Új irányok a gyerekirodalom-kutatás „nagykorúsításához”

A Helikon 2021/4. száma Irányok a gyerekirodalom-kutatásban címmel jelent meg, amely arra vállalkozik, hogy az Európa más országaiban zajló kutatóműhelyek eredményeit bemutatva felvillantsa a gyerek- és ifjúsági irodalom területén rejlő lehetőségeket, azokat az irányokat, melyek a hazai szakemberek számára is újabb megközelítési lehetőségeket nyújtanak.

„A gyerekirodalom-kutatás – az utóbbi évekig – nem tartozott a magyar irodalomtörténet és irodalomtudomány legfontosabb feladatai közé”[1] – olvasható Hermann Zoltán szerkesztői előszavában. A problémát arra eredezteti, hogy a magyar irodalomtörténetben nem volt olyan intézmény, amely a gyerek- és ifjúsági irodalom feltárásával foglalkozott volna: ma is csak néhány helyen végeznek az írói életművek, a pedagógiai felhasználhatóság vagy a szövegek gyűjteményezésére vonatkozó kutatásokat. Az előszó áttekintést ad a „gyerekirodalommal szembeni irodalomtudományos bizalmatlanság” okairól, a gyerekirodalom jelenlegi helyzetéről, és azokról az intézményekről és kutatócsoportokról, ahol tanulmánykötetek publikálásával vagy konferenciák rendezésével támogatják a tudományos diskurzus kialakulását. Elsődleges feladat az intézményi háttér megteremtése és a magyar kutatások tárgyának meghatározása, melyhez a Hermann Zoltán és Kalavszky Zsófia szerkesztésében megjelent legfrissebb Helikon-szám a külföldi tendenciák révén igyekszik változatos lehetőségeket nyújtani. Európa más területein már a 19. századtól léteznek különféle gyakorlatok a gyerekirodalom kutatására: a lapszám angol-amerikai, francia, német vagy orosz kutatóműhelyek eredményeinek válogatásával ismerteti azokat az irányokat, melyek új megközelítési módokra világítanak rá a hazai kutatásokhoz.

A kortárs európai irodalomtudomány változatos törekvésekkel közelít a gyerek- és ifjúsági irodalom területéhez: a testreprezentáció, a vizualitás és a textualitás viszonyával kapcsolatos kérdések, a gender-kutatások vagy a kolonialista narratívák is megjelennek a szövegekben. A kutatási lehetőségek gazdagsága azzal magyarázható, hogy a francia vagy angolszász irodalomtudományos tendenciák sosem választották el a szépirodalmi művek értelmezési gyakorlatától a gyerekirodalmi szövegeket, emellett a német iskolák már a 19. században készítettek irodalomtörténeti munkákat. A 20. századtól a gyerekirodalom tudományos feltárásának igényéhez modern nézőpontok és elemzési lehetőségek társultak, melyek a lapszámban publikált tanulmányokban is megmutatkoznak.

Cristina Bacchilega Tündérmeseháló: 21. századi adaptációk és a rácsodálkozás politikája című tanulmánya a kortárs tündérmese értelmezési lehetőségeit, a gyerekirodalom és a medialitás kapcsolatát vizsgálja. A szöveg a New York-i Bloomingdale nagyáruház karácsonyi kirakatának bemutatásával – amelyhez nyolc népszerű tündérmeséből származó jelenetet használtak fel – rámutat a mesék elemein keresztül a képek jelentésrétegeire és a fogyasztói társadalmak működési rendjére, ahol a „műfaj készpénzre váltása jól bevált gyakorlat”.[2] A mesék a mai napig jelentős hatást gyakorolnak a gyerekek mellett a felnőtt fogyasztókra is, ezzel magyarázható a meseadaptációk népszerűsége vagy a reklámokban, a televíziós műsorokban vagy a dalokban gyakran alkalmazott utalásrendszer, amely a populáris kultúrát behálózza. A szubjektum létrejöttének folyamatát, illetve a változás iránti vágyat is felkeltik a befogadókban a mesék, melyeket a kortárs kulturális színtér is igyekszik kihasználni a termékeik megalkotása során: a tanulmány az adaptációk és az ezekkel kapcsolatos változások feltérképezését kísérli meg. A szöveg bevezeti a tündérmeseháló fogalmát, amely részben összefügg a világháló mechanizmusával, viszont az intertextualitás szórakoztató iparral való kapcsolatának és a műfaj történetének az újbóli feltérképezése szükséges a tündérmesei szövegháló összetett vizsgálatához.

