Nagy Zalán: Atlasz vállára veszi a holdat
Az Atlasz vállára veszi a Holdat (továbbiakban Atlasz) 2023-ban jelent meg a Fiatal Írók Szövetsége és az Erdélyi Híradó Kiadó közös gondozásában, a Hervay Könyvek sorozat részeként. Komoly kihívás elé állt első verseskönyvével Nagy Zalán, ugyanis a 84 oldalnyi szövegkorpusz rengeteg témával foglalkozik. Az alapkoncepció szerint a versbeszélő megteremti saját B oldalát, amely köré felépít egy alternatív világot.
A kötet több verse is azt az érzetet kelti, mintha a versbeszélő tudatában lenne annak, hogy egy debütkötetnek a része, és erre hol ironikus, hol ars poetikus módon reflektál. A B oldal című versben olvasható a következő részlet: „mert túl nagy szavakat mondok […] látod mennyire nem vagyok kész” (B oldal). Az Atlasz szembetűnően nagyon sűrű kötet, azonban ezen jellegzetessége nincs reflektálatlanul hagyva. Az erősen önreflexív versnyelv az idézetben egyfajta önkijelölést, az alkotás kezdeti állapotát érzékelteti. Emellett érezhető a hangnemben önostorozás is, amely a pályája elején álló költő kétségeit fejezi ki. Ezt a kettős alkotói létet (egyszerre kíváncsi és szorongó) tükrözi az E113 vers egyik sora, amely a fülszövegben is olvasható: „mert rettegünk a patakparti kőtől / de azért felfordítjuk / vajon mi lehet alatta” (E113). Ez a(z újra)felfedezés-élmény szövi át az Atlasz egész világát.
A B oldal-ban kiemelt mozzanat több helyen az alkotó közeg vágya: „adjatok egy dimenziót” (B oldal). Egyrészt kijelöli a kötet koncepcióját, másrészt odafordulás is történik általa az olvasók felé. A dimenzióteremtésben szerepet játszanak a mottók és ajánlások bizonyos versek elején. Ajánlásokat olvashatunk a Bojack Horseman sitcom sorozatban megjelenő Sarah Lynn karakteréhez, valamint a kötet szerkesztőjéhez, Horváth Benjihez is. A mottók meghatározzák az alternatív világ kontextuális hálóját. Az intertextusok igen széles spektrumon mozognak mind irodalomtörténeti, mind stiláris szempontból: olvashatunk rövid szövegeket Ézsaiás próféta könyvéből, E. T. A. Hoffmanntól, Milan Kunderától és Bodor Emesétől is. A Csupa Szív Blues című versben egyszerre jelenik meg idézet Petőfitől és Szendrey Júliától, valamint Justin Timberlake Cry me a river című zeneszámából. A wind of change pedig a Scorpions zenekar azonos című dalát idézi fel: „kurva szar szám a scorpionstól a wind of change, / néha még mindig szól a rádióban.” (wind of change). Ez a sokszínű háló kissé szétfeszíti a kötet kereteit, de Nagynak éppen ez célja: mer a teljesség igényével dolgozni, egy multikulturális világot teremt a szövegekben, történelemmel, káosszal, lehetőségeket kínálva a szubjektumnak az alternatív dimenzió bejárására.
