Győri L. János: Trónfosztók – Nemzeti sorsdráma két felvonásban
Győri L. János, akinek második drámája szorosan kapcsolódik első szépirodalmi művéhez, a reformáció 500. évfordulóján a Debreceni Csokonai Színház drámapályázatán nyertes és színpadon is bemutatott Menekülőkhöz, ezer szállal kötődik az általa bemutatott helyszínekhez, korokhoz és eseményekhez. A Debreceni Református Kollégium diákjaként, majd tanáraként, illetve – a kollégiumi Nagykönyvtárat, levéltárat és a múzeumot magába foglaló – Gyűjtemények igazgatójaként a leghivatottabb személy a városi és kollégiumi élet múltjának a jelen számára történő interpretálásához. Széleskörű pedagógiai tevékenységének részeként tekint drámai műveire is, ami nem könnyíti meg a színpadi előadás megvalósulását. Azért sem, mert az ő drámai eszménye alapvetően Illyés Gyula, Németh László vagy Sütő András eszméket ütköztető vagy példázatos történelmi drámáinak hagyományához kötődik, amelyeket a mai színpadokon nem láthatunk, viszont a rendszerváltás előtt időszakban a befogadói aktivitás nagyrészt a téma- és korszakválasztáson keresztül a történelmi figurák szavainak társadalmi-politikai értelmű dekódolásából állt.
Ahogyan a Kádár-kori értelmiségi elit a rejtett üzeneteket kereste a sorok között, Győri L. János darabjai is mintha abból az előfeltevésből indulnának ki, hogy a tanító célzat mellett az utalások megértése mélyíti a befogadás élményét. Olyan feszítő kérdésekkel nézünk szembe, amelyekre lehetetlen egyértelmű választ adni, hiszen a mai közéletben is kereshetünk elbújtatott dilemmákat az 1849. április 14-én Debrecenben kimondott trónfosztás hátterét bemutató sorsdrámában.
A 175 éve, 1849 elején Debrecenben játszódó Trónfosztók elválaszthatatlan a Kollégiumtól, hiszen nagyrészt az iskola falai között, az eredetileg istentiszteleti helyként használt Oratóriumban zajló döntéshozatali folyamat mögött csendben, jegyzőkönyvek nélkül zajló párbeszédeket olvassuk. Bár a trónfosztás ténye ismert, a történelmi ismeretek nélkül mégis nehezen tájékozódnánk, így Fazakas Gergely Tamás kötetbeli előszava körültekintő és lényegre törő háttértanulmányként olvasandó. A felelős magyar kormány és az országgyűlés a háttérintézményekkel, hivatalokkal együtt el kényszerült hagyni Pestet és Budát, a keletre fekvő és – nagyrészt éppen a Kollégium infrastruktúrája miatt – az adminisztratív és törvényhozó tevékenységre alkalmas Debrecenre esett a választás. A debreceniség egyik fontos motívuma is ide vezethető vissza, hiszen Kossuth Lajos maga nevezte Debrecent kiáltványában a „szabadság őrvárosának”. A huszadik század közepéig a város a – Kossuth által is képviselt – szabadelvűségéről és Habsburg-ellenességéről is nevezetes volt, részben a magukra utalt cívisek öntudatából, részben a protestáns függetlenségi gondolkodásból eredően.
Az előszó történelmi adatainak fonala a szerző bevezetőjében tovább követhető, kiegészülve a dráma szereplőinek személyi profiljával. A legkézenfekvőbb megoldás, hogy a darab főszereplője a főtéri Kossuth-szobor mellékalakjaként is megörökített debreceni lelkész, az 1849 őszén forradalmi buzdító beszédeiért halálra ítélt, majd Olmützben raboskodó és 1856-ban amnesztiával szabaduló Könyves Tóth Mihály. Az ő története is eléggé ismert, visszaemlékezései hozzáférhetők, Tóth-Máthé Miklós regényt írt róla Kossuth papja címmel, melyet a Debreceni Városi Televízió meg is filmesített.
