A Jelenkor áprilisi számának margójára
Határvonal. Vissza- és előretekintés. Vissza- vagy előrehaladás. Jelen, múlt, jövő és egyensúly vagy annak hiánya. A Jelenkor áprilisi számának indító gondolatai ezek. Kukorelly Endre Strand 3 című versében végképp összemosódik a lírai én és az olvasó érzésvilága, hiszen mire sem vágyódik manapság jobban az ember, mint a világ felfordulását okozó járvány előtti, magától értetődőnek vett szabadságra? Egy év távlatából szinte már nosztalgikus az emlékezés, csakúgy, mint az idősödő ember fiatalkori emlékeiben való kutakodás. Kortól függetlenné válik ez az élmény, és ezen a ponton kapcsolódnak össze a világban zajló történések a lírai én, talán a költő és az egyén gondolatvilágával. Talán. Garaczi László mindezt így fogalmazza meg ünnepi mellébeszéd című írásában: „Más beszél tehát a versekben. Ő, de más.” Egy bizonyos: Kukorelly Endre idén hetvenedik születésnapját ünnepeli. Ilyen módon találkozik a Strand 3 hangulatvilága és a költő életének történése.
Farkas Zsolt Prozettek című „Shakespeare Vilmos”-fordításai az időbeliséget a költői forma és tartalom változásával állítják párhuzamba. A hangsúlyos elemek halmozásával hívja fel a figyelmet a mai írásokra jellemző tömör, meglehetősen sűrű szövegvilágot megteremtő megfogalmazásra. Az írások ebben az esetben szélesebb sávot felölelő fogalomhalmaz: a szépirodalmi alkotások mellett a mindennapi életnek is szerves alkotóeleme a minél lényegre törőbb megfogalmazás, azonban míg az előbbi esetében ez költői fogás, addig a való világban a praktikum része.
Petőcz András a változás jelenvalóságát és az állandóságra való törekvést, annak áhítását fogalmazza meg Valahogy minden című versében. A volt és a van kerülnek egymással szembe Kukorelly Strand 3 című írásához hasonlóan. A múlt szépségeinek felvonultatása, de ugyanakkor annak a lezártsága is megfogalmazódik; megélni a jelenvalót a múlt szépségeinek tudatában. Ez utóbbinak lehetőségét tárja az olvasó elé Egressy Zoltán Kanaszta című írása. A gyermekkor szép és kevésbé kellemes emlékei a jelennel kapcsolódnak össze: a régmúlt érzései, élményei a felnőtti mivoltunk fontos elemeit képezik. A novella szerint lehetséges a visszatekintés és a jelenvaló igaz megélése között egészséges egyensúlyt teremteni. Így az elmúltra való vágyódás és az aktuális léthelyzetben való boldog létezés egymást nem zárja ki, inkább tökéletes egységet alkot. Zsembery Borbála A boríték című írásában az elmúlthoz való ragaszkodás tárgyiasul: a novella főszereplője féltve őrzi a férje által vásárolt köteget. Bándi Máté a múlt őrzésének fájdalmasságát és az egykor fontos elemek elhalványulását, majd eltűnését írja meg Látogatás és Bábel című költeményeiben. Az élethelyzet-változtatás természetességében nyugtalanító a lényünkhöz, jellemünkhöz, lényegünkhöz kapcsolódó apró láncszemek megkopása és tünékenysége. Bizonyosság és bizonytalanság valamiféle furcsa, paradox módon közelítenek egymáshoz, és a maguk ellentmondásosságában képezik azt az egységet, ami az emberi jellem sajátja.