A gyerek- és ifjúsági irodalom területéhez a vizualitás és a textualitás művészetfilozófiai kérdései felől Serge Martin tanulmánya közelít. A filozófiai esszé a képeskönyvek megítélésén és iskolai alkalmazhatóságukon keresztül fogalmazza meg véleményét a szépirodalom és a gyerekirodalom kapcsolatáról: tagadja, hogy a kettő között hierarchikus viszony vagy esztétikai különbség lenne. Rávilágít arra, hogy a műfaj, a téma vagy az osztályozási kategóriák sémái, keretei helyett magát a művet kell a vizsgálat során előnyben részesíteni: „arra figyeljünk, hogy mi az, amit csak ő csinál, úgy, ahogyan ezt csinálja.”[3] Emellett a szöveg és a kép viszonyát is tárgyalja, melyek révén megfogalmazza, hogy a kettejük egysége a képeskönyveknek olyan összetett esztétikai konstrukciót biztosít, mint amilyennel a regények rendelkeznek.

A gyerekhorror műfaji sajátosságainak áttekintésével Inna Szergijenko foglalkozik „Rémes” műfajok a kortárs gyerekirodalomban című tanulmányában. A „rémségek” a gyerekirodalom kialakulása óta jelen vannak a szövegekben (gondoljunk akár a – gyerekek számára átdolgozott – népmesékben megjelenő büntetési formákra). Ennek ellenére a gyerekthriller kategóriája újdonságnak tekinthető, melynek berobbanása az 1980-as évekhez köthető. A vizsgálat fókuszában olyan kérdések állnak, hogy miért éppen az említett időszakban erősödött fel a „rémes” iránti érdeklődés, vagy hogy miért töretlen a mai napig ezeknek a műveknek a népszerűsége a fiatal olvasók körében. A kortárs gyerekthrillerek felépítésének áttekintése során a szöveg arra is rámutat, hogy a műfaj az irodalmi hagyományok felhasználásával – legendák, mítoszok, ijesztő gyerekfolklór – a mozifilmekből ismerős motívumok, szimbólumok kölcsönzésével és a gyerekolvasók elváráshorizontjához igazolva alakítja ki sajátos kategóriáját.

 Larisza Rudova a genderkutatások irányából tanulmányozza a szovjet és a posztszovjet gyerekirodalom műveit: Arkagyij P. Gajdar Timur és csapata, illetve Jekatyerina Murasova Vészbrigád című könyvének elemzése által mutat rá a maszkulinitás, a férfi és női szerepek problémájára, a nemek közötti egyenlőtlenség állandóságára. A szövegek hagyományos karakterű orosz hőse olyan férfi, aki a „közérdekkel, a közös célokkal és feladatokkal összhangban él, és több különböző közösségbe kapcsolódik be”.[4] Az autonómiájukat elveszített főhősök a maszkulinitás sztálini modelljébe illenek bele, amely leszámol a nemi egyenlőséggel. A tanulmány Jekatyerina Murasova művei által mutat rá a hősi szerep átalakulására, hiszen a „normától” eltérő alakokat helyez szövegei középpontjába: gyerekek, fizikailag vagy szellemileg sérült szereplők mutatkoznak meg hősként, akik a hagyományos modellben nem léphetnének hasonló funkcióba. A posztszovjet maszkulinitás a tabusított témák, illetve a nyugati kultúra hozzáférhetővé válását eredményezi, viszonyt a kutató szerint a genderhatárok, a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenség mai napig fennáll az orosz irodalom műveiben.

A lapszám szerzői a tanulmányok után a kortárs angolszász, német és orosz gyerek- és ifjúsági irodalom kutatási eredményeit ismertetik. Kérchy Anna a 2017-ben, az Edinburgh University Press gondozásában megjelent The Edinburgh Companion to Children’s Literature című kiadványról számol be, amely a gyerekirodalom műfajának és kutatásának a kortárs lehetőségeit felvázoló tanulmánykötet. Az enciklopédikus jellegű könyv egyfajta körképet igyekszik nyújtani a terület legmeghatározóbb elméleti megközelítéseiről, a kortárs irányzatokról, amelyek – többek között – a társadalmi sokszínűség irodalmi ábrázolásával, az emberség fogalmának megváltozásával, a térelméletekkel vagy a mesemondás technikai újításainak aspektusaival foglalkoznak.

