Bodrogi Csongor: Még mosolyog a rég letűnt fény: Tanulmányok, esszék és kritikák Kosztolányiról és másokról
Bodrogi Csongor első önálló kötete egy meglehetősen heterogén szövegválogatás, az elmúlt években, többségében online fórumokon publikált tanulmányok, recenziók és esszék gyűjteménye. Bodrogi az előszóban a kötet összeállításának szakmai és személyes érveit, az egyes szövegek beválogatásának – gyakran vitatható – indokait, általában a szerkesztés munkálatainak részleteit veszi számba, amit mintha egy látens önigazolási gesztus motiválna, például azon írások esetében, amelyeket korai szárnypróbáknak, iskolás elemzéseknek minősít, lévén szemináriumi dolgozatként készültek el még az egyetemi stúdiumok során. A kötet három tematikus szerkezeti egységből épül fel, centrumukban Kosztolányival (Még mosolyog a rég letűnt fény), a német (Aki dudás akart lenni), valamint a kortárs magyar irodalommal (Hogyan lettünk Merényi?). Mindhárom egység azonos struktúrát követ: a kritikákat – a szerző szóhasználatával élve: „könyvismertetéseket” – és az esszéisztikus szövegeket tanulmányok vezetik be. Beszédesek Bodrogi Csongor reflexiói az általa művelt műfajokat, azok vélt sztenderdjeit illetően: melyek a szaktanulmány elméleti, módszertani, szerkezeti kritériumai, melyek egy „szabályos” kritikáé vagy az online blogokra írt „szabálytalan” könyvismertetőké, egyáltalán: hogyan definiálhatók és főként hogyan kultiválhatók ezek a műfajok.
Amint a szerző a bevezetőben reflektál rá, a kötetnyitó Kosztolányi-tanulmányok egy félbemaradt kutatás előmunkálatainak korai eredményei, vagyis egy soha el nem készült nagyobb volumenű munka gondolatcsíráiként értékelhetők. Kosztolányi újságírói gyakorlatába kínál betekintést a kötet első tanulmánya, hangsúlyozván, hogy a Kosztolányi-életmű befogadástörténetében a „lírikus” és az „epikus” szerző árnyékában csak kevés figyelem jutott a „publicistának”. Bodrogi azokat az önreflexív megnyilvánulásokat veszi számba és elemzi – hírlapi cikkektől, novellákból és regényekből egyaránt –, amelyekben Kosztolányi az újságírói tevékenységről nyilatkozik. Ezekből a zsurnalisztikáról, a szépíró és a publicista feladatköreinek elkülöníthetőségéről való gondolkodás, az újság médiumához fűződő viszony alakulástörténete bontakozik ki, az újságírás esztétikai aspektusain túl kontextusba vonva a praxis morális vetületeit is. A citált reflexiókból nyilvánvalóvá válik, hogy Kosztolányi felszámolta a hírlapírói munka és a művészi alkotómunka közti lényegi különbözőséget, a két tevékenységet egylényegűnek tartva, egyenértékűként művelve, publicisztikai szövegeit a szépirodalmi művekhez hasonlóan méltányolva. Ennélfogva Kosztolányi publicisztikai írásainak nyelvi-esztétikai teljesítménye éppúgy mérlegelhető és értékelhető, mint szépirodalmi alkotásaié.
