Átutazó
Kosztolányinak (is)
Mozdul, aki mozdul.
A folytonos mozdulatlan.
Lehajtja fejét – bűnös.
Bűnös – megadja magát.
Nincs semmi félelem!
Nincsen kiabálás ott,
ami mostanság körül.
Nem kiabál, mert nem.
Agresszív üresség, mindenfelé.
Majdan, majdan!, ha akarod.
Visszatér, aki visszatér,
nem mondhatod, hogy.
Mégsem úgy, amiként.
Minden mindig más.
Tudható, és tudjuk is.
Figyelmez és vár, örökké így.
Újból és újból: várakozik.
De fent, a magasban!
Vendége lehet – valakinek.
Itt is, ott is – átutazó.
A konyhából a nappaliba
Kimegyek a konyhába, be-
mozgom a lakásom mind
a hatvan négyzetméterét.
Aztán vissza a nappaliba.
Kávé a kézben, olyan, mint
amikor valaki valamit.
Lehetne kiabálni is! Hogy
semmi se jó, hogy szétesik
az, ami valaha, ami sohase.
Nem tudom, mi ez itt, körül.
Nincsen levegő, mondom, és
csak tátogok, tátogok egyre.
Nincsen itt, ebben a lakásban
semmi levegő, suttogja valaki,
aki már évek óta sehol, sehol.
Harapnám az ürességet, de az
üres, levegő nélküli semmibe
beleharapni sem érdemes.
Valahogy minden
Valahogy minden annyira,
amennyire,
és nem tudom megmondani,
miért.
Másképpen vannak a dolgok,
másképpen,
nincsenek úgy, ahogyan régen,
nincsenek.
Deszkaföldes-álruhásan, írod,
és úgy hiszem,
tévedsz, valójában üres az ott,
ahol.
A deszkaföld felül van, ma már
tudom,
itt, a magasban, felül, ahol nincs
levegő.
Valahogy annyira minden!,
végérvényesen,
és nem lehet megmondani,
miért is így.
(Megjelent az Alföld 2022/1-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Tóth Vivi munkája.)
Hozzászólások