Izsó Zita versei

A búcsúzásról

Nem egy ház volt,
hanem egy sátor,
vagy egy termés üreges belseje,
ahol egyszer már megfeledkeztek
rólad, 
mert nem hitted el,
hogy csak azoknak az árnyéka
hagy nyomot a falakon,
akik mernek odabent meztelenül élni.

Te a mozdulatlanságra vágysz,
mint aki egy taxiban született,
és amikor végre elkezdesz létezni, 
először újra puha vagy,
mint a beszéd és a járás előtti időkben,
felveszed a formáját annak, aki kézbe vesz.

Gyökereket veszel a szádba szívószálnak,
elhiszed,
hogy pusztán a kilégzésed
megtölti a kikötőkben évek óta várakozók
vitorláit,
és hogy hatalmas titkok öntőformái
tested kívülről nem látható üregei.                                    

Mert végre sikerült elfelejtened azokat, 
akik csak úgy kerülhettek hozzád közel,
hogy meghaltak,
és arra gondolsz,
milyen szép lenne,
ha a temetéseken csak újszülöttek
vehetnének részt,
akik még nem bírják kézbe venni
és érezni a súlyát
annak, ami sosem lehet az övék.

Első találkozás

Amikor meglátogatod a kórházban,
már nem tudja, ki vagy.
Most lehetsz végre önmagad.
Életedben először nem vár el tőled semmit,
nem tesz megjegyzéseket, hogy áll rajtad a kabát,
nem kérdezi, találtál-e végre valakit.

Nem is esel kétségbe, mint a többi rokon.
Nem kérdezgeted: tényleg nem ismersz fel?

Hanem azt mondod, véletlenül tévedtél be a szobájába,
mert hallottad, hogy dúdolgat.

És megkérdezed, nem volt-e régen énekes véletlenül,
aztán látod az arcán, hogy hirtelen kitörlődik a fejéből
a sikertelen felvételi, és az irodában eltöltött harminc év,
mert most ismeretlenek mennek be a szobájába, csak hogy hallják
az énekét.

Befejezetlen romok

Sietett volna a vonathoz,
de visszafordult, hogy felsegítsen
egy nála nem sokkal idősebb nénit
a dombon lévő templom romjához,
a temploméhoz, amit néhány évtizede
le akartak rombolni,
mert nem volt pénz a felújításra,
viszont veszélyessé vált
a néha odatévedő turisták számára.

A robbanás után a törmelékek
szanaszét repültek volna,
mint a papírszívek az esküvőkön,
amiket gyakran tartanak a romoknál
a gyönyörű kilátás miatt.

Mivel visszament,
észrevette, hogy egy papírszív megtapadt
az egyetlen üvegen,
ami nem tört be az évtizedek alatt.
Az emlékezés tehát azt jelenti,
hogy vannak még
épen maradt részeink.

A templom romjánál egy automatából
versek szóltak valamilyen ismeretlen nyelven,
de az automata elakadt,
és egyetlen szót ismételgetett.

Arra gondolt,
hogy talán ez a félbeszakadt vers
életre kelthetne most egy másikat,
mint ahogy a gyertya átadja a lángját,
és ha élhetne még annyit,
hogy megértse ezt a nyelvet,
akkor befejezhetné ezzel a szóval ezt a verset,
és így nem lenne olyan,
mint az élete,
ami anélkül lett rom,
hogy valaha betölthette volna célját. 

(Megjelent az Alföld 2023/12-es számában. A lapszám illusztrációi a 20 éves Első Magyar Szamártár gyűjteményi anyagából valók: a borítókép Jörgen Meyer Larsen munkája.)

Hozzászólások