A fenevad önfeláldozása
„kegyetlen bika fölött saskeselyű
árva fecskék letiporva a porban
hajánál fogva vonszolja az asszonyt
pestisen dögvészen mocsáron át”
Hervay Gizella: Európa elrablása
Megvadult bikák portyáznak
Az utakon.
A dübörgés belőled indul
És benned hal el.
Szemhéjad az éjszaka.
Szúrós, nehéz, finoman remeg.
Úgy hallgatsz,
Hogy belerendül a föld.
Szavad tisztítószer.
Bőröm fehérre marja.
Utódaid öröklik majd
A gyönyörű állatot belőled.
Hétköznapok labirintusai,
Egymásba nyíló járatokkal.
Nap tagadja meg emelkedésed.
Szárnyadról leolvad az akarás.
Állkapcsod szorítod,
Nem szöknek el a szavak.
Ennek a csecsemőnek
Béke a pajtaszag.
Századom, könyörgöm,
Ne kezdj még vérezni.
*
Ne üvölts rám, ha elbukok,
Ne dorgálj, ha tévedek,
Csontom szivacs, nyelvem rögös,
Gyönge vagyok és beteg.
*
Érik a nárcisz,
Érik a jácint,
Érik az ibolya.
Vigyázz, hová lépsz.
Nem tudhatod,
Milyen mély a pocsolya.
Szedd a virágot,
Törd le a szárát.
Legyen tiéd a hervadása.
Friss koszorút köss,
Tűzd a nyakába,
Te légy a fenevad önfeláldozása.
*
Kegyetlen bika két szarva közt
Sápadtan cipeli a holdat.
Felökleli és véreznek a kráterek,
Földre csöppen a fény.
Lecsöppen, szétterül.
Izmos lábak hordják szét a mezőn.
Füvek tanulják, vizek tanulják
Ragyogását.
Majd elfelejtik.
*
Az ajándék: hűbéralku.
Nem megbocsátható.
Ezt muszáj cipelned, ezt örökölted,
Más adománya a te adósságod.
Hátán cipel magával a kötelesség.
És megannyi vágy cibál
A négy égtáj felé.
*
Nagy a te bűnöd, Europé,
Súlyos a te vétked,
Bizalmad feneketlen pocsolya,
Mocsár a szelídséged.
Felszíne csillámos tükör,
Érintésed összezúzza.
A dübörgés testre vágyik,
És eleven, édes húsra.
Fényes arcod mossa el
A fölbikázott zivatar.
Sár marad lábad nyomán csak.
Ápol az iszap. És betakar.
*
Kanos bikák dúlják,
Rombolják porig a várost,
Ahol kulcsot a nyakba kötni
És villanyszámlát fizetni tanultunk,
Ahol paradicsomot válogatni
És átjárón szétnézni tanultunk,
Ahol bújócskázni és kergetőzni tanultunk,
Ahol eltévedni és megérkezni tanultunk,
Ahol kézen fogni és elengedni tanultunk,
Ahol szeretni és félni tanultunk.
Most csak betört kirakatok,
Roskatag halmokban kövek,
Ficánkoló kábelek és
Rühös kutyák tanulják
A romok labirintusát.
*
Csak azért, mert kegyetlen,
Még nem biztos, hogy nem szeret.
Hátadról folyók indulnak.
Remegésedben érnek össze.
Szánkózni indultunk.
Többé nem száradunk meg.
Ne tanuld meg
Kiszimatolni a gyávaságot.
Elviselhetetlen volna a szaguk.
Elviselhetetlen volna a szagod.
*
Libák hűlt helye rezzen össze,
Amikor a párna tollaiba üvöltesz.
Ne üss, nem én kiabáltam.
A szorongásom énekelt.
Engedj meg te is. Látod.
A föld is megbocsát.
*
Akinek én megbocsátok,
Két kezemmel kaparom el.
Tíz körmöm alatt hordom
A barna szülőföldet.
Vágytól duzzadó bikák
Vonszolják a sárban Europét.
Szerelemnek becézik a birtoklást.
Szemükben szikrázó szenvedély.
Orrlyukaikon gőzölög
A hatalom akarása.
*
Szerelem az, amikor ideig-óráig
Elfelejtek félni.
Szerelem az, amivel elütjük az időt,
Míg eljön a világháború.
Nekem nem szerelem kell, csak valaki,
Aki mellett virraszthatok.
Nem szerelem kell, csak valaki,
Aki tompítja a falak visszhangját.
Nem szerelem kell, csak valaki,
Aki öntözi majd a virágaim.
Nem szerelem kell,
Csak valaki, aki megeteti a macskám,
Amíg egy időre meghalok.
*
Trappolása földcsuszamlás.
Fújtat, pedig jámbor állat.
Marha ez csak, szürke jószág.
Miért harapná szoknyámat?
Szép szeméből holdvilág süt.
Orrlikából száll a pára.
Nedves orrát nekem nyomja.
Unszol, üljek a hátára.
Nem igát von, ő igáz le.
Végigvágtat a földeken,
Átúszik a tengereken.
Az éjszakát adja nekem.
Hozzám simul, megalázkodik.
Fejét lehajtja előttem.
Szuszogása ismerős.
Szuszogása idegen.
Érdes nyelvével lenyalja
Tíz ujjamról kávéscsészék érintését,
Lopott simogatások nyomát,
Frissen mosott ruhák hidegét,
Nyirkos leheleted.
*
Kinagyított szemeid
Tátogó kráterek.
Kráterekben halottak,
Versek és űrlapok,
Egy elnyűtt lódenkabát,
Egy század törmelékei.
Az utólagos igazlátók
Fogairól súlyos cseppekben
Csöpög, csöpög a méz.
Kezek helyett fejfákba kapaszkodsz.
Nem fájnak már az élősködők.
Nem fájnak a halálkodók.
*
Legszelídebb szavaidból
Ágyúgolyót öntök.
Fel ne támadj, meg ne próbáld.
Szétszakítanak a görcsök.
Megszüllek és betemetlek.
Öleljen az ördög.
*
Nyelved hegyén, száraz szádban
Ahány szó, annyi zokogás van.
Bárhány imát elhadarsz is,
Csak sajgás van. Nincs katarzis.
Élteddel kit összemázolsz,
Közöd lesz a halálához.
Kötődésed kegyetlen számtan.
Szerelmed fekete vegyszer.
Bérelt szobád van a magányban.
Ágyad gyűrött.
Belefekszel.
(Megjelent az Alföld 2024/1-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Lévai Ádám tusrajza.)
Hozzászólások