Bizonyos evolúciós vetületek is szerves részét képezik az Atlasznak. Az Evolúció Városa című vers B univerzumának központját mutatja be. Megjelenik a fajok közötti versengés mint az evolúciót nagyban alakító folyamat: „A győztes faj az, amelyik először / ismeri fel önmagát a víz tükrében.” (Az Evolúció Városa). Az Atlasz egészének vonatkozásában a felismerés, az önismeret mozzanata miatt felfogható ez a sor a kötet kicsinyítő tükreként. A versengés mellett a determináció is előkerül, a mi világunkhoz hasonlóan B világában is be fog következni a végzet: „legyen könnyű a föld civilizációnk bölcsőjének” (Az Evolúció Városa). B világában nem különül el az emberi civilizáció apokaliptikussága és az alternatív univerzum kozmikus jövőképe: „Hirtelen egy csontvázra bukkansz, / a csontvázon búvárruha: szkafander, / mellény, palack, légzőcső” (Midász király fontos dolgokra eszmél rá az éhhalál szélén). Az „Evolúció Városa” az azonos című vers mellett több szövegben is megjelenik. Az Időzítésben azt figyelhetjük meg, hogy az evolúció jelenlegi állapotán túli időben mozog a versbeszélő: „Egy biztos: Az Evolúció Városát / biorobotok építették – minden más / csak ötlet és feledés.” (Időzítés). Ebben a világban újraértelmeződnek olyan dolgok, mint például a család és a generációs minták, traumák kezelése: „Az Evolúció Városában / a család azt jelenti, hogy a biorobotok / megjavítják egymást.” (Időzítés). Az Evolúció Városa tehát feltételezhetően az alternatív világ egyik gócpontja, amely először a fejlődés organikus szintjein mozog, később pedig az olvasó elé tárja a jövő egy lehetséges állapotát.
Az Atlaszban olyan, nyelvvel kapcsolatos tényezők is megjelennek, mint a nyelvek keveredése vagy az egyedi fogalmak létrehozása. A sétaváltozatok a sajátos versnyelv kialakítását helyezi középpontba: „hogy mondjam az álmot? / deszka-deszka-meszkalin.” (sétaváltozatok). Az álomhoz hasonlóképpen a lírai én rákérdez arra, hogyan mondjon bizonyos fogalmakat, melyek más jelentéssel bírhatnak az Atlasz világában: „hogy mondjam az estét? / kilopták a színeket a szinesztéziából. / hogy mondjam a holdat? / bizonyítási vággyal küszködnek a csillagok.” (sétaváltozatok). A versbeszélő azzal is számot vet, hogy B dimenziójában hogyan nyernek új értelmet a szavak, s ezt egy hérakleitoszi hasonlattal szemlélteti: „ha egy folyóban nem is, megmártózhatok párszor / ugyanabban a tóban” (sétaváltozatok). Az idézet rámutat arra, hogy a jelentésalkotás állandóan ismétlődő folyamat, a folyó- és tómetaforák a nyelv diakrón-szinkrón állapotának érzékeltetésével arra mutatnak rá, hogy a nyelv a folyamatos teremtés tárgya.
B világában a nyelv kisajátításának része a román és norvég nyelv is. Az În cele din urmă, lumea va arde a szubjektum többnyelvűségének tapasztalata köré íródik. A versben direkt módon olvashatunk dialógusokat:
„– what is your major?
– maghiară – mondom neki
adică hungarian literature and language”
[…]
„– ce fain, foarte tare, și de unde ești?
– din Marosvásárhely adică Târgu Mureș”
(În cele din urmă, lumea va arde).
A versbeszélő angol és román nyelven válaszol egy Cultură norvegiană nevű kurzuson arra, hogy Marosvásárhelyen magyar szakon tanul. A nyelvek keveredésére a szubjektum reflektál: „gondolom udvariasságból kérdezett angolul […] egyszerre jegyzetelek norvégul és románul / angolul és magyarul / ha kell néha németül is” (În cele din urmă, lumea va arde). A versbeszélő többnyelvűségéhez egyszerre viszonyul ironikusan, és tartja egy fontos családi értéknek: „nekem is már össze volt akadva a nyelvem / mind a 4-5 össze volt akadva / anyám mondja mindig / hogy ahány nyelvet tudok / annyi lábon állok / és igazat adok neki / csak sosem tudom eldönteni / melyikkel lépjek ha indulni akarok” (În cele din urmă, lumea va arde). Érezhető az idézett részből a beszélő bizonytalansága, a bőség zavarából fakadó dilemma. Az élő nyelv sokszínűsége tehát a szubjektum alternatív valóságában is nehézségeket von magával, de egyben hozzáadott értéket is jelent.
