Balássy Fanni: Hol is kezdjem
Egy idős ember és egy csecsemő beszélget a Hol is kezdjem című könyvről. Az idős most olvasta fel a csecsemőnek.
– Kezdem ott, hogy jól szórakoztam.
– Én is.
– De nem ilyen egyszerű.
– Lehetne ilyen egyszerű, ha még időben megfognánk. Amúgyis meg kell fogni mindent. Tapogatni, a szánkba venni, megrágcsálni. Aztán sírni, vigasztalhatatlanul, amíg meg nem vigasztalnak.
– Mire te felnősz, én meghalok.
– Mire te meghalsz, nem lesznek könyvek, de olvasni azért megtanítanak.
– Vissza a könyvhöz. Te még nem tudsz sokáig koncentrálni, úgy látom.
– Semeddig se, de figyeltem.
– Nekem már elmúlt, te még nem élted át, egyikünk sem érthette rendesen. Az itt és mostnak szólt.
– Mégis értettük. Pedig én még semmit nem értek.
– De folyt, pergett, mint a hattyú tolláról a víz.
– Mi az a hattyú?
– Mindegy, de csíp.
– Mi az a víz?
– Az nem mindegy, de egyre veszélyesebb.
– Az utalásokat egyáltalán nem értettem, ahhoz ebben a világban kell élnem, nem egy napot, hanem sokat, hogy mindent el tudjak helyezni. A kiságyon kívül minden szörnyű szakadék. Le ne essek.
– A hivatkozott könyvekre, filmekre és zenékre rákereshetsz olvasás közben, még talán hozzá is ad. Popkultúrát tanít neked a könyv.
– Nem akarok popkultúrát tanulni.
– Pedig jobb, ha megszokod.
– Nem akarom megszokni.
– Popkultúrát tanít, miközben az idealizált Ő a regényben egyébként magas kultúrát fogyaszt. Mégsem azt tanítja. Érdekes.
– Érdekes? Vagy kár?
– Érdekes. Annyit hazudtam már. Ez már így marad.
– Még soha nem hazudtam. Jó lenne kitolni az elsőt valameddig. Én örülnék, ha inkább a magasból kapnánk többet, én még elég új vagyok a világban, nekem egyelőre ugyanúgy tanulandó a pop és a magas, tehát miért ne az utóbbi irányába indulnék el?
– Ott az elbeszélő Beatles-mániája. Magas vagy pop?
– Magas.
– Na látod.
– Mit látok?
– Hogy nem tudsz különbséget tenni. Az én korosztályom popja a te magasod.
– És az én korosztályom popja neked micsoda?
– Irreleváns.
– És az én korosztályom magasa?
– Az valószínűleg ugyanúgy magas nekem is.
– Azért a Beatles mégiscsak kiindulópont, csecsemő vagyok, de már a legjobb, hadd legyen magas.
– Jó, ezzel kiegyezem. Beszéljünk az időnként kiszámíthatóvá váló humorról. Felismerhető a mintázat; a mondatok néha lebonthatók poénösszetevőkre, kiismerhető, miből lesz a vicc (és a legtöbb mondat márpedig arra fut ki).
– De az újszülöttnek minden vicc új.
– De csak egyszer.
– Annyira, annyira, annyira jó!
– Nekem már néha fárasztó, de én már kinevettem magam a hosszú életem során.
– Én még nem nevettelek ki.
– Viszont a regény számontartja a közhelyet, és reflektáltan bánik vele. És nem kifordítja, ami az egyszerű út lenne, hanem finoman otthagyja mutatóba, és egy nagyon kicsit mindig hozzá is ad. Gondolkodik történetpanelekben, de okosan használja őket. Ez a világunk, ezekből áll, fölösleges tenni ellene, és meg is lehet szeretni. Kellő iróniával érdemes hozzáállni. Aztán időnként bedurvul.
– És attól rémálmaim lesznek, azt nem szeretem.
