Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Hordták, hordták kifelé a halottakat, ott hevertek fekete zsákban, sorban. Több krimiévadra való test. De ezek nem hatásosan kitalált figurák voltak, hanem konkrét fickók, családdal, történettel. Nemrégen tutira az járt a fejükben, hogy befizetik a csekket, kifestik a polcot, összecsavarozzák az IKEA-s babaágyat, visznek az anyukájuknak sűrített paradicsomot, megdrótozzák a kerítést, legurulnak a szervizbe a…
Tovább
Két teremtés a Liskánybokorba vezető úton. A bal oldalin kopott karimás sapka. Álla borostás. Orra pisze. Ő Putyi bácsi. A jobb oldalin nincs sapka. Fején a szőrzet rövid, de tömör. Fülei feltűnően nagyok. Ő Pepi. A nyárligeti piacról tartanak hazafelé. Putyi bácsi egyszer csak megáll, és leveszi Pepi hátáról a zsákot, amiben az el nem…
Tovább
Móra Tibi megsárgult újságpapíron hámozza az édesburgonyát. A lap sarka szamárfüles, nem látni tőle a dátumot. Ahogy Móra Tibi a gumót farigcsálja egy rozsdamentes acélpengével, idomtalan héjdarabok omlanak az időjárás-jelentésre s a bűnügyi hírek közé. Özönvíz előtti ventilátor zúg a plafonon, a lakatlan pókháló újra meg újra megremeg a ruhásszekrény és a könyvespolc közé kifeszülve.…
Tovább
Bejön, a csaphoz megy, vizet enged a pohárba. Kérek? A cigisdobozt a teraszon hagyta, úgy iszik, hogy bal kezével a piros öngyújtót markolja. Visszaszokott, mondja. Leteszi a poharat, mellém ül az étkezőasztalhoz, szomorú, öreg nőnek tűnik. Hoztam dobozt?, kérdezi. A helyére tettem, válaszolom. Hogy haladok az írással? Olvasta a tárcámat a neten, tetszett neki, arról…
Tovább
A Groszcsek vadász nyulat fogott. Varjak keringtek fölötte, mint negatív hullócsillagok, és átkokkal károgták tele a szürke ég széleit. Ahogy a levegőbe szagolt, érzett némi kakukkfüves, zelleres illatot. Régi kányabecsináltlevesét, amit a Welzersheimék rókagombával bolondítottak meg állítólag egy kicsit. A nagyapjától tudta ezt, aki erdős volt Tab mellett valamikor, és telente minden héten négy madarat…
Tovább
Pályi András nyomán Hajnalban a varjak keltenek fel, ellepték az udvart, fekete tőlük a csűr meg a tornác. Mindig a fenyőfára ülnek, meg az öreg kút kávájára. Álmomban is hallom a károgásukat, a varjak nem alszanak. Igaz, mostanában összefolyik a nappal meg az éjszaka. Fel kellene kelni, Sári is mondja, mikor nagy ritkán meglátogat. Jön,…
Tovább
Még szerencse, hogy napközben bementem az egyetemre, és befejeztem egy beadandóm is. Most bűntudat nélkül téphetek. Ha maradt volna füvem, akkor a délután azzal megy el, hogy azt szívom, ha nem lett volna, és tudom, nem is lesz, a nap mély agóniába süppedve telik, mondván „mit értem el az életben, ha huszonkét évesen még egy…
Tovább
Azt mesélték a faluban, hogy 1945-ben történt, közvetlen a felszabadulás idején, amikor Emmer Erzsébetet meggyanúsították. Nagyapám, aki ekkoriban a Pest megyei rendőrségen dolgozott és orvos volt, ugyanezt jegyezte fel a noteszébe. Erzsébet a három napos csecsemőjét egy kútba dobta a vastelep területén. A tanúkat a rendőrség később kihallgatta, ők voltak azok, akik ellátták a szüléskor.…
Tovább
A zsákos bácsi kijött a házból, és a zsákot a kezében hozta. Odabent volt az udvaron, mi meg a kerítésen kívül, az utcán, még nem is annyira közel, és amikor elindult, nem arra indult, hanem hátrament a kicsi, ráncos öreg a kicsi, ráncos háza előtt a fejébe nyomott nagy kucsmában, amely nagyobb volt majdnem, mint…
Tovább
Krisztina a zuhanykabin falának nyomta az egyik combját, és a lábai közé irányította a zuhanyrózsából kijövő vizet. A vízsugár nem volt erősre állítva. Igazából nem is lehetett másmilyenre állítani, mivel pár héttel korábban, miközben Krisztina azért tekergette, hogy másfajta fokozatot és vízsugár-formációt is kipróbáljon, a zuhanyrózsa fejrészében eltört valami. Krisztina akkor mindjárt szólt Gábornak, és…
Tovább