Katona Alexandra a német gyerek- és ifjúságimédia-kutatás eredményeibe A gyermek- és ifjúsági média kapcsolódási felületei című tanulmánykötet által enged betekintést, amely 2019-ben jelent meg Ute Dettmar, Caroline Roeder és Ingrid Tomkowiak szerkesztésében.    A kiadvány kísérleti tanulmányokkal próbál rámutatni a lehetséges kutatási irányokra (pl. gender studies, age studies) és azokra az esetleges problémákra, melyek a vizsgálatok során felmerülhetnek. A szövegek bemutatják az adott irányzat történeti háttérét, jelenlegi helyzetét, illetve a jövőbeni kutatások lehetőségeit. A kötetben a befogadás és a tipográfiai megjelenítés közötti kapcsolat, a nyelv materialitása, a kép és a szöveg viszonya, a gyerek- és ifjúsági szövegek és a színház kapcsolata, az idegenségábrázolás vagy a térábrázolások kérdései is megjelennek. A sokrétű, több területet magába foglaló tanulmánykötet a magyar kutatók számára is új vizsgálati irányok lehetőségét nyitja meg.

Jevgenyij Steiner Mi az, ami jó: ideológia és művészet a kora szovjet gyerekkönyvekben című monográfiáját Kalavszky Zsófia mutatja be, és a szovjet gyerekkönyvkultúra egyediségére és sokszínűségére igyekszik rávilágítani. Az 1920-ban megjelent kötet az avantgárd gyerekkönyveket társadalomtörténeti szempontból elemzi: az orosz politikai és gazdasági helyzet a könyvek világának és léttapasztalatának alapjául szolgál. A monográfia az esztétikai, ideológiai, etikai kérdések, a vizuális és verbális anyag vizsgálata mellett az avantgárd szövegek radikalitását is tárgyalja.

  Végül Kalavszky Zsófia llusztratívvá romlani: két kora szovjet verses mese Magyarországon (Marsak és Majakovszkij) című tanulmánya olvasható, amely az 1920-as években született szovjet képeskönyvek helyzetével foglalkozik. Ezek a kötetek nem jutottak el a magyar közönséghez, vagy csak évtizedekkel később, alig felismerhető formában. A tanulmány bemutatja az orosz nyelvű szövegek Magyarországra kerülésének folyamatát: a befogadás tér- és időbeli távolságának nehézségeit, a művek megjelenési formáját vagy a fordítás kérdését. Szamuil Marsak Tegnap és ma, illetve Vlagyimir Majakovszkij Mi a jó és mi a rossz? című írásán keresztül mutat rá a magyar kiadások problémájára, melyek „harsányságban, erőben, dinamizmusban meg sem közelítik az eredetit”[5].

A Helikon Irányok a gyerekirodalom-kutatásban című száma a tanulmányok, az európai kutatóműhelyek eredményeiről készült beszámolók, a válogatott bibliográfia vagy a terület alakulása szempontjából releváns könyvek bemutatása révén új irányokat és lehetőségeket nyit meg a hazai kutatások számára. A kiadvány kapcsolódik az utóbbi évek tendenciájához, amely támogatja a magyar gyerek- és ifjúsági irodalom intézményi háttérének megteremtését, illetve hozzájárul a „magyarországi gyerekirodalom-kutatás nagykorúsításához”[6].

Helikon, irodalom- és kultúratudományi szemle, 2021/4. Irányok a gyerekirodalom-kutatásban


[1] Hermann Zoltán, Irányok a gyerekirodalom-kutatásban, Helikon, 2021/4, 555.

[2] Cristina Bacchilega, Tündérmesehaló: 21. századi adaptációk és a rácsodálkozás politikája, ford. Kérchy Anna, Helikon, 2021/4, 562.

[3] Serge Martin, A képeskönyvek: élet és nyelvelmélet kérdése, ford. Józan Ildikó, Helikon, 2021/4, 581.

[4] Larisza Rudova, Maszkulinitás a szovjet gyerekirodalomban, ford. Iván Ildikó, Helikon, 2021/4, 611.

[5] Kalavszky Zsófia, Két kora szovjet verses mese Magyarországon (Marsak és Majakovszkij), Helikon, 2021/4, 677.

[6] Hermann, Uo. 556.

Hozzászólások