Az elmesélhetőség próbája

Beck Zoltán: Fishing on Orfű – A könyv

Október közepe volt, az őszi Margó utolsó napja. A Nemzeti Táncszínház zsúfolt nagytermében ültünk, én egy hangulatos klubkoncertre számítottam, hiszen eredetileg Beck Zoltán és Egyedi Péter nevével volt meghirdetve. Nagy meglepetésünkre előzetes könyvbemutató vendégei voltunk (a könyv fizikai formájában akkor még nem volt kész), ahol a színpadon helyet foglaló zenészek párszor dalra is fakadtak.

Ilyen volt a Fishing on Orfű 2023-ban (fotó: Bödi Zoltán).

Kedvenc irodalmi fesztiválomon a kedvenc zenei fesztiválom – Fishing on Orfű – a téma? Ennél jobb párosítást el sem tudtam volna hirtelen képzelni. Az időzítés kiváló volt, hiszen karácsonyra meg is lehetett rendelni az album méretű (24 x 31 cm-es), 2,6 kilós könyvet. Az már a beszélgetésen kiderült, hogy Beck Zoli (aki nemcsak a 30Y zenekar frontembere, hanem a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán adjunktus) igen sok általa készített interjú hanganyából dolgozott, azokból, illetve tíz fishinges fotóból kiindulva igyekezett a szervezők és a fesztiválozók valós és fiktív történetdarabkáit egymás mellé helyezni.

A könyv apropója, hogy 15 éves lett a Fishing on Orfű (FOO) nevet viselő könnyűzenei fesztivál, a szerző által megfogalmazott tétje pedig az, hogy a fesztivál létrehozói ennyi év távlatából hogyan élik meg az egymáshoz kapcsolódást, és hogyan vált a FOO identitásuk elemi részévé. Ma már a Fishing egy jól bejáratott és népszerű brand (olyannyira, hogy hosszú évek óta elővételben elfogynak rá a heti bérletek), melyet egy profi csapat menedzsel. Ők pedig tudják jól, hogy érdeklődést kell kelteni, láthatóságot kell teremteni, minél több embert kell bevonni, hiszen így működik a könyvben is fontos célként emlegetett közösségépítés. Ennek pedig egy ilyen impozáns kiállítású könyv tökéletesen megfelel.

Egy pillanatfelvétel a 2023-as Fishing on Orfűről (fotó: Bödi Zoltán).

A borítóra ragasztott hologramos képek madártávlatból mutatják a nappali, zöldellő, a természetbe szinte beleolvadó, illetve az éjszakai, kivilágított, a középpontban karácsonyfát formázó Panoráma kempinget, a fesztivál helyszínét. Ez a vizuális megoldás nemcsak ötletes, hanem a könyvet ajándékként is sikerrel pozicionálja. Ajándék (nem a legolcsóbb fajtából) a közösségünkhöz tartozóknak, akikkel így szorosabbra tudjuk fűzni a kapcsolatunkat. Win-win szituáció. Lássuk, mi rejlik a könyv belsejében!

Mellékletként jár hozzá egy könnyűzenei kártyajáték is, melyet Ruff János pécsi matematikus fejlesztett, és Møbee néven külön is kapható. A kazettákat formázó lapokon (az arculatot Szakonyi Balázs tervezte) hét számcímet találunk a Fishing emblematikus fellépőitől. A lényeg, hogy három lapot felcsapva ki találja meg hamarabb azt a zenekart, amelyiknek mindhárom lapon szerepel dalcíme. Az összesen nyolc lap nem tűnik soknak, félő, hogy hamar kimerülnek a variációs lehetőségek, ám az idei Fishingen élesben is kipróbáljuk ezt a játékot.

A könyv tagolása a klasszikus dal főbb szerkezeti elemeit idézi: az intro és outro közt elhelyezkedő kilenc verse foglalja magába a fesztivál létrehozóinak és működtetőinek elbeszéléseit, melyek kronologikusan követik végig a FOO történetét a fogantatástól napjainkig. A kötet második felét tíz bridge és chorus váltakozása adja: az előbbiek egy fotó alapján kitalált történetek, az utóbbiak pedig a fotón szereplő ember(ek)nek a fesztiválhoz kapcsolódó valódi sztorija. És ha már albumformátum: nagyjából száz kiváló fényképet nézegethetünk (számos duplaoldalast is), ezeken pedig nem a fellépők, hanem a helyszín és a fesztiválozók szerepelnek, egyiken még a recenzens háta is felfedezhető.     