A folyóirat áprilisi számának második nagy egysége Tóth Krisztina Bálnadal és Telihold című költeményeivel indul. A Bálnadal aktualitása vitathatatlan: közelebbi nézőpontból a költő meg nem értettsége érződik, távolabb lépve azonban kiviláglik az igazat mondó hang elhallgatottságának problémaköre. Az őszinteség nyers ereje és annak e világbeli megvetettsége kerül a középpontba. Mindez azonban egy további jelentésréteggel ötvöződik: a világjárvány okozta bezártság élményével. Ezt a jelentésréteget a költő Telihold és Sajó László Idős, krónikus ballada című költeményei hívják elő. A gondolatmenetet záró, Napballada című vers azonban a reményteli jövő jóslatát, a szebb világ eljövetelének lehetőségét villantja fel, így a négy írás által lerajzolt ív a megjárt mélység után a jövőbeli létforma magasságába nyúlik. A reményteliség azonban nem a felhőtlen boldogságot, hanem az élhető élethez való visszavágyódás elégikus hangulatát jelenti. Cím, tartalom és forma ezen a ponton feloldhatatlan kötelékben egyesülnek: ahogy a ballada mint műfaj mindhárom műnem sajátosságait magán viseli, úgy a Napballada a színek, ízek halmozásával, valamint a szövegközi utalásokkal válik sokrétűvé.
Az áprilisi szám harmadik nagy egységében Nádasdy Ádám Weöres Sándor Dante-fordításáról ír. A kritikus nézőpont helyénvalósága vitathatatlan. Nádasdy számtalan példa felsorakoztatása után a következő álláspontra jut: Weöres fordítástöredéke ugyan az eredeti szöveg formaiságát hűen tükrözi, tartalmi szempontból azonban elnagyolt, az eredetiséget a kreativitás hátterébe helyező szöveg. Ugyanebben az egységben Kálmán C. György Rakovszky Zsuzsa prózaművészetét veszi górcső alá. A Boldog vég című novella legfőbb hiányosságaként az ok-okozati összefüggések kihagyását jelöli meg. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a novella tömörségének legfőbb hozadéka a befogadói szabadság. A szaggatottság, a töredékesség a novella tartalmi sajátossága, amely jegy a formával tökéletes ellentmondásban áll: míg a formát tekintve lezártnak, kereknek tűnhet a mű, addig az olvasóban joggal merülhetnek fel kételyek a szereplők motivációival kapcsolatban. Mindez teszi a novellát azzá, ami. Fekete Richárd Lassulás a lombok között című írásában azonban olyan módon elemzi Sirokai Mátyás Lomboldal című kötetét, mellyel tökéletesen láthatóvá válik az arra jellemző alkotó-olvasó kapcsolatteremtés milyensége. Nem lehet véletlen – vagy ha mégis, akkor szerencsésnek mondható – történés, hogy Sirokai ezen kötete épp a 2020-as évben jelent meg, abban az esztendőben, időszakban, amikor talán a leginkább vágyódott, vágyódik az ember a Sirokai által nevezett növénylés élményére. Ugyan a forma sajátossága eltántorító tényező lehet, azonban ha az olvasó képes túllendülni annak szokatlan voltán, befogadóvá, átélővé, a körülvevő természetet megélővé avatódhat.
A befogadás, értelmezés folyamatának korlátozottságát fejti ki Balogh Tamás Folyó a magasban című írásában. Balogh Martin Michael Driessen Folyók című, három novellából álló kötetének metaforikus értelemben vett egysíkúságát taglalja. Balogh már írásában felvázolja, hogy Driessen művének elemei a hármas szám köré épülnek. Megjegyzi, hogy a folyó mint metafora ugyan összefűzi a három novellát, azonban a folyó fogalmiságának, szimbolikájának más-más, helyenként ellentétesnek mondható vetületei kerülnek elő. Mindezek mellett Balogh a művet a folyó túlzott hangsúlyozása miatt kritizálja, feltételezve azt, hogy ez az elsődleges jelentésrétege a szövegnek. Következőzépp fogalmaz a folyó metaforikus-szimbolikus értelemben vett túlhangsúlyozottsága kapcsán: „A Folyó […] rettenetesen szájbarágósnak hat.”
A Jelenkor áprilisi száma tehát a jelen világunk, a hétköznapi élet történéseit állítja középpontba az érthetőség igényével. A számban megjelenő szövegek teret adnak a változás és változtatás lehetőségének, ugyanakkor a múlt történéseit, tapasztalatait a jelen elemi részének tekintik. Ebben a számban kiviláglik, hogy mindenkor lehetséges az elmúlt szövegekre való reflektálás, és mindig van létjogosultsága a kritikus szemléletmódnak, amelynek szempontrendszere minden esetben a mindenkori kortárs normáktól függ.
Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat, 64. évfolyam, 2021. április
Hozzászólások