A kötet „újrateremtési kísérlet” jellege a nyelvi kérdések mellett azoknál a szöveghelyeknél ütközik ki, ahol a versbeszélő E/2. személyben szólal meg: „Nézd. Ez itt a Tömeg. / Ezzel kell élned. Próbálj meg / kilépni otthonodból úgy, / hogy ne botolj bele senkibe.” (Manőver, 19.) E szöveghelyek olykor azt az érzetet adják, mintha a versbeszélő B-hez (ha úgy tetszik, a lírai hang az alternatív énjéhez) életbölcsességeket intézne. A nagy betűvel írt Tömeg szó kettős értelmű, asszociálhatunk az embertömegre és a Hold tömegére is, a két olvasat pedig igen különböző. Előbbi a teremtett alternatív világra is vonatkozhat, melyben a versbeszélő próbálja B-t elhelyezni, utóbbi pedig visszautal a kötet címére, melyben a mitológiából ismert Atlasz a Föld helyett a Holdat mint másik opciót veszi a vállára, és el kell viselnie annak súlyát. A félreértjük egymást a 6-os buszon című versben meg is jelenik Atlasz: „Atlasznak elege van / a nagy szavaimból, / azt szeretné, ne hívjam őt, / az általam ismert legnagyobb hősköltőt.”. A versbeszélő Atlaszra valamilyen példakéként tekint, a B oldal-ban olvasható „nagy szavak mondása” mögötti motiváció az Atlasznak történtő megfelelésből fakadhat. A vers elején olvasható a kötet címe is: „Atlasz vállára veszi a holdat, / mikor hazafelé indulok / az Eroiloron át […] túl három tévképzeten.” (félreértjük egymást a 6-os buszon).
Más versekben is megfigyelhető az öntanító hangnem, például: „A bolond mindent elhisz. / Az őrült tudja, mit csinál. / Ne félj magadtól, B. / Amíg kérdezni mersz bármiről / – mondjuk a bárányok mindennapjairól –, / addig nincs okod a félelemre” (Altató). B tanácsokkal ellátása ezen a ponton kissé elcsépeltté válik az első mondat 2010-es éveket megidéző Tumblr-idézet jellegéből fakadóan. Más szövegekben azonban olvashatunk olyan részeket, amelyek kilépni próbálnak a közhelyszerű frázisokból: „Kezdj valamit a kliséiddel.” (Mezcal days).
Az Atlasz egyik gyenge pontjának mondható, hogy a versnyelv túlzottan didaktikus. Például: „Oldd fel szorongásaid! / Jussanak eszedbe / az elfelejtett szavak.” (félreértjük egymást a 6-os buszon). A parancsoló módban álló mondatok azt az érzetet keltik, hogy a versbeszélő görcsös, teljesítménykényszere van a teremtéssel szemben. Ezt viszont ellensúlyozzák azok a szöveghelyek, amelyek közismert popkulturális kódokkal vannak tarkítva, és ironikussá teszik a teremtői helyzetet: „The show must go on, Trapézbohócok!” (Rekviem egy tengerparti planetáriumból). Emellett a(z auto)didaktikus benyomást magyarázhatja maga a beszédhelyzet, a teremtő szerepébe helyezkedés.
