Marabu: A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután
Marabu politikai karikatúrái rendszeresen a fején találják a szöget, és pár mozdulattal leplezik le a közélet fásult álszentségét. Egyúttal Marabu azon kevés alkotók között van, akik rendszeresen tudnak politikai karikatúrát publikálni, ami nagy dolog, hiszen a magyar sajtó úgy ódzkodik a rajzolt illusztrációtól, esetleg képregényes kommentároktól (editorial cartooning), mint a tűztől. Nem is tudjuk, milyen sok jótól fosztjuk meg magunkat ezzel. Emellett Marabu a „normál”, nem konkrét esetekre reflektáló képregényeiben humorba burkolja a fásult magyar társadalom lélektanáról állított tűpontos diagnózisát. Igencsak érdekelt tehát, hogy milyen könyvet ír és rajzol, milyen hangon mesél, és milyen történetet kanyarít Marabu gyerekeknek.
A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután a Pagony Zseblámpás Könyvek sorozatában jelent meg. A sorozat célja, hogy izgalmas olvasmányélményeket nyújtsanak azoknak a gyerekeknek, akik most kísérleteznek azzal, hogy egyedül olvassanak el egy regényt. Izgalmakban pedig itt nem lesz hiány, ugyanis a történet két főszereplőjét, a beszédes nevű Dugaszt és Cérnát, két átlagos általános iskolás fiút a farsangi jelmezük miatt törpének nézik az igazi törpék, akik ráadásul gonosz kommandósok is, és meg akarják kaparintani a világuralmat. A két fiú egy improvizációban gazdag csütörtök délutánon sikeresen szabotálja a szabotőr törpék tervének szinte minden elemét, és a világ, no meg a magyar állam megmentése után még az iskolai farsangra is odaérnek.
A könyv egyik zseniális húzása, hogy nem csak azért tudjuk a történet kimenetelét, mert bízhatunk abban a tapasztalati tényben, hogy a kalandos gyerektörténeteknek jó vége szokott lenni, hanem azért is, mert a cím egy cseppnyi kétséget sem hagy az események kimenetele felől. Mindent tudunk, csak azt nem, hogy érkezünk el a boldog nyugvópontig, és emiatt az olvasás sokszor a nyomozás jellegét ölti magára. Megpróbáljuk megjósolni, hogyan alakulnak a dolgok, hogy mi lesz a következő lépés – de úgyse sikerül: kacifánt, az van itt rendesen. A történet szabadon kanyarog, a nagyobb fejezeteket sziporkázó tanácsok, az ifjú olvasókkal incselkedő okosságok kísérik, például: „Azok az olvasók, akik nem szeretnek elszomorító dolgokról olvasni, nyugodtan lapozzák át ennek a résznek az elejét, és csak a vége felé kezdjék megint olvasni, ahol a gondok már örömbe kezdenek átfordulni” (11). Vagy: „Azok a fiatalkorú olvasók, akik annyira fiatalkorúak, hogy még nem tudnak olvasni, ezt a részt SEMMIKÉPPEN SE kezdjék olvasni, ugyanis túlságosan sok izgalmas és felkavaró eseményről lesz szó” (39). Ilyen módon aztán garantáltan isszuk a fejezetek minden betűjét. Végső soron A gonosz törpekommandósok nem kizárólag arról szól, hogy mit olvasunk, hogy mi történik a srácokkal, hanem arról is, hogyan olvasunk. Az olvasás kíváncsiság, kaland, összekacsintás, humor.
Marabu képregényei többnyire tömör, párpaneles történetek, amelyekben a főszereplő nem csak a filozofáló Dodó, vagy az aktuális politikus, hanem főszereplő a ritmus is, valamint a pár mozzanat kiemelésével felvezetett csattanó. Egy ilyen rövid képregény nem más, mint vizuális-verbális retorikai teljesítmény (egy hosszú is az, csak máshogy). A gonosz törpekommandósok olvasásakor érdekelt, hogy a csattanóra kiélezettség retorikája hogyan vihető át gyerekeknek szánt prózára, illetve gazdagon illusztrált szövegre. Vajon a képek a gyerekkönyvben mit őriznek meg a képregényes ritmusból?
Nos, A gonosz törpekommandósok maga a megtestesült ritmus: a már idézett olvasási tanácsokkal bevezetett nagyobb fejezetek pergő rövid részekre tagolódnak. Ezek körülbelül egy-másfél oldalasak, és szinte mindig a kíváncsiságot fokozó, a történetmesélésre is reflektáló címük van: „Ez már nem tréfadolog” (59), „De hátra van még az utolsó sor” (64), „Ebből mi lesz?” (65) vagy az egyik kedvencem: „Mi vaaan?!” (94). A szöveg gazdagon illusztrált, Dugasz, Cérna és a törpék pedig a hatalmas tét, a világuralom ellenére is végigbohóckodják az oldalakat. Csak pár vonalból jellemek és világképek alakulnak, a képek kerek vonalaikkal és a karikaturisztikus túlzás mögött is könnyen megtalálható egyértelműségükkel segítenek enyhíteni a szöveg keltette produktív feszültséget. Az illusztrációk csak ritkán képregényesek (ami egyáltalán nem baj, nem kell egyfolytában képregényt alkotni), például Cérna szemkápráztatóan gyors testméretnövekedésének érzékeltetésekor, vagy amikor a főkommandós törpe galád tervét részletezi. Az illusztrációk humora nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is szól. A gonosz törpekommandósok például az államelnököt akarják foglyul ejteni, akit Marabu Áder Jánoshoz kísértetiesen hasonló bajszos figurának rajzol meg, így aztán valahányszor megjelenik Patent Antal államelnök, egy kicsit a felnőttek is összekacsinthatnak a szerzővel.
A gonosz törpekommandósok… az improvizálás és az olvasás élvezetére támaszkodik, és a történetmesélés okozta öröm átjárja minden sorát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a happy end után nem egy, hanem két függeléket is olvashatunk: egyet „a törpe büntető törvénykönyv érdekes sajátosságai”-ról, és egy parádés másodikat pedig ama kellemetlen véletlenek sorozatáról, amely miatt Dugasz és Cérna világmegmentő szerepbe kényszerült a világmegmentésre hivatott titkos világmegmentő alakulat helyett.
Marabu (Szabó László Róbert): A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután, Pozsonyi Pagony, 2021.
(A borítókép a kötet egyik illusztrácója.)
Hozzászólások