A könyv első, valamivel hosszabb felének tehát nagyjából hat-nyolc, monogrammal jelölt szereplője van, a velük készült beszélgetésekből a szerkesztők (Beck Zoltán és Egyedi Péter) egy gördülékeny, olvasmányos, kilenc részre osztott szöveget hoztak létre. A sztorizás élőbeszédszerűségét a dőlt betűkkel szedett idézetek biztosítják. Az első négy verse a genezis: a Kiscsillag Fishing on Orfű című dalához 2007-ben Orfűn forgatnak klipet, az ott segédkező 19 éves K. T. fejében akkor születik meg az ötlet, amit 2008 tavaszán Pécsen egy piros lámpánál beszél meg L. A.-val. A kezdés előtt nyolc héttel egyeztek meg az azóta is helyszínt biztosító Panoráma kempinggel, két héttel az indulás előtt csatlakozott a csapathoz B. Z. Pécsről, akinek a tereprendezés, építkezés, áram és beengedés lett a feladata. A második évre pedig bekerült Cs., a megoldóember. A kezdeti kaotikus évek bénázásairól még a főszervező K. T. szülei is megemlékeznek, akik akkoriban persze szintén bevonódtak a munkálatokba.   

A későbbi versékben előkerül a fellépők kérdése is. Induláskor a magyar underground zenei színtér reprezentálása volt a cél, illetve olyan külföldi zenekarok meghívása, akik kapcsolódnak ehhez a világhoz. A külföldiek aztán fokozatosan kikoptak, ami persze sok fesztiválozónak rossz hír, ám a Fishing építkezése szempontjából logikus lépés. Ugyanis szinte minden hazai zenei fesztivál headlinerekre épít, ők húzzák be az adott évben a közönség jó részét. Ám a FOO esetében gyorsan kiderült, hogy az Orfűre járók a hangulat és a zenei műfajjelleg, és nem a nagy nevek miatt térnek vissza évről évre. A szervezők nemcsak a headliner-logikát, hanem a szponzorációt is sutba dobták (nem akarják „bemultizni” a fesztivált), ami a jelek szerint jó döntésnek bizonyult, mert sikeresen építik a közösséget, és a teltházas napok ellenére megmaradt a régi jó családias jelleg is. V. Z. szerint emiatt a Fishing a legkevésbé sebezhető, leginkább válságálló fesztivál, amit a Covid időszaka bizonyított is.

Beck Zoltán a XIII. Debreceni Költészeti Fesztiválon (fotó: Szirák Sára).

Ráadásul az egy évvel korábban lekötött külföldiek esetén az árfolyam-ingadozás és a kellő komfortfeltételek biztosítása is pénzügyi kockázat. Az így megspórolt pénzt a nyereséggel együtt viszont a fesztiválhoz kapcsolódó kényelmi, infrastrukturális és szervezeti fejlesztések finanszírozásába fektették. Ez pedig – rutinos fishingesként – látszik is: újabb színpadok és sátorhelyek nyíltak a már a szervezők tulajdonába került kempingben, az első évekhez képest hatalmas és változatos az ételkínálat, forgalmas gasztroutcák nyíltak. A könyvből az is kiderül, hogy saját biztonsági cégük van, ami többe kerül, mint egy hétre kibérelni egyet, de így évek óta nincs pofon és rángatás.

A magyar fellépőkkel már-már baráti a viszony, sokuknak nem csupán presztízsfesztivál, hanem éves találkahely a Fishing, ahol pár napig maguk is jót fesztiválozhatnak. A megszólalók szerint a szervezők közösségét a bizalom tartja össze, ami egy nulláról szerveződő, organikusan fejlődő, már 16. évében járó fesztivál esetében elég hihetőnek hangzik. A verséket lábjegyzetek kísérik: egy részük a szövegbe emelt dalrészleteket adatolja, másik részük informatívan tájékoztat a kontextusról a gulyáskommunizmustól a walkie-talkie-ig.

A bridge-ekben olvasható, egy-egy fotó alapján íródott kis történetek erős Háy János-hatást mutatnak. Biztos vagyok benne, hogy Beck, aki a népszerű íróval Háy Come Beck címen több mint száz pódiumesten lépett fel, nem kevés Háy-szöveget olvasott. Ezek pedig erős nyomot hagytak a prózáján mind stílus, mind történetfűzés terén. Ezek párdarabjai a képeken látható, szintén monogrammal jelölt személyek valós történetei. Ezek a monogramok számomra zavaróak voltak, mert folyamatosan kizökkentettek az olvasásból, ugyanis tudni szerettem volna, kiket takarnak. Mivel a szervezőkről is kerültek be közös fotók, biztos, hogy nem a magánéletük védelme állt a döntés hátterében, ráadásul egy részük ismert előadóművész (Lovasi András, Egyedi Péter), másokat pedig egy gyors netes keresés után találhatunk meg. A megszólaltatott fesztiválozók is szerepelhettek volna legalább keresztnévvel.

Aurevoir. koncert a 2023-as Fishing on Orfűn (fotó: Bödi Zoltán).

Bár a közösségszervezés szempontjából logikus és fontos lépés teret adni a közönség (fiktív és valós) történeteinek is, ám ezek a szövegek kevésbé maradtak számomra emlékezetesek, mintha valaki egy sétálófröccs mellett mesélte volna el őket a Pécsi tó partján. A Fishing on Orfű – a könyv bizonyítja írója, Beck Zoltán sokoldalú tehetségét, másrészt egy olyan könyvtárgy, amelyet a fesztivál teremtette közösség magáénak akar tudni.

Beck Zoltán: Fishing on Orfű – A könyv, FOO Kft., Pécs, 2023.

Hozzászólások