A didaktikus jelleget tompítják azok a szövegrészek is, amelyekben a szubjektum ismert mondókákat, szólásokat, népdalokat és közhelyeket von be. Például „Tekeredik a vasmacska, búvár akar lenni, / tekeredik a búvár, vasmacska akar lenni.” (Midász király fontos dolgokra eszmél rá az éhhalál szélén); „Nem lesz itt égszakadás, földindulás, / a bárányok hallgatnak, / ugatnak a farkaskutyák.” (Altató); „átalmennék a tiszán ladikon a szeretet viszi / át a szerelmet a tulsó partra” (Harmónia B-ben). Az idézett szövegrészek alapján a szubjektum ezeket a kulturális kódokat a keserű humor eszközeként használja, egyben kisajátítja általuk a nyelvet. A merevebb didaktikus részek és a játékosabb szöveghelyek akár egy versben is váltakozhatnak, például a már többször idézett Altató című versben. A szimbolikusság viszont – a szólásokkal és népmesei betétekkel ellentétben – terheltté teszi a szövegeket. Ilyen szimbólum például a Rút Szörnyeteg Az Evolúció Városá-ban vagy az Én Nagy Szégyenem a Hetedik nap és a Mezcal days versekben. Olyan érzetet teremt a szimbolikusság, mintha megoldás lenne arra, hogy az alternatív világ komponensei szétfeszítik a kötet kereteit, azonban ezek a részek épp a sűrítés miatt kifejtetlenséget eredményeznek, és ez az Atlasz dimenziójának átlátását nehezíti.
A kötet újraértelmező jelleggel kapcsolódik bizonyos kortárs tendenciákhoz is. A futurisztikusság és az evolúciós elképzelések közötti különbségek ezen a ponton csúcsosodnak ki. Az Atlasz több helyen párbeszédbe lép olyan diskurzusokkal, mint a kultúrorvostan, a tér- vagy a biopoétika: „Nem mond többet / ez a táj annál, hogy van egy domb, / pár felhő, kék ég, zöld fű.” (Algoritmika, 24.); „Ne keressünk analógiát. / Vannak állatok és vannak emberek. / Sok zavaró evolúciós különbség.” (Csupa Szív Blues, 30.). A szubjektum atomizálja az egyes tudományterületek komplex elméleteit, és ezáltal kritikusan közelít feléjük. Ugyanakkor a hangnem arra is enged következtetni, hogy a versbeszélő ezen témák elemeire bontásával épp az analizálást készíti elő, ami alapja az alternatív világban az újrateremtésnek.
Az irodalmi tendenciák mellett egyes művészet- és filozófiatörténeti eszmék is megjelennek. Például a danse macabre motívuma a Kezdet állapotára utal vissza: „hogy nézett ki legelső tánca előtt a halál?” (az öntudatra ébredt boszorkány). A korábban felvetett ön-parainesis, a sajátos humor, nem-leépítés egyedi vonásoknak mondhatók, ezen aspektusok mind részévé válnak B világának.
A futurisztikusság és a virtualitás kritikája is megjelenik a szövegekben, például amikor az E133 című versben a beszélő csillagot vásárol ajándékba az interneten: „csillagot vásárolok egy gyanús weblapon / nevet is adhatok neki” (E133). A gépek és emberek közötti bizonytalanságot és az emberi kapcsolatok személytelenné válását érzékelteti az idézet a „lehozni a másiknak a csillagokat” szólás jelöletlen kiforgatásával. A névadás az említett személytelenséggel ellentétes folyamat azonban, ami egy másik példában is megjelenik. Az Időzítés című versben a korábban már említett Evolúció Városa és az abban élő robotok és emberek kapcsolata tárul az olvasó elé. „Az Evolúció Városát biorobotok építették […] Itt élek, ahol hideg kezek kutatják / a meleg testeket. […] Autogramot kérnek tőlem a biorobotok, / én meg nem tudom leírni a nevem. / A megbecsülés szándékával / járulnak hozzám, el kellene / hinnem nekik, hogy tisztelik azt, / ami hús és vér.” (Időzítés). A biorobotok hierarchiában az emberek felett állnak, a versbeszélő viszont ember léte ellenére kiváltságos helyzetben van. A hideg kezek és meleg testek a robotok egyre nagyobb térnyerésére utalnak az orvostudomány területén. Az emberiség feletti uralmat lassan átvevő, azokat megfigyelő gépek azonban nem helyettesíthetik a teremtő erőt, csupán manuális folyamatokra képesek, ennek okát és jelentőségét a következő bekezdésben fejtem ki bővebben. Az embereket a robotoktól elsősorban a névadás különbözteti meg, amely által az ember érvényesülni tud, és képes elrejtőzni is: „Ha gyerekem lesz, azt a nevet / adom majd neki, hogy Díszvirág. […] Robotikailag semleges név ez.” (Időzítés). Azonban vannak az embereket gépiessé tévő tulajdonságok is, melyek a humanoid civilizáció katasztrófáját idézik elő: „Ez lesz az én időzítésem […] mert a biorobotok az időzítésekben élnek, / halálukon túl és annál is tovább.” (Időzítés).