– Nekem meg amiatt érdemes elolvasnom. A főszereplő felnövése, bár végül minden felmerülő problémára mutat egyfajta lehetséges megoldást, borzalmasan nehéz. Borzalmasan nehéz akkor is, ha szerető (bár elvált) szülőkkel nő fel az ember, mély barátságai vannak és biztonságos otthona, átlagos kortárs közeggel. Nem elkamuzza a tabukat, nem megszenvedi a helyzeteket, nem túldramatizálja őket, hanem megéli, és legjobb tudása szerint kezeli, általában humorral. De mindig nyugvópontra jut, és folyamatosan fejlődik – ez a fejlődés pedig az elbeszélő stílusán is érzékelhető, ami igazán érdekessé teszi a könyvet. Nem kamuzza el a (kilencedikes gimnazistákhoz egyébként éppen passzoló szinten előrenyomuló) szexualitást sem.
– Az mi? Fel se fogtam.
– Mert nem lényeg, csak egy a sok ifjúsági regényekben általában túlságosan kifejtett (és így gyakran hamissá váló) vagy éppen csak távoli szemszögből érintett (és így gyakran hamissá váló) tabutéma közül…
– Túl sokat zárójelezel, még nem nagyon értem, összezavarsz.
– …noha attól a működési elvtől, ami szerint a szerelem tárgya kizárólag makulátlan, minden porcikájában tökéletes hős lehet, nem tud szabadulni.
– Hálisten. A mese.
– Ebben lehetett volna bátrabb és kísérletezőbb, bár az igaz, hogy ebben a korban, az első szerelmek terén gyakori, hogy a kamaszok valóban fanatikus, végletekig idealizáló szerelmessé válnak. Ezt is érdekes bemutatni, és efelé mutat az, hogy sem a főszereplő–elbeszélőnek, sem Ő-nek, nem derül ki a neve. Csakhogy ebben az esetben következetesen ki kellett volna zárni a többi felvonultatott problémát – az elvált szülőket, a bullyingot, a ,,boomer” és a Z-k közti generációs Mariana-árkot, az első berúgásokat, az első menstruációt, stb. –, és csak ezzel foglalkozni.
– Dehát minden fejezetben előjön!
– De egy-kettőtől eltekintve mindig mellékesen. Az Ő általában megfigyeli az elbeszélőt, aztán valami apró gesztussal megerősíti, ezzel terelgetve őt az általa helyesnek tartott úton a felnövés felé. A szereplők igyekeznek valamilyenek lenni, és fejlődnek is. De egy kis gonoszság vagy esendőség nem ártott volna néhányuknak.
– Volt egy gonosz, féltékeny szereplő. Minek gonosznak lenni?
– Majd megtudod. Annak az egy szereplőnek a gonoszsága dramaturgiai elem volt, nem átgondolt karakterrajz. Ugyanakkor jó, hogy nem az egyszerű utat választja a szerző, nincs erőltetett veszekedés a barátok között, nincs nagy megbocsátás és haszontalan túlzások.
– Én elvagyok egy olyan világban is, ahol nem feltétlenül szükséges a személyiségemnek konfliktust generálni, mégis érdekes maradok.
– Hajrá. Maradj érdekes.
– Ahogy haladtunk előre, meg-megállva, mert minden fejezet egy külön rész…
– Epizód.
– …volt, egyre inkább akartam jó hangosan sírni, mert hát az az eszközöm arra, hogy tudassam, ha valami kicsit kényelmetlen.
– Igen, mert nagyon jó érzékkel volt adagolva a feszültség, épült, és a tetőponton sem ragadtatta el magát, nem lőtt ki az űrbe, hanem elegánsan letette az űrhajót az űrállomáson. Milyen finom megoldás, hogy a legdurvább halál közeli élmény úgy történik a főszereplővel, hogy a szerelme Kispállal a fülében az ölében alszik, ezzel jelezve, hogy a főszereplőnek tényleg muszáj egyedül felnőnie, ő csak támogatja benne, és talán majd csatlakozik hozzá később.
– Milyen jó, hogy az író, Balássy Fanni, majdnem annyi idős, amennyi idősekről ír! Közelebb van hozzám korban, mint hozzád.
– És milyen jó, hogy innen nézve ez már egyáltalán nem számít, csak a szöveg maga számít. Ezt jobb, ha megtanulod.
– De ez extrém eset. És az első könyve.
– Akkor is.
– De ezért biztosan el fogják olvasni sokan.
– Jobb lenne, ha önmagáért olvasnák el. Megérdemli.
Balássy Fanni: Hol is kezdjem, Tilos az Á Könyvek, Pozsonyi Pagony, 2020.
Hozzászólások