Győri L. János a történelmi és lélektani előzményeket ábrázolja, de – jó tanárként – inkább a többszöri ismétléssel vagy a pontos adatközléssel gondoskodik róla, hogy ne maradjanak üresek az elhangzó nevek, fogalmak. A drámaiság hatáselemei közé becsempészett történelmi és életrajzi tényeket olykor némi szerző öniróniával közli. Rákóczy János például Kerekes Ferenc professzor szakmai sikereinek összefoglalásakor, „[m]mintha leckét mondana fel” (25.). A helyi jellegzetességek között hangsúlyos szerepet kap a füvészkert, az utcák állapota, vagy a gyakran emlegetett töltött káposzta és a debreceni cipó. Utóbbiak arra is emlékeztetnek, hogy nem a történelem főszereplői uralják a színpadot. Petőfi Úti leveleinek elítélő megjegyzését – „a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta” – ellensúlyozandó, a városias(odó) életvitel érzékeltetésére nem marad el a debreceni kávé a pesti mögött, illetve a családi otthon hangulatát a folyton kínált herbatea érzékelteti.
Mivel a Trónfosztók cselekménye a kollégiumi szénior szobájától eltekintve Könyves Tóthék házában játszódik, legalább ekkora szerepet kap nevelt lánya, Janka, az öntudatos, független személyiség, aki szíve szerint a nemzetőrdiákokkal együtt hadba vonult volna, viszont ugyanilyen odaadással ápolja a harctérről hazahozott gyerekkori barátját, a komoly fejsérülése miatt különleges látnoki képességgel rendelkező Nánási Szabó Jánost. Nánási igazolhatóan debreceni diákként állt nemzetőrnek, de vissza már nem tért, így alakja a háború borzalmainak illusztrálására és a trónfosztás történelmi jelentőségű bejelentésének közvetítésére lett alkalmas egy mágikus realista jegy segítségével. Az addig szótlan, súlyosan sérült fiatalember a trónfosztás napjának kistemplomi imádságát közvetíti szóról szóra Janka számára. A templomi és piaci tömegjeleneteket – melyeket ebben a korszakban játszódó epikájában Jókai szívesen bemutatott – azzal kerüli el a dráma, hogy a végig zárt térben és szűk, többnyire családi körben zajló párbeszédekben idézik fel Debrecen felbolydult lakosságának és a törvényhozóknak a cselekedeteit.
A Trónfosztók azzal kerüli el a közismert történelmi alakok, például Kossuth Lajos szerepeltetését, hogy az egyházi és a politikai hatalom képviselőinek a felsőbb utasítások közvetítésének szerepét osztja. Könyves Tóth Mihály mellett megjelenik Szoboszlai püspök és Rákóczy János, Kossuth titkára, akinek rejtegetése miatt később Madách börtönbe került, Kossuthról és feleségéről csak tőlük, illetve a városi szóbeszédből hallunk. Görgeiről ráadásul még áttételesebb módon, a férjét óvó és befolyásoló Kossuthné elítélő, gyanakvó véleményét halljuk. A történelmi mellékszereplők szerepeltetése más, a dramatizálást segítő eszközt is biztosít. A határozott, fess Rákóczy a szerzői utasítás szerint hasonlít Kossuthra, ráadásul többször hangsúlyozza, hogy amit ő mond, azt úgy vegyék, mintha maga a kormányzó mondta volna. Vele pedig a szerepek megkettőzésének motívuma is összetett hálózattá alakul. Kossuthot a titkára helyettesíti, elkerülve a közismert alak megjelenítését. (Kossuth egyébként 1849 elején is csak keveset tartózkodott a városban, tennivalói miatt többnyire utazott.) Szoboszlai püspök – mint egyházi elöljáró – vezetőként tartozhatna a Kossuth–Rákóczy csoporthoz, hiszen utóbbival közös jelenetben szerepel, de az ő esetében az egy személyen belüli megosztottság jeleit látjuk. Egyrészt „rókaravaszságot sejtető csontos arccal” jellemzi a szerzői utasítás (24.), másrészt a funkciójának megnevezésére használt szuperintendens és püspök megnevezések párhuzamos használata is simulékony, alkalmazkodó vezetőt sugall. Nem jelenik meg Kossuth felesége sem, élete párja személyes biztonságának egyik elhivatott őrének inkább a kinézete érdekli a helyi asszonyokat. A történelmi főszereplők hozzátartozói is kettősökben kerülnek elénk: Kossuth édesanyja és húga együtt kapnak szállást a Medgyessy-házban, a mára már üresen hagyott Csapó utcai romkocsma épületében, amely műemléki védelmet érdemelne.
