Torbó Annamária: Fikció, transzmédia, aktivizmus. Egy Harry Potter-rajongói közösség kulturális és részvételi politikái
Aki figyelemmel kísérte az elmúlt években a YA (young adult) médiaszövegek recepcióját populáris és akadémiai közegekben, az láthatta, hogy vannak bizonyos igen közkedvelt alkotások, amelyek számos tanulmány és tudományos vizsgálódás témáját adták, ezek például a Harry Potter-, Az éhezők viadala- és az Alkonyat-sorozatok. Torbó Annamária kötetének egyik legnagyobb erénye, hogy egy gyakran elemzett, sokféle szempontból bemutatott médiaszöveget képes új, friss nézőpontból vizsgálni. A rajongói közösségeket és működésüket, attitűdjeiket a részvételi kultúra és a politikai elköteleződés kontextusába helyezi, mindezekhez pedig egy magyar közösséget, a Harry Potter Hungaryt, egy elsősorban Facebookon elérhető és tevékenykedő csoportot választja. A magyarországi kontextus jó választásnak tűnik, bár a kötet egyértelműen a nemzetközi rajongókutatás és young adult-kutatás elméleti felvetéseihez csatlakozik, a magyar példa számos újdonsággal szolgál. Mindeközben a szerző aktívan képes párbeszédbe lépni olyan, a hazai médiakutatásban tevékenykedő, a téma szempontjából is releváns alkotókkal, mint Glózer Rita, Szijártó Zsolt, Kacsuk Zoltán, Császi Lajos, Dessewffy Tibor vagy Veszelszki Ágnes.
Torbó kötetére egyértelműen nagy hatást gyakorolt Henry Jenkins munkássága,[1] így a könyv jól használható szakirodalmi áttekintésként szolgálhat azok számára is, akik érdeklődnek az amerikai médiatudós munkássága iránt. A könyv első fele Jenkinsen túl is rendkívül tartalmas elméleti megalapozása a második részben tárgyalt saját empirikus kutatásnak. Ebben az elméleti keretben Torbó áttekinti a young adult történetét, bár röviden kitekint a magyarországi viszonyokra, említi Böszörményi Gyula Gergő-sorozatát, Leiner Laura máig töretlen népszerűségű Szent Johanna Gimi című naplóregény-sorozatát, valamint Kalapos Éva D. A. C. könyveit, az elemzés szempontjából abszolút a nemzetközi YA mező vizsgálata tűnik kulcsfontosságúnak. Torbó egészen korai történeti áttekintéssel indít, az 1930-as évektől az ifjúsági kultúra gyors terjedésétől számíthatjuk a young adult első aranykorát. A hatvanas évektől egészen a nyolcvanas évekig jellemző a realista young adult regény térnyerése, ezekben a könyvekben a fiatalok legtöbbször szerelmi, szociális problémákat oldanak meg, vagy szembenéznek a droghasználat, a terhesség, a gyász nehézségeivel. A nyolcvanas évektől sokkal elterjedtebbé válik a fantasztikus fikció, 1997-ben pedig a Harry Potter megjelenésével elérkezünk a második aranykorhoz is. Az ezt követő éveket a young adult médiaszövegek szempontjából teljes egészében a fantasztikus fikció dominálja, ezen belül is kiemelendő a fantasy, a disztópikus és a romantikus alkotások többsége, olyan könyvsorozatok, majd belőlük készült filmek és sorozatok jegyzik ezt az időszakot, mint a Percy Jackson és az olimposziak, a Vámpírakadémia, Az útvesztő, A beavatott és Az éhezők viadala.
Hiánypótló elméleti áttekintést kapunk a young adult piaci pozícióját, valamint definiálási lehetőségeit illetően. Torbó kiemeli, hogy a kategória rendelkezik bizonyos karakterisztikus jellemzőkkel, ilyen például a műfaji hibridizáció vagy a felnőtté válás folyamatának bemutatása tinédzser nézőpontú karakteren keresztül. Ahogy a szerző fogalmaz, a young adult „esszenciája tulajdonképpen nem más, mint maga a felfedezés és a felfedezés folyamatával együtt járó kihívások” (45.). A YA definíciójának meghatározására tett kísérletek nehézkesek, hiszen önmagban sem a korcsoport, a műfaj vagy a marketing kategória fogalmai nem fedik le teljes egészében a jelenséget, a szerző szerint sokkal inkább „egy olyan komplex jelenség és fogalom, amelyet egyszerre tekinthetünk egyfajta szupraműfajnak[2], életkori besorolásnak, problematizálási módnak és mindezek együttesét magába foglaló és kiaknázó marketingipari hívószónak” (51.).
Torbó világosan foglalja össze a rajongókutatás fontosabb kereteit, külön fejezetrészeket szentelve a canon (hivatalosan elfogadott kánon) és a fanon (alternatív rajongói kánon) kapcsolatának, valamint a curative (megőrzésre, konzerválásra irányuló rajongói viselkedésforma) és a creative fandom (átalakításra, megmásításra irányuló rajongói viselkedésforma) közötti különbségeknek. Szintén részletgazdagon prezentálja a cultural studies, a kritikai kultúrakutatás hagyományait és előzményeit, valamint Jenkins részvételi kultúra koncepcióját, annak médiaműveltséghez fűződő kapcsolatát, az elmélet kritikáját és a részvételi politika fogalmának vonatkozásait. Abban a tekintetben némi egyenlőtlenség jellemző a kötetre, hogy a feldolgozott szakirodalmak, a rajongókutatással kapcsolatos vizsgálatok összefoglalása rendkívül jelentős, míg a szerző saját állításai, keretezései és definíciói, melyekből jóval többet is szívesen olvasnánk, kissé háttérbe szorulnak.
