtt kivágták az erdőből a családfők, hogy mire szükség lett a megmunkálására, a faanyag megfelelően kiszáradjon. Számára bizarr, amikor az idősebbek még életükben megvásárolják a sírkövüket és belevésetik a születési évüket, ugyanakkor mégis természetesebb módja ez a végre való felkészülésnek, mint úgy dönteni, hogy a halál elkerülhetetlen, és ezért nem foglalkozni vele.
Miután Áfra az eutanáziáról kérdezte a fellépőket, a beszélgetés kicsit széttartóvá vált. Látszott a szerzőkön, hogy rengeteg a mondanivalójuk. Megszólalásaikat nem igazították mindig a kérdésekhez, inkább egymásra reflektáltak. A közönség mereven figyelt, ebből is érezni lehetett, hogy a jelenlévők számára egyáltalán nem közömbös ez a téma. Grecsó az eutanázia helyett a saját halállal való szembenézés leírhatatlan nehézségeiről, a halál közelségének megdöbbentő tapasztalatáról beszélt, arról, hogy szerencsések azok az emberek, akik a vég közeledtével segítséget kapnak, de valójában ezzel mindenkinek egyedül kell számot vetnie. Jenei viccesen megjegyezte, hogy ő negyven éve gyakorló hipochonder, majd komolyra fordítva a szót, az eutanázia pozitív oldalait hangsúlyozta, és egyet értett Grecsóval abban, hogy a saját halál megélése valószínűleg iszonyatos magánnyal jár. A meghalás folyamata tölti el félelemmel, mondta, a lapszámban megjelent, Isteni műhiba 3. című versét is ez ihlette: megpróbálta elképzelni, hogyan és hol éri majd az utolsó pillanat.
Áfra, jelezve, hogy a rendezvény végéhez közeledtünk, arra kérte a szerzőket, hogy olvassák fel a lapban megjelent műveiket. Mielőtt hozzákezdett volna, Grecsó Babits Mihály haláláról beszélt. Konkoly Dániel tanulmánya, a Halál, telefon és hang Babits Mihály Haláltánc című költeményében is itt jelent meg, az író ettől a szövegtől indíttatva kezdett el anyagot gyűjteni az egyik legnagyobb jelentőségű nyugatos költőnk életének betegségben töltött időszakáról. Meglepő, hogy a leleteket és egyéb orvosi papírokat az ötvenes években egyszerűen kidobták. A költőt Svédországban kezelték (tizenegy és fél óra volt egy sugárkezelés akkoriban), ahol megőrizték a szövetmintákat is, méghozzá olyan állapotban, hogy azok újbóli vizsgálatával 1981-ben fel tudták állítani a pontos diagnózist. Ez azért is érdekes, mert Babits az egyik első költőnk, akinek az utókor is hallhatja a hangját, amit ráadásul pont abban az időben rögzítettek, amikor már nagy nehézségeket okozott neki a beszéd.
Grecsó felolvasta Magánapokrif című költeményét, majd Jeneitől hallgattunk meg újabb darabokat készülő versciklusából. Mivel az irodalom is segítségünkre lehet abban, hogy feldolgozzuk és/vagy szembenézzünk a halállal, zárásképpen a moderátor arról érdeklődött, hogy olvasnivaló gyanánt mit ajánlanának a lapszámból a közönségnek, valamint hogy milyen, az est tematikáját is érintő művek voltak azok, amelyek nagy hatást gyakoroltak rájuk. Jenei Halász Rita nagy műgonddal megírt Kánikula című novelláját olvasta a legszívesebben a lapból, és a témához kapcsolódó művek közül Nádas Péter Saját halál című esszékötete hatott rá leginkább. Grecsó Babits Mihály Balázsolás című versét említette, a lapszámból pedig Bod Péter Márai Sándor: A teljes napló 1982-1989 című kritikáját emelte ki, és felhívta a figyelmet arra, hogy 2018 nyarán a Helikon Kiadó törekvéseinek köszönhetően immáron teljes lett a Márai naplókiadás. Mészáros Balogh Gergő és Pataki Viktor tanulmányait ajánlotta a közönségnek, majd elárulta, hogy a Winnetou-regények voltak a kedvenc olvasmányai, de azt a fejezetet, amiben a főhős meghal, soha nem olvasta, és ezen nem hajlandó változtatni. Hálás is azoknak, akik gyerekkorában spoilerezték a történetet.
Akik türelmesek voltak, a beszélgetés után vették kezükbe az Alföld halál-számát, de sajnos nem jutott mindenkinek. A szervezők azonban a korábbi lapszámokból is hoztak, így én is hozzájuthattam többek között egy 2018/12-es példányhoz, amire leginkább Antal Balázs novellája, valamint Háy János Erdély Miklós-esszéje miatt voltam kíváncsi. Hazafelé a buszon az idei évfolyam nyitókiadványának szépirodalmi blokkját lapoztam át, többször is visszatérve Jenei költeményének zárlatához: „történnek mulasztások, orvosi tévedések. de / mind csak következmény lesz. következménye / egy jóvátehetetlen isteni műhibának.”
Az Alföld 2019/1-es Halál-számának bemutatója, MODEM, Debrecen, 2019. január 17.
(A fotókat Szirák Sára készítette.)
Hozzászólások