Kossuth két fia és Könyves Tóth két fia egymás csendes vetélytársaivá is válnak, amit egy ajándékba hozott póni okoz. Ezzel az életrajzi ténnyel kapcsolatban mintha a szerző is érezte volna az egyébként emlékiratban is megörökített hátasló sorsdrámában szerepeltetésének groteszkségét, hiszen az aradi táborból hazatérő lelkész is habozik a váratlan ajándék bejelentésekor. Győri L. János gyakran a hétköznapiság prózai elemeivel oldja a közélet feszültségeinek ábrázolását. Boris, a mindenes szakácsnő debreceni irodalmi hagyomány folytatója, hiszen Jókai kisregényének, A debreceni lunátikusnak cserfes cselédlányát idézi, aki a kofák híreit és a piaci nép nézőpontját hozza be a házba.
A munkatársak és a családtagok – anya és lánya, testvérek, házastársak – között a kételyeivel küzdő Könyves Tóth Mihály magányos alakká válik. Szóba kerül ugyan az ő lelki tusája, amelyet megrázó aradi tábori lelkészi szolgálatának élményei alapján elénk is tár, nem kap viszont elég teret a lelki változás folyamatának ábrázolása. Tapasztalata alapján a nemzetőrök erkölcstelensége közvetlenül fenyegeti életüket, ezért Kossuthnál el szeretné érni a katonák között végzett lelkigondozás kiszélesítését, de a titkár csak a propaganda eszközeként számít az aranyszájú papra. Könyves Tóth elszigetelődését csak erősíti felismerése, hogy Kossuth eltávolodott a népétől. „Mintha valami burok venné körül, mióta köztünk él.” (97.)
Nevelt lánya, aki egyszerre idézi Hamupipőke türelmét és Szent Johanna elszántságát, még nagyobb teret érdemelt volna. A forradalmi korhoz képest is forradalmi viselkedésű Janka lehetne a másik főszereplő, akinek a mindig tevékeny és érzékeny személyiségén keresztül érzékeltetni lehetne a korszak gyors változásait és a lehetőségek korlátait. A kortárs és radikális Petőfit olvasó és csodáló fiatal lány Szendrey Júlia önmagát kereső személyiségét és akár egy önálló dráma konfliktusát is magában rejti.
A Trónfosztók bőséges magyarázattal, történelmi tényekkel és helyi jellegzetességekkel tarkított párbeszédei nem könnyítik meg a darab színrevitelét, bár akad olyan színházi szakember, aki el tudná képzelni akár filmen is. A jelenlegi helyi színházi profilba nehezen illeszthető történelmi sorsdráma így egyelőre könyvdráma marad. Nem nyilvánvaló a konfliktusa, nem lehet egyértelmű intrikust vagy ellentétes oldalakat felfedezni benne. Színpadra állításának lehetséges buktatója a karakterek jelentőségének egyensúlyi bizonytalanságából is fakad. Színműként a tanító szándék, a korszak és a helyszín jellegzetességeinek ismertetése és magyarázata uralja a dialógusok nagy részét. A szerzői elképzelést igazolhatná próbaképpen egy felolvasószínházi előadás, amely legalább nagyobb közönséghez is eljuthatna, hiszen a debreceni önazonosság egyik sarokkövének, a szabadság őrzésének az otthon, a Kollégium és a parókia falainak védelmében is csendben és kitartóan védett történetét mutatja be.
Győri L. János: Trónfosztók – Nemzeti sorsdráma két felvonásban (Kiskunfélegyháza, Parakletos Könyvesház, 2025)
Hozzászólások