A következő tanulmány a Kosztolányi-életmű egy kevésbé ismert szövegét, a Csáth Gézának című verset elemzi az idegenség közvetítésének szempontja felől. A költeményt – narratív versként – Kosztolányinak az idegennel való találkozást problematizáló, az otthonosság–idegenség oppozícióját középpontba állító szövegeinek („utazástörténeteinek”) kontextusában tárgyalja, egy olyan fogalmi hálóban, amely egymástól elkülönülő idegenségkoncepciók működ(tet)ését látszik kirajzolni. A publicisztikai írásokból és a szépirodalmi szövegekből citált szövegrészletekből a szerző az idegenség kétféle módozatát különíti el: a „»hermeneutikainak« nevezhető idegenségképzet vagy különféle jelrendszerek működésének elsajátításával, vagy a mélyebben értett (belső) nyelviség közvetítésével számolható föl; míg a másik, […] »radikálisnak« nevezhető idegenségképzet az idegen (a Másik) énbe való eredendő integrálhatatlanságát jeleníti meg”. (59.) Bodrogi e két idegenségképzet nyomait keresi – meggyőzően, ám a felvezetéshez képest mégis talán túlságosan rövid terjedelemben – Kosztolányi Csáth-versében, hangsúlyozván, hogy a „saját haza” meglátogatása éppúgy jelentheti az idegen – méghozzá a nyelvi idegenség – megtapasztalását, mint az ismeretlenbe való utazás, azaz az „otthon” is mutatkozhat „idegenként”.
A Kosztolányi-tanulmányok harmadik darabja Kosztolányi és József Attila poétikájának jellegadó vonásait méri egymáshoz, a két költészet összehasonlításának irodalomtörténeti hagyományát, a két életmű viszonyának, egymásra hatásának összefüggéseit taglalván, nyíltan reflexív – mondhatni: metatudományos – gondolatfutamokkal színezve át a tanulmány érvvezetését a komparatív elemzés lehetőségeit, korlátait illetően. A dolgozat a Kosztolányi-recenzió és a Kosztolányi halálára írt nekrológ-vers elemzésével azon kérdésekre keresi a választ, hogy milyen viszony fűzte József Attilát a Kosztolányi-lírához, milyen pontokon lépett párbeszédbe vele, illetve mely aspektusaival tekinthető a viszonya problematikusnak, azaz a dolgozat a József Attila-i Kosztolányi-értés felvázolására tesz kísérletet.
A tanulmányokat három tematikusan szorosan kapcsolódó bírálat követi: a Szegedy-Maszák Mihály tanulmánykötetéről, a Kosztolányi betegségének és halálának dokumentumait egyberendező és közlő (izgalmas textológiai-filológiai, sőt, morális kérdéseket felvető, egyben a kritikai kiadást elindító) gyűjteményről, valamint Arany Zsuzsanna grandiózus Kosztolányi-monográfiájáról írt recenzió. Míg az első két szakkritikában egyértelműen a szakmai érvek szerint fogalmazódnak meg a pozitív értékítéletek, a Kosztolányi-életrajz – már-már esszészerű – „bírálásában” már az ítéletalkotás személyes aspektusai is előtérbe kerülnek. A „szabálytalan” kritikát olvasva nyomban igazolva látjuk a szerzőnek azon kijelentését, miszerint a szövegek jelentős része nem a szűk szakmai közegnek, hanem az „irodalomszerető olvasóknak” készült, s ez értelemszerűen a fogalmazásmódban, a nyelvhasználatban is érzékelhető – egyszersmind átmenetet képez az esszék felé. E rövid gondolatkísérletekben Bodrogi Kosztolányi egy-egy művével (vagy azok egy-egy konkrét szövegrészletével) kapcsolatban értelmezési javaslatokkal él, egymástól radikálisan különböző olvasatokat ad, elemez, állít, cáfol, problematizál, kérdéseket fogalmaz meg, azokat nem minden esetben válaszolva meg, hiszen az esszé rugalmas műfaja lehetőséget ad arra, hogy a szerző kibújjon a válaszadás kényszere alól, azt mintegy az olvasóra „testálva”. Az első egységben olvasható „miniesszék” – bár szakmai motiváció is sejthető az elkészültük hátterében – inkább a Kosztolányihoz fűződő viszony vagy a róla való gondolkodás egy elemibb, az olvasmányélményeken alapuló szubjektívebb aspektusát világítják meg.