A csörömpölésre ébred. Fél hat, világos az ég. A csörömpölést nem tudja megszokni. A ház előtt várakozó busz pöfögő motorját igen. A szelektív kukák két utcával lejjebb vannak, mégis olyan, mintha az ablak alatt zúznák szilánkosra az üveget. Zsákutca, a végén fordított irányú körforgalom. Buszvégállomás. Kérdezte a sofőrt, miért fordított irányú. A sofőr megvonta a…
Tovább
A szemeteskukát Isten az íróknak teremtette, mondja Margaret Atwood a YouTube-hirdetésben, mielőtt elindulna a zene. A szemeteskuka a barátod, gyűjtsd csak benne a teleírt oldalakat. Lenézek az enyémre, hét elején ürítettem, néhány koszos papírzsebkendőn kívül nincs benne más. Kezdjük máshogy a történetet, folytatja. Mondjuk úgy, hogy sötét volt a farkas gyomrában. Nincs türelmem tovább hallgatni,…
Tovább
A halál Elmentem a háborúba, uram, mert meg akartam halni, igen, úgy ahogy mondom, elegem volt az életből, torkig voltam vele, hánytam tőle, öklendeztem, jött ki belőlem, bugyborékolt fölfelé, egy ismerősöm férje így halt meg, igen, annyit ivott, vedelt színész létére, nem is tudom, hogyan tanulhatta meg a szöveget, meg miként is léphetett fel, hogy…
Tovább
A hallottak alapján már nem volt túl sok kedvem használni a mosdót, és lehet, hogy csak azért álltam meg ott szemben, hogy bosszantsam a fickót. De utána eszembe jutott, hogy a kórház elég messze van, és hogy az illető, bár fölmosót vagy bármi más, takarításhoz használatos eszközt nem láttam nála, talán mégiscsak rendet tenni volt…
Tovább
A körtefakorszak Ferike nagyapja halála előtt kezdődött, és akkor borult virágba, mikor Anyuka már az anyósát is elföldelte, és csak ők ketten éltek a nagy házban. Azaz volt egy kutyájuk is, kis fekete, Sutyinak hívták. Ferike módszeresen tanítgatta: kergetőzött vele, beterelte az óljába, Sutyi engedelmesen a helyére forgolódott, kilógatta a fejét egy kis fülvakarásra, és…
Tovább
Az arcomat nézem a képernyő jobb felső sarkában. Sárgás, puffadt, mintha nem lenne semmi tónusa. A szemem alatti területet elpattant, kitágult erek színezik zöldeslilára. A hajam lapos. Régen szőkére festettem, de egy éve nem jutottam el fodrászhoz. Széles, mindig zsírosnak ható sávban nő le a festék, lassan a halántékomig ér. Ha összekötöm, szemből barnának, hátulról…
Tovább
Kecskés és felesége olyanok voltak, akár az első emberpár a bűnbeesés előtt. Naphosszat alsóneműben tébláboltak garzonlakásukban, egyáltalán nem zavartatva magukat önnön mezítelenségüktől. Egyelőre nem is fenyegette őket a kiűzetés édenkertjükből. Tetemes hátralékot halmoztak ugyan fel az elmaradt közüzemi díjakból, s a devizahitel törlesztőrészleteit sem fizették, a télvízre való tekintettel azonban éppen kilakoltatási moratórium volt érvényben.…
Tovább
Dr. Novák belép a nyárligeti börtönbe, és az ügyeletesnél előveszi igazoló iratait. Hívták ide, tehát nem lehet gond a beengedéssel, de azért eltart némi ideig az ellenőrzés. Az elmeorvos eközben a személyzeti körlet folyosóján díszelgő faliújságot nézi. Középen Vitéz lófő dálnoki Miklós Béla fényképe. Alatta az ideiglenes kormányfő levele-nyilatkozata, melyben minden rendvédelmi dolgozót lelkiismeretes munkára…
Tovább
Sokan mondták már, hogy a vágóhídhoz túl közel nem érdemes fodrászműhelyt nyitni. Nevettem rajtuk. De sosem szabad nevetni a rossznyelveken. A gonoszok a jóakaróink, mert a szemünkbe mondják a bajt, ami fenyeget. Nem tudtam, nem értettem. Pedig a mesterem azt mondta, hogy mindent tudok. Nemcsak a szó szerinti szakmáról, mert ez a szakma bármilyen nehézségeket…
Tovább
A lány, aki nem én vagyok, a szájához emeli a cigit. Fintorog, nem szereti a fű ízét, de kell a zsibbadás, könnyebb minden, ha eltompulnak az érzékek. Eldobja a csikket, megdörzsöli a szemét, lüktet odabent a sötétség. Arra gondol, milyen jó lenne itt maradni. Égeti az arcát a nap, izzik a vaskorlát a tenyere alatt,…
Tovább