A kötet többször is említi a gyomort mint az alkotást végző testrészt: „adjatok egy dimenziót / amiben a gyomor alkotni tud / akár egy testképzavaros szobrász / akit idegesít hogy finom kezével / csak a felületen dolgozhat” (B oldal). A zsidó-keresztény és más kultúrkörökben ismert teremtő kéz motívuma az Atlasz futurisztikus világában áttételeződik a gyomorra, amely több versben is megjelenik (Mezcal days, a félreértések parkolója). A gyomor központi szerepe egybevág a napjainkban népszerűvé vált egészségtudományi témával, a bél-agy tengely működésével, a gyomor emésztő és az agy gondolkodó munkája felváltja az agy-kéz motorikájának korábbi dominanciáját a teremtésben. Az Atlaszban ez az elgondolás több helyen is tematizálódik, például az În cele din urmă, lumea va arde versben, az emberiség tragédiájának előre látásában és az ezzel kapcsolatos tehetetlenségben: „mert nem mehetünk vissza oda / amikor az ember feltalálta a tüzet […] ég a gyomrom / ha kocsmában ülök / és körülöttem az erdőkről beszélnek […] gyomorból énekelj” (În cele din urmă, lumea va arde). A napjainkban elterjedt gut feeling kifejezéssel és jelenséggel kerül asszociációba a tragédia előre látása és a napjaink diskurzusait átszövő klímaváltozás témája. Az Atlasz elvei szerint viszont a teremtés útja (ismétlésektől függetlenül) lineáris, vagyis az igazi alkotás folyamata a hibáival együtt teljes, nem javítható és végleges, ezért fontos a legbelső ösztönökre hallgatni.
Sok szó esett eddig arról, hogy hogyan és milyen szempontok szerint teremtett meg egy alternatív dimenziót a szubjektum, azonban még nem tértem ki B személyére. Kicsoda B, és hogyan viszonyul az őt körülvevő világhoz? Az öntanító versrészletek alapján B erősen kötődik a versbeszélőhöz, annak egy része, egy másik változata, akit vagy megszólít, vagy E/3-ban beszél róla. A szubjektum a tanácsaival orientálja B-t a világában, az E/2. személyű, parainesisszerű mondatokban nemcsak önmegszólítás történik, hanem kirajzolódik egy teremtő-teremtett viszony is. Több versben a szubjektum egy herceg karakterében jelenik meg: „Faltörő kossal érkeztetek palotámhoz.” (Az Evolúció Városa); „hiába izzadtam 7 sárkány tüzében” (mese). Az önmegszólításoknak, tanácsoknak így nemcsak önismereti, hanem uralkodással kapcsolatos vetületei is vannak. A mesé-ben utalások történnek arra, hogyan reflektál a lírai hang a hercegi státuszra, és hogyan viszonyul a felette levő királyhoz: „soha nem lesz elég a fele királyságod uram[…] de kérlek ne érts félre uram / nem kívánnám soha / királyságod másik felét” (mese). Az Atlasz koncepciója abból indul ki, hogy létezik két oldal. A kötet a B oldalt járja körül, és feltételezünk egy A oldalt, amely megsemmisülésre van ítélve, így a szubjektum próbál létrehozni egy másik világot. Ez alapján arra juthatunk, hogy a király az A oldalnak is királya, és a versbeszélő épp a királyság másik feléről, a valóságról mondott le, amikor a B oldal hercegévé vált.
