Új sorozatunkban partnerlapunk, az Újvárad folyóirat szerkesztőitől és munkatársaitól olvashatnak tárcákat, heti rendszerességgel. Harmadikként Ozsváth Zsuzsa, az Újvárad online vezető szerkesztője írt angliai útjáról.
Hogy a francba kéne kinyitni ezt a napernyőt, marha meleg van, habár csak huszonkét fokot mutat a hőmérő, az Anglia fölött kiszakadt ózonrétegen át csak úgy áramlik az UV-sugárzás, mintha fizetnének érte, és ez az ártatlan huszonkét fok harminckettőnek érződik, és pirít, és éget, mint az istennyila. Ha felmegy a hőmérséklet huszonnyolc fokra, a sápadtbőrű angolok rekordidő alatt sülnek vörösre, és sellőket megszégyenítve pancsolnak a tizenhét fokos tengerben.
Szóval kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, de ez nem egy Bëlga-dal, mert valami kommersz brit rádió megy, a műsorvezetők felvezetik, hogy hétfőtől vasárnapig a nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb slágerei várhatók, és az UV mellett már a Spice Girls is sugározódik, és az óperenciás UV-lyukon túl megszólal Lionel Ritchie, hogy Hello, is it me you are looking for?, és maradunk is a földön kívül, pontosabban a földön kívülre eső aspirációkkal, mert a következő dalban már Kate Bush akar az Istennel üzletelni, és meggyőzni kedvesét, hogy kicsit cseréljen már vele, mert neki se könnyű, és hátha sikerül egymást megérteni, mert hiba van a kommunikációs mátrixban, és jó lenne kiküszöbölni – a további egymás mellett élés érdekében. És ha nem lenne elég egy nap egyszer felvetni az üzletelés ötletét az Istennek, a brit rádió tesz róla, hogy a Running up that hill című nóta napi huszonnyégyben többször is hűsítse az angol nyárban izzadságtól patakzó homlokokat. Mit tehetne egyebet a brit rádió, ha a Running up that hill reneszánszát éli az utóbbi hetekben, köszönhetően a Stranger Things sorozatban való használatáért, amely sorozat ráadásul a Netflixnek soha nem látott nézettségi számokat generált, magyarán oda van érte a nép meg vissza.
De te nem nézted a Stranger Things-et, és a Running up that hill dalt is hamarabb szeretted, mint before it was cool. Nem ismered azt a bizonyos, feltehetően nagyon hatásosra és lebilincselőre sikerült jelenetet a negyedik évadból, amelyet kiegészít ez a zene. Csak azt tudod, hogy ha még egyszer meghallod a felvonyító szinti intrót, menetben kiugrasz az autóból, vagy leugrasz a földszintről a gyepre, abból a házból, ahol minivakációd során éppen laksz, amely – mint az angol házak jó része – kívülről és szerkezetileg belülről is úgy néz ki, mint a Harry Potter filmekben, tehát kiugrasz és lesz, ami lesz, zuhansz kilencven centimétert, és becsapódsz, mint egy gördülő szikla, i can’t get no satisfaction. De csak nem ugrasz ki sem az autóból, sem a földszintről, mert immár Kate Bush a fejedben is ott táncol a pasijával, a te saját belső filmedben, és ha egy dal elindul a fejedben, azt nem lehet leállítani, és mostmár hagyni kell, hogy végigmenjen, és mert körülötted történik az élet, újra és újra elvonja a figyelmed valami a dalról, mondjuk el kell mosogatni, vagy kivinni a szemetet, vagy éppen utazni a tenger felé, és ezért a dal nem ér véget sose, ám ahányszor elfelejtkezel magadról, újra és újra felbukkan, mint dolinás réten a víz.
És megy a dal, a verzék is, meg a refrén is persze, de annyira táncol Kate Bush a pasijával, hogy a te fejed tudja az átkötéseket is, meg a háromnegyedénél az apró szövegváltozást, azt mondja Kate Bush, hogy common common angel, common common darling, te meg nem érted, hogy lehet így lefokozni a kedves státuszát, hogy common angel, mi az, hogy közönséges angyal, hát hol van itt a szerelem? Annyira felháborít ez a közönséges hozzáállás, hogy rákeresel guglin a lyricsre, és akkor megvilágosodsz, hogy az nem közönséges angyal, hanem hogy c’mon, c’mon angel, meg darling, hát persze, gyere, angyalom, megboltolom az Istennel, hogy let’s exchange the experiensz, gyere, darling, figyelj, próbáld ki milyen, ha te vagy én, én meg te, hát nekem se könnyű, mondom, legyél már egy kicsit empatikus, az istenit.
Rohansz az úton, a dombon, az épületen fel, mint Kate Bush, sőt, viszed a hátadon a világot, mint Atlasz, és görgeted vissza a sziklát, mint Sziszüphosz, (de te most inkább Mick Jaggert választod) mert i can’t get no satisfaction, és tovább vágyakozol, hogy megköthesd az alkut az Istennel, hogy tegyen csodát, legyél te a common angel helyében, ő meg a tiedben, de nem tudod, mi lesz ebből az egészből, mert hiába pörgeted a dalt újra és újra, mint a brit rádió, végülis nem derül ki, hogy az Isten belemegy-e az üzletbe, illetve arról sem szól a fáma, hogy ha ez a deal nyélbe ütődik, milyen féltételekkel.
Így marad a kétség, hogy hátha csak félreértettél valamit, mint a common angelt, és mégis van megoldás a felvetett problémára, amit persze magadénak érzel, és reménykedsz, hogy Kate Bushnak sikerül dűlőre jutnia a pasijával, és nem utolsó sorban eljön a nap, amikor a Stranger Things rajongók meg a rádiószerkesztők is megunják ezt hallgatni reggeltől estig, lekerül a slágerlisták éléről, és az Istennel sem kell újra és újra alkut kötni, csak bekenni magad naptejjel, amit nem tettél meg, és leégtél az angol napsütésben, huszonnyolc fokban, a szigetország déli tengerpartján. Közönséges angyal, minek ment oda.
Hozzászólások