A második nagy egység centrumában a német irodalom áll, és a Gottfried Benn költészetének recepciótörténetét felvázoló tanulmánnyal nyit. A szerző azon tézist igyekszik alátámasztani, hogy Benn, annak ellenére, hogy a szerző a magyarországi recepcióban meglehetősen alulreprezentált, a németországiban – mondhatni – kanonikusabb helyet foglal el, az ún. „nagy szerzők” (Mann, Kafka, Brecht, Musil, Rilke) közt emlegetik. Benn hazai befogadásának alakulását az avantgárd törekvések iránti – főként elutasító – magatartás esztétikai-irodalompolitikai-ideológiai aspektusai felől közelíti meg, kísérletet téve egy átfogó bemutatásra, mintegy „pótolva” a magyarországi recepció Gottfried Benn költészetével, irodalomszemléletével kapcsolatos hiátusait. A tanulmányt követő írások műfaji szempontból igencsak képlékenyek, egyértelműen a megismertetés igénye hívta életre őket, s nem csupán a szövegeké, hanem a művek által kiváltott olvasmányélményeké, gondolatoké, reflexióké: a széles nyilvánosság elé tárni azt, amit „neki – ti. Bodrogi Csongornak – mond” a szöveg.
A harmadik egység tematikusan a kortárs magyar irodalom köré szerveződik. Szerkezeti szempontból a második egység beosztását követi: egy felvezető tanulmányt követően műbírálatok teszik ki az egység döntő hányadát. A nyitótanulmány Esterházy Péter Javított kiadásának olvasási lehetőségeivel vet számon, a szöveg fikcionális olvasatával, nyelvi megformáltságával, az eredeti dokumentumokból származó szövegrészletek beépítésével, azok integrálhatóságának/integrálhatatlanságának kérdésével, az idegen szöveghez fűződő elbeszélői viszonnyal a fókuszban. A „bírálat” alá vont művek műfaji szempontból meglehetősen széles spektrumot fednek le, a regénytrilógiától a versesköteten át a monográfiáig. Sajátos (meta)helyzetbe kerül a recenzens, amikor olyan szöveggyűjteményről kell kritikai véleményt alkotnia, amely maga is más szövegeket bíráló írásokból áll össze. Hogyan járhat el? Kritikusi regulákat keres, vagy a kritikusi attitűd nyomába ered? Szakmaiság és szubjektivitás arányát mérlegeli? A kritikák egy része meg sem kísérel részletes elemzést, értékelést adni, mondhatni „megelégszik” a könyvismertetés műfaját mintázó bemutatással, a tartalmi összefüggések felvázolásával. Máskor egy-egy konkrét problémát, felvetést jár körül meglepő alapossággal, egy gondolatgazdag futamban bont ki a szóban forgó szövegből kiragadott összefüggést, amely során a kritika műfaját akaratlanul is az esszé felé mozdítja el. Bodrogi Csongor „szabálytalan” kritikáinak jellegadó vonása talán az esszéisztikusságukban ragadható meg: mivel a szövegek jelentős része online felületekről, döntően blogokról (ÚjNautilus, Mondataink blog, Pontilyen blog, Műút portál, New Deal blog, Karakter blog, Szófa) került át a könyv print közegébe, a mediális tér, amelyre készültek, más megszólalási lehetősége(ke)t nyújt, sokkal nagyobb teret kap a könyv olvasóra gyakorolt hatásának boncolgatása, a személyes benyomások kihangsúlyozása, akár olyanképpen, hogy az már-már pszichologizálgató beszédmódba csúszik át. Gyakran az az érzésünk támad, hogy a műalkotás csupán a kiindulópont, a cél pedig nem feltétlenül az értékítélet, hanem az olvasás során fel-feltörő dilemmák, gondolatok, tapasztalatok, felismerések közvetítése. Ekként meglepően előtérbe kerülnek olyan szubjektív aspektusok is, amelyek nem feltétlenül „tartozékai” a kritikusi praxisnak, ám újfent érdemes nyomatékosítani: Bodrogi Csongor írásai deklaráltan egy széles(ebb) olvasóközönséget céloztak/céloznak, nem a szűk szakmai nyilvánosságot igyekeznek megszólítani.
Bodrogi Csongor: Még mosolyog a rég letűnt fény: Tanulmányok, esszék és kritikák Kosztolányiról és másokról, Könyvpont Kiadó, 2023.
Hozzászólások