A mesé-ben olvasható „uram” megszólítás nem csupán a mesebeli királyt jelöli, hanem istenséget is, akivel a versbeszélőnek több versben kirajzolódik a viszonya. A mese és a még egy ima című versek arra mutatnak rá, hogyan fér meg egymás mellett B világában a földi és a transzcendens hatalom: „hát ilyen a vergődés, uram / szépen mutatkozunk itt ketten, / ki-ki a maga fenségében” (még egy ima). Megfigyelhető, hogy az „uram” szó mindkét versben kisbetűvel van írva, tehát nem egyértelműen a keresztény vallás istenére utal. Ez összefüggésbe hozható azzal, hogy B világának szakralitása orientálódik más szakrális értékek felé is, például az În cele din urmă, lumea va arde versben Odin, a Ragnarök és a skandináv mitológia kerül előtérbe. Másrészt a kisbetű arra is utalhat, hogy ebben a dimenzióban a vallási és a világi uralkodók egyenrangúak. Ezt a hangnem is alátámasztja: több helyen is úgy szól a versbeszélő az úrhoz, mintha egy közeli ismerőse lenne, nem pedig egy nagy erővel bíró entitás: „Nekem a nyolcadik napom pont olyan, / mint a hetedik.” (Hetedik nap); „Ne haragudj, evés előtt nem imádkozom, / mert kertünkben a paradicsom úgy néz rám, / mint az ördög.” (Hetedik nap). A versbeszélő nem kendőzi el, hogy nem tud a vallásos elvárások szerint élni, és önálló véleményt alkot olyan dolgokról is, mint az imádkozás kényszeres, vontatott jellege: „Pánik alatt imádkozni kezdünk. / Ezek az imák csak variációi ugyanannak / a rögtönzött, álszent könyörgésnek. Ha csak könyörgünk, nincs vallomás. / Ha nincs vallomás, / akkor nincs semmi új a nap alatt.” (Altató). A szöveghely hangneme és az utalás a Prédikátor könyvére az újrateremtés nehézségeit, indifferenciát érzékeltetik, melyeket a nyelv vallomásossága, nyíltsága tud feloldani.
Az egyetlen dolog, amiben hatalmasabbnak tekinti B univerzumának istenét, hogy panteista módon megfelelteti a természetet az istennek, és szakrális szereppel ruházza azt föl, aminek az emberek – a mi világunkhoz hasonlóan – ki vannak szolgáltatva: „hogy az anyatermészet egy skizofrén bábmester, / és az időjárás terelget minket, mint a nyájat.” (még egy ima).
Az Atlasz az a típusú debütkötet, amely mindenből kínál egy kicsit. A kötet a szerzői profil megformálásával kapcsolatban határozott elképzeléseket mutat fel. A szubjektum be meri vallani a bizonytalanságait, miközben az olvasó belelát az alkotói küzdelmekbe és poétikai megoldásaiba, és ehhez B világa jelenti a biztonságos és egyben új esélyeket adó terepet. A világteremtésben láthatunk egyedi vonásokat és kiterjedt referenciális hálót is megjelenni, az önreflexív hang pedig utakat jelöl ki az életmű számára. Az Atlasz olvasása után már csak az kérdéses, hogy maradt-e még B világában felfedezni való, vagy új dimenziók fognak létrejönni a Nagy-életmű várható darabjaiban.
Nagy Zalán: Atlasz vállára veszi a holdat, Erdélyi Híradó–FISZ, Kolozsvár–Budapest, 2023 (Hervay könyvek 8.).
A fotókat a 2024-es FISZ-táborban Gondos Mária Magdolna készítette.
Hozzászólások