Minden tükör
Zokogni sem, törni-zúzni még kevésbé,
a kettő között félúton robbant le velünk valami,
a boldog tájak mind egyformák,
de a boldogtalanok is,
tulajdonképpen nem léteznek tájak,
ez csak az emberi képzelet műve,
értelmet keresni mindig,
elrendezettséget az elhelyezkedésben,
amint gondolkodni kezdek rajta,
tévedek,
de hiszen a tévedéshez való jogom
én magam vagyok,
lecsapolt láp,
szabályozott folyó,
az összes megmászott hegycsúcs,
hazugság az ősi rend is,
az ember nélküli világ
csupán az emberi fantáziát izgatja,
egy korhadt fatörzs, folyami kavics,
a vágóhídi lovak nyerítése,
az éjszakánként ránk zuhanó
szurkosfekete égbolt,
minden tükör,
elviselhetetlen, hogy folyton
önmagunkat kell nézni.
Részletek
Legtovább úgyis majd a részletek maradnak,
egy gipszkarton fal túloldalán a nyugtalanító
motozás, az ablakrács árnyéka, ahogy a padlóra
feszül, vagy hogy
a halálraítélt lyukas zoknit viselt,
a hóhér viszont makulátlanul öltözött,
gyorsított felvételen a cseppkövek növekedése,
bárcsak ne így látnám,
ne most, ne ilyen sokáig, vagy egyáltalán, sehogy,
lehet, hogy amit gipszkartonnak hittem, mégis beton volt,
nem moccan semmi, csak én, lyukas zokniban térdelek eléd.
Ezer másikat
A víz színén járkál, és nem süllyed el,
a poharakban az italt átváltoztatja,
egy kenyérből csinál százat,
egyetlen halból ezer másikat,
aki éhes, jóllakatja,
aki fáradt, felfrissíti,
a beteget meggyógyítja,
a bánatosnak örömet hoz
a tévében a népszerű illuzionista.
(Megjelent az Alföld 2024/4-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Mikes Adél munkája.)
Hozzászólások