Bakonyicum
A táj és az emlékezés
Tönkölös, Bakonyújvár
Árvacsalán ábrándozik, szélfű integet.
Megrettenve áll a kányazsombor, a fogasír
alkudozik, míg az iszalag nyakon ragadja
az időt, és nem ereszti tovább.
A hegy ösvényein képzelem el őket,
fiatalon, rövidnadrágosan. Megfordulnak
és nevetnek, nem rontja el kedvüket
a meredek kaptató. Szemük beissza a tájat,
a kaviccsal szórt szerpentineket, a sziklákat,
a völgyek árnyékba boruló, hallgatag mélységeit.
Olykor megpihennek egy kidőlt fa törzsén,
és a lombok felett az eget kémlelik.
*
A hollók hívogató hangja átjárja az erdőt.
Nem tudják, mit feleljenek. Szótlanul
figyelik a könnyű lebegést, ereszkedőben
a lassú szárnycsapásokat.
A madarak a várhegy irányába tartanak,
letelepednek a romok napsütötte kövein.
Sötétkék csillogás fut végig tollaikon.
*
Egy dörrenéstől megremeg az égbolt,
a kőhalmokról törmelék pereg.
A hollók szárnyra kelnek ismét.
Mintha suttogás éledne a fák közt,
az eső lassan szemerkélni kezd.
A víz útját követve indulnak haza.
A nyomok megcsúsznak és eltűnnek
a sárban. Utánuk eredek a párafüggönyök
között, a fák sűrű leheletében. Elképzelem,
a hollók hogyan látják a vidéket, és csendben
figyelek, hadd emlékezzen helyettem a táj.
(Megjelent az Alföld 2024/2-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Árkossy István digitális grafikája.)
Hozzászólások