Kiindulópontként funkcionál az az állítás, hogy a fiatalkori olvasmányélményeink és a hozzájuk kapcsolódó rajongói aktivitások, tehát akár a Harry Potter fandomba való korai bekapcsolódás, a hivatalos és a rajongói tartalmak fogyasztása erősen befolyásolhatja a politikai véleménynyilvánításunkat, erre példaként említi a Diana Mutz által publikált kutatást, amely tulajdonképpen arra mutatott rá, hogy a Harry Potter-olvasók és -kedvelők között jelentősen alacsonyabb Donald Trump támogatottsága, ezt pedig azzal köthetjük össze, hogy a könyvek és a volt amerikai elnök értékpreferenciái nagymértékben különböznek. Hasonló vizsgálatként mutatja be a Dessewffy Tibor által vezetett projektet, amely szintén igazolja az amerikai kutatás állításait, hazai viszonylatban is. Dessewffy csapatának eredményei azt mutatják, hogy a liberális értékrenddel felcímkézett olvasók többségben vannak a konzervatívokhoz képest az elkötelezett Harry Potter-rajongók között.
Ehhez további izgalmas adalék, hogy a vizsgált zárt Facebook-csoport adminisztrátorainál is látható a közéleti érdeklődés és az aktivizmusra való nyitottság, van közöttük olyan, aki Brüsszelben dolgozott egy EP-képviselő kommunikációs gyakornokaként, egy másikuk a Háttér Társaság (az egyik legfontosabb hazai LMBTQ-szervezet) jogsegélyének kampányarca volt, de szinte mindegyiküknél kézzelfogható valamilyen mértékű közéleti szerepvállalás. Az aktivizmus és a rajongás között ebben a kontextusban számos párhuzam vonható, mindkét attitűd proaktivitást, nyitottságot, bizonyos témákban való jelentős jártasságot követel, valamint jellemző rájuk a szerepek elmosódása, változatossága. Ez utóbbit Torbó is kiemeli, valamint a popkultúrára, rajongásra irányuló kutatások általános megállapításaként is felfogható már mára, hogy a rajongó sem csupán csak rajongó, hiszen emellett tartalomgyártó, befogadó, olvasó, maga is önálló aktor a piac gépezetében. A kortárs aktivista tevékenységek szintén hasonlóan írhatóak le, gyakran újságírói, politikai szerepvállalással is párosulnak. A könyv legkiemelkedőbb elméleti megközelítéseihez tartozik ennek a két pozíciónak a vizsgálata. Torbó esettanulmányokon keresztül tárja elénk a rajongói közösség legfontosabb diskurzusait az utóbbi évekből, az etnikai kisebbségek helyzetét érintő, a fekete Hermione körül kialakult botrányt, valamint a Cho Chang karaktere által artikulálódott ázsiai nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat. Továbbá nem hagyja figyelmen kívül J. K. Rowling transzneműekre tett megjegyzéseit sem, amelyeket az LMBTQ-közösség kontextusában vizsgál.
A könyv bemutatja a Harry Potter Hungary által szervezett eseményeket, mint az éves találkozók, a mozinapok, PotterPride-nap, születésnapi rendezvények és jótékonysági akciók. A 2020-as évben a pandémia kezdetekor a rendezvények elmaradtak, bár a szerző által készített interjúk szerint a szándék és az érdeklődés adott arra, hogy ismét szervezzenek programokat, és újraéledjen a csoport közösségi élete, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy ezt sajnos nem sikerült megugraniuk az adminisztrátoroknak és a magtagságnak. Az utolsó adminisztrátori bejegyzések a csoportban a 2020-ból származnak, azonban a csoporttagok posztolási szokásai azóta is változatlanul aktívak és lelkesek, a közös rendezvények és programok azóta sem szerveződtek újra. Torbó kötete így felfogható egy egykor aktívan funkcionáló rajongói szerveződés korképeként is, amely rendkívül magasszinten tárja elénk a csoport tagjainak attitűdjeit és a szervezők személyes motivációit is.
Torbó Annamária: Fikció, transzmédia, aktivizmus. Egy Harry Potter-rajongói közösség kulturális és részvételi politikái, Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2024.
[1] A Harry Potter Hungary csoport vizsgálata is Jenkins egy korábbi esettanulmányából indul ki. Lásd: Why Heather Can Write: Media Literacy and the Harry Potter Wars. Jenkins egyéb fogalmai, mint a részvételi politikák vagy a transzmédia is aktívan keretezi a kötetet.
[2] A szerző értelmezésében műfajok fölött álló, azokat összefogó műfaj. Arra utal, hogy a YA nem értelmezhető műfajként, bár vannak karakterisztikus jegyei, számos műfaj alkotásai megtalálhatóak a YA-n belül.
Hozzászólások