A békepipa füstje illeszkedik környezetébe. Megvan benne a bimbózó áfonyacserjék ragacsos-friss lehellete, a novemberi pocsolyákban ázó nyírlevelek erjedt szomorúsága és a szikkadó bölényürülék édes kipárolgása.
A háttérben három tipi. Minden bejáratban egy-egy sátornép. A középső előtt a három nemzetségfő, köztük Holdat Néző, aki egyúttal törzsfő is. Velük szemben, a tűz túloldalán három kékkabátos tiszt. Stoker hadnagy, Glow százados és Hardbound ezredes, a kormányzati indiánügynök, aki pödrött bajuszával, kecskeszakállával, hosszú hajával és alacsony kürtőjű, de széles, befelé hajló karimájú kalapjával George Armstrong Custerre hasonlít. Minden férfi Custert utánozza. Jézus, Washington és Lincoln után Custer lett az Államok negyedik szupersztárja.
A sátraktól balra, wakota harcosoktól és uniós katonáktól körbevéve egy púposra megrakott conestoga szekér. A zsákokban kukoricaliszt. Egy évig kihúzzák vele a wakoták. És az Államoknak is sokat ér, mert a wakoták cserébe lemondanak egy akkora területről, mint Belgium. Fél dollárba került egy acre, vagyis egy angol hold préri. Igazán előnyös vétel. Bár az Államok még negylelkűnek is mondható, hisz Alaszka megszerzésekor 35 centet fizetett egy acréért. Pláne nagylelkű Hardbound, hisz saját költségén egy hordó whiskey-t ajándékozott a wakota nép vezető öregjeinek.
Holdat Néző elmondja a vendégeinek, hogy a pipája fejéhez a követ saját maga hozta a Szent Pipakőbányából, a vörösnád pipaszár tolldíszeit saját maga gyűjtötte össze vadászatkor, a mennydörgésmadarat is ő faragta rá. Aztán megszívja hatszor, s a füstjét kifújja a Föld, az Ég és a négy világtáj felé. Ugyanezt teszik a nemzetségfők, majd Hardbound is, mielőtt továbbadná alárendeljeinek a mágikus eszközt.
A medveszőlő és az ecetfa levele büdőssé teszi a szent keverék, a kinikini füstjét, ami a szájban és a torokban metsző fájdalmat kelt.
Holdat Néző visszakapja a pipát és mesélni kezd. A Fehér Bölényborjú Asszonyról, a próféta-megváltóról, aki elhozta a sziúknak a hét szent rítust. Azzal zárja, hogy talán jön még egy özönvíz, mely megtisztítja a világot a fehér embertől, de mivel ezt wakota-sziú nyelven mondja, a tisztek nem értik.
– Ha te ajándékot nekem, én ajándékot neked! – mondja Hardboundnak Holdat Néző már újra angolul.
Hardboundot felkészítette az Indiánügyi Hivatal vezetője, hogy alkalmazkodnia kell az őslakosok szokásaihoz, akik ugyanúgy zokon vesznek egy rosszul tartott békepipát, mint a törzs asszonyainak összefogdosását és megbecstelenítését. Fél éve történt hasonló eset.
– Megtisztelsz nagy főnök! – mondja fejét meghajtva Hardbound. – De azzal, hogy a körötökbe engedtél, már bőségesen visszonoztad a mi kis élelmiszersegélyünket.
– Indián ajándékot kapsz. Ami fehér embernek nincs.
– Köszönöm. A feleségem és én minden dísztárgyat nagy becsben tartunk.
– Nem nyakláncot adok. Nem fonott kosarat. Az van fehér embernek is. Azt adok, ami fehér embernek nincs.
– Mi lenne az?
– Ló.
Hardbound lopva tiszttársaira néz. Stoker gúnyosan vigyorog, Glow viszont a homlokát ráncolja.
– Híresek az indián lovak.
– Mi nem indiánok vagyunk! Mi wakoták!
– Híresek a lovaitok, de én is lóval jöttem.
– Fehér ember nem ismeri a lovat.
Hardbound balra fordítja fejét. Rony, a karcsú nyakú Morgan csődör nyugodtan legelészik ott, ahol kikötötte. A tiszt feléje bök a homlokával. Holdat Néző hüllőarccal mond róla ítéletet:
– Nem ló! A Morgan ló nem ló! Fehér ember nem ismeri a lovat. Azt Wakan Tanka, a Nagy Szellem a wakotáknak és a többi sziúnak adta. Ló wakota nyelven: Szent Kutya. Mert a ló okos, mint a kutya, de gyorsabb, mint a közönséges kutya, és annyit bír vinni, mint sok kutya. A valódi ló a musztáng.
Elballagnak a törzs karámjához. Hardbound tudja, az indiánok, mérhetetlen lustaságuk miatt, nem foglalkoznak lónemesítéssel, csikóneveléssel. A vadlovakat fogják be lasszóval, hálóval. És ez a „ménes” olyan, amilyenre számított. Mindenféle szín és fajta keveréke. Egy korcs banda. Bár, ahogy korcsoknál lenni szokott, van néhány formás is köztük.
– Válassz lovat!
– Talán azt a pöttyös, hosszú sörényű kancát.
– Ülj rá, és vigyed!
– Üljek rá?
– Igen. Wakota lóra nem kell nyereg. Az árt a lónak. Csak a fehér ember használja.
– Öreg vagyok én már egy ló betöréséhez – mondja az ötvenéves Hardbound, aki most nyolcvannak érzi magát.
– Ha te ajándékot nekem, én ajándékot neked. Ez a pecsét a papíron. Ha van ajándék, van papír, ha nincs ajándék, széttépem a papírt, kiborítom a lisztet!
– Elvezetem a jószágot, és majd a laktanyában szép lassan megszelidítem.
– Wakota törvény: aki betöri a lovat, csak az viszi el a lovat.
Glow és Stoker hátrébb lépnek. Hardbound sípolva vesz legelőt. Tudja, hány vitézkedő uniós katona halálát okozta már musztáng. És azt is tudja, ha most dolgavégezetlenül térne vissza Washingtonba, az elnök lefokozná, de legalábbis elbocsátaná a seregtől meg az Indiánügyi Hivatalból.
(Azt viszont nem tudja, hogy a musztángot szügyig érő folyóvízben kell betörni. Ott hamar belefárad az ugrálásba, és nem esik nagyot a lovasa, ha le is repülne a hátáról. Ezt nem tudja Hardbound, mert Holdat Nézőnek eszében volt nem elmondani.)
És Wilson Hardbound, Dicsőség érdeméremmel kitünetett lovassági ezredes, lasszóval a kezében elindul a pöttyös, hosszú sörényű musztáng felé.
(Megjelent az Alföld 2025/1-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Árkossy István digitális grafikája.)
Hozzászólások