Jonathan Sacks: Széttöredezett világunk gyógyítása. A felelősség etikája, ford. Beke Boróka
Felelsz értem, ha téged kérdeznek rólam? Vagy azt feleled majd, hogy nem vagy őrizőm? Felelek érted, ha engem kérdeznek rólad? Vagy rád ejtem a sírás kockázatát? Megesik, hogy egymásra ejtjük. Akkor pedig reménykedhetünk benne, hogy a könnyek valóban „nem ismernek nemzetközi határokat”(135.), és a remény fénye a színvak kapcsolatokban törhet színeire. Életünk a minket dinamikusan ostromló kérdésekre adott hús-vér felelet. Pár-beszéd. Ember és ember között. Ember és Isten között. Vállalhatja-e bárki a felelet kockázatát? Hiszen egy párbeszéd felelősséggel jár. Kérdezzük, sőt hívjuk párbeszédre Jonathan Sacks brit főrabbit, a felelősség etikájáról szóló, Széttöredezett világunk gyógyítása című művén keresztül.
− Sacks rabbi, Ön teológus, vallásfilozófus, közéleti gondolkodó. Nem csupán a zsidóság körében alkotott maradandót. Két évtizeden keresztül a Brit Nemzetközösség Egyesült Héber Gyülekezeteinek főrabbija, az Egyesült Királyság legnagyobb zsinagógai szervezetének, az Egyesült Zsinagógának lelki vezetője és a King’s College London vallásfilozófia-professzora is volt. A szóban forgó könyvéből is jól érzékelhető, hogy széles látókörű, magával ragadó előadó, számottevő könyvet írt a hit, etika, a