Zágoni Balázs: Szamos-parti Hollywood
Ha megkérnénk egy átlagembert, hogy mondjon valamit a magyar filmekről és filmgyártásról, némi fejvakarás után valószínűleg bizonytalanul valami ilyesmit mondana: „Hááát, van A kőszívű ember fiai, egyszer irodalomórán meg kellett nézzük. Ja, meg szokott menni március 15-én a Dunán. De elég uncsi.” Mára már kevesen tudják, hogy az első világháború előtt és alatt a Monarchiába is betört a filmláz, a magyar film fellegvára pedig (meglepő módon) egyáltalán nem Budapest, hanem Kolozsvár volt.
A fent idézett átlagemberhez hasonló háttértudással és lelkesedéssel érkezik meg a regény három főhőse, Karola, Bende és Fejó a Magyar Nemzeti Filmarchívumba, ahol (a 2021-ben elhunyt Balogh Gyöngyi filmtörténészről mintázott) Gyöngyi néni bevezeti őket a kolozsvári némafilmgyártás történetébe. Fejó viszont Gyöngyi néni egy szavát sem hiszi el, hiszen olyan képtelenségeket állít, mint hogy az Oscar-díjas rendező Michael Curtiz igazából egy kolozsvári filmrendező, Kertész Mihály, akit ráadásul eredetileg Kaminer Manónak hívtak. Balszerencséjére a kételyeit kicsit túl hangosan fejezi ki, az osztályfőnök pedig az egész csapatot arra ítéli, hogy másnapra készítsenek egy bemutatót „gazdag képanyaggal” a kolozsvári némafilmgyártásról, ezen belül is A tolonc forgatásáról. A gyerekek hamar rájönnek, hogy a témáról nem hogy gazdag képanyag, de információ is alig van az interneten, így Karolának eszébe jut, hogy az Abszolút Töri sorozat korábbi köteteiből már ismert módon, az iskola udvarán álló platánfa alatti múltba vezető alagutak egyikén át utazzanak vissza 1914-be, és első kézből gyűjtsenek információkat a ppt-hez. Így kerül a három gyerek Budapestre, 1914 júniusába, ahol hamarosan megismerkednek a kor nagy filmeseivel, Janovics Jenővel és Kertész Mihállyal. Innen már csak egy ugrás Kolozsvár és A tolonc forgatása.
Zágoni Balázs alapos kutatómunka után tökéletesen rajzolta meg a háttérdíszletet alkotó világot, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó napjait a háború kitörése előtt. Az izgalmas események mellett az olvasónak fel sem tűnik, mennyi, a töriórákon valószínűleg átszundikált információt jegyzett meg észrevétlenül (például Ferenc József több mint három nyomtatott soros hivatalos uralkodói címét, vagy azt, hogy a Monarchia idején Budapesten még bal oldali közlekedés volt). A filmesek jeleneteiből az olvasó szép lassan megérti, milyen szerepe volt a némafilmnek a 20. század eleji emberek életében. Érdekes például, hogy a színészek is gyakran szkeptikusak az új művészettel kapcsolatban, egyszerre izgatottak az új lehetőség miatt, és tartanak attól, hogy leégetik magukat – nemcsak az akkori nézők, de a teljes utókor előtt is. Még maga Janovics is, aki egyébként őszintén lelkesedik a filmezésért, csak egyfajta melléktevékenységnek tekinti azt. Mikor szerződteti Kertészt rendezőnek, így foglalja neki össze a programot: „Nálunk hamarosan véget ér a szezon. Augusztus végéig szabadok a színészek. Tehát van hét-nyolc hetünk, ami alatt mindkét filmet meg lehetne csinálni.”
A könyvben fontos szerepet kap gróf Bánffy Miklós, akin keresztül a gyerekek (és az olvasó is) bepillantást nyernek az erdélyi arisztokrácia életébe, ezen kívül ő és az Andrei nevű móc fiú ismertetik meg velük az erdélyi románság helyzetét a kiegyezés után. Magyarázataikból nem csak a magyarországi, de az erdélyi olvasó is életszerű információkat szerezhet arról, hogy milyen élete volt a nemzeti kisebbségeknek a monarchiában, és milyen indulatok vezettek végül az ország szétszakadásához.
A rengeteg ügyesen álcázott tudományos adat és a realisztikus történelmi környezet ellenére a könyv valahogy mégsem lesz „poros”, rengeteg olyan problémát vet fel, amit egy mai hetedikes abszolút a magáénak érez. Ilyenek például Karola vívódásai, akinek jól esne, ha a hetedikes fiúk kicsit lovagiasabban viselkednének a hetedikes lányokkal, a 20. század eleji férfiak gáláns, de egyáltalán nem emancipált hozzáállása viszont szintén az őrületbe kergeti. A híres, felnőtt szereplőknek is egészen mindennapi problémákkal kell megküzdeniük, Kertész Mihálynak például azt kell megtanulnia, hogy hogyan legyen határozott vezető anélkül, hogy megalázná a színészeket, akik a filmjében dolgoznak. Még a felvilágosult és nagyon komoly Bánffy Miklósról is megtudjuk, hogy fiatal korában „naughty rascal” volt, ahhoz már elég felnőtt, hogy elkártyázza a birtokát, de ahhoz még nem, hogy ezt be merje vallani az édesapjának.
Miközben a szereplők a bonchidai kastélyban nyaralnak, kirándulni mennek Bánffyval, estélyi ruhában, páholyból nézik a színdarabokat a kolozsvári színházban, A tolonc forgatásán segédkeznek, és nagykanállal élvezik az erdélyi arisztokrácia életét, a történetbe óhatatlanul beszivárog a keserédes hangulat, olvasóként úgy érezzük, egyenesen belőlünk. Hiszen mi és a főszereplő gyerekek tudjuk, amit az a rengeteg kedves szereplő (akik útközben óhatatlanul a szívünkhöz nőttek) nem is sejt: 1914 júniusában járunk, ebben a hónapban gyilkolják meg Ferenc Ferdinánd trónörököst, és tör ki az első világháború, ami pillanatok alatt söpri el ezt a bálozó-színházba járó tündérvilágot. A második világháború során az összes kolozsvári némafilm megsemmisül, egy kivételével. Ez A tolonc, aminek megmentése Karola, Bende és Fejó feladata lesz.
Azoknak, akik úgy érzik, a könyv túl hamar véget ért, és szívesen időznének még ebben a világban, jó hír, hogy a történet után ott lapul a szerző által felhasznált irodalom is, amiből kedvükre válogathatnak. A kevésbé merészek pedig bátran olvashatják Návai Péter utószavát, amelyben a regénnyel kapcsolatos, izgalmas történelmi tényeket meséli el.
Zágoni Balázs: Szamos-parti Hollywood, Pagony Kiadó, 2022 (Abszolút Töri sorozat).
Hozzászólások