Alföld 2021/12. Decemberi lapszámunk középpontjában az ifjúsági irodalom áll. Szépirodalmi válogatásunk részben kapcsolódik a zsánerhez, részint a fiatalság és gyerekkor jelenségét, problémáit megjelenítő műveket tartalmaz. Szaktanulmányokkal dolgozzuk fel a témakör egy-egy szeletét, kritikai körképpel jelentkezünk a gyerek- és ifjúsági irodalom néhány frissebb megjelenéséről, illetve írókat kértünk föl izgalmas műhelyesszék elkészítésére. E hónapban adjuk közre az…
TovábbIfjúsági
Tapasztalt karikaturista gyerekirodalmi kalandjainak humoros megtestesülése
Marabu: A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután Marabu politikai karikatúrái rendszeresen a fején találják a szöget, és pár mozdulattal leplezik le a közélet fásult álszentségét. Egyúttal Marabu azon kevés alkotók között van, akik rendszeresen tudnak politikai karikatúrát publikálni, ami nagy dolog, hiszen a magyar sajtó úgy ódzkodik a rajzolt illusztrációtól,…
TovábbÉlő Shakespeare
Gimesi Dóra – Jeli Viktória: Regényes Shakespeare – Makrancos Kata, Rómeó és Júlia Volt két pillanat. Pillanatok, amikor Rómeó meglátta Júliát. Először a bálban táncolva, végül egy sírkertben fekve. Egyszer megszületett benne egy érzés, máskor végleg elveszett. Nem a történet egésze a fontos, nem rejthet minden mondat kincset. De vannak pillanatok, amelyeket ha megtalálunk, a…
TovábbSzórakoztató és csiszolatlan
Gáspár András Gáspár: Héjnélküli Hogyan lehet pont annyira jó egy regény, mint amennyire rossz? Ritkán adódik az életben, hogy ennyire nehéz valamelyik kategóriába besorolni egy kötetet. Ajánljak-e valamit, ami valójában nem éri el a saját célját? Riasszak el mindenkit egy olyan történettől, amely kimagaslóan jól teljesít a szórakoztatás terén? Gáspár András Gáspár Héjnélküli kötete ambivalens…
Tovább