Foltin Jolánnak Fiam, éjjel nem tudtam elaludni, ellenőriztem a gondolataimat a sötétben, kényszerítve voltam, azt éreztem, arra késztet valami, hogy ébren maradjak, rám jött a csuklás, és talán ettől, talán mástól, de leestem az ágyról. Nem éreztem, mi az, csak azt, hogy a gonoszsághoz és a jósághoz is köze van. Féltem az éjszakától, a világtól,…
Tovább
Ursula K. Le Guin Évájának Sorra visszaadták a neveiket. Mindegyiket, válogatás nélkül, akárhogyan is hangzott, lehetett bár leheletlágy, mint a haai, ajakról induló és kiszáradt falevélhez hasonlóan zizegő, mint a marazzo, torokból pattanó, akár a squalo, esetleg fogak közül kirobbanó, sistergő-recsegő, mint a shark. A vízi állatok adták vissza legelébb, nekik nem kellettek amúgy sem,…
Tovább
N. Lacika és a többiek Olyan volt, mint egy majom, uram, majdnem a bozontos szemöldökéből nőtt ki a haja, amit hátrasimított, és ami mindig zsíros volt, átázva, lucskosodva lapult a valószerűtlenül kicsiny koponyára, apró madárszemei vérben úsztak, örökös izgalomban, mozgásban, az alig homlok csatakosan mutatta magát, az álla erős, akaratos, és az állandó borosta is…
Tovább
(Die Toten von Zimmer 105) Úgy kell elmesélnem, mintha történet volna, anekdotikusan, elbeszélő múltban, addig a pontig, ahol a történet széttörik. Valami megmozdul, valami feloldódik a test belsejében. – Hagyjuk meghalni? – kérdezte hanyagul az orvos, aki hetente kétszer (szinte fölöslegesen, mert az osztályos nővér jobban kiismerte magát, az orvos pedig csak azt tette, amit…
Tovább
Aznap éjjel ketten voltak ügyeletesek. A harmadik nővér a műszak kezdetén telefonált oda, hogy belázasodott a kislánya, nem hagyhatja magára. – Nem baj, dehogyis – mondta Ágnes erőltetett kedélyességgel –, megoldjuk, tényleg. Volt már ilyen. Hét kórterem, bennük öt-hat ágy. Közel negyven ember. Ha csak egyszer cserél mindenki alatt pelenkát, és egyszer ad inni, már…
Tovább
Most már a boldogságról fog szólni minden. Ezt Ernő bácsi mondogatta, a vigyorgós bicikliszerelő. Minden héten egyszer körbejárta az összes házat a faluban, hogy megtudakolja, mindenkinek rendben van-e a biciklije. Négyfajta bicikli akadt a faluban: a gyerekek BMX-szel vagy Pionýrral jártak, a felnőttek pedig vagy kopottas Libertákkal, vagy azokkal az ormótlan, rozoga gépekkel, amiket egyszerűen…
Tovább
„you can hear it in my accent when I talk” (Sting) Szeretem ezt a padot. Alsó hangon kötődöm hozzá. Harmadnapja térek vissza ide az Angolparkba egy ezüsthal minimalista szobra mellé. Három nap nem sok, mégis mindenfajta időjárási körülmények közepette befogad, kivéve hóban-fagyban. Helyet foglalok a baltikumi szélben. Ingemet észrevétlenül átitatja a szemerkélő eső. Menedékem a…
Tovább
A vállalkozó odabök a mutatóujjával: a műanyagvödörben tégla- és salakdarabok, meszes faltömb. – Valami népi. Összeállt textúrák fekszenek a sárga diszperzites vödörben, cement, kőpor, papír, tapéta, és valóban, valamiféle ruhanemű foszló szálai is látszanak. Bólintok. Próbálok nem köhögni, irritálja a torkom a kőpor, fegyelmezetten fulladozok, de a végsőkig elnyomom, ne törjön ki belőlem. Paraszt vagyok,…
Tovább
A szemközti épület harmadik emeletén mindig ég a villany. Jobbról az első ablak, a konyha. Nálunk is ott a konyha, hét négyzetméter, épphogy elférünk az asztalnál. A hűtő kint áll az előszobában, a tetején tartjuk a kulcsokat és a sapkákat. Már többször jártunk a szemközti házban, de a barátaink semmit sem tudnak arról a férfiról,…
Tovább
Miklós Tamásnak A kezdetről beszélek, figyelj. Amikor reped, jössz; az a végszavad. Amikor morajlik a víz, amikor Héraklész-erejű árhullám ragad magával, visz, cibál, húz kifelé egy ismeretlen erő, lök előre, taszigál kíméletlenül, majd mint a dagályos tenger, húz, szív vissza a mitologikus idők grafitszürkéjébe, na, az a te időd, kicsikém; akkor jössz, nincs más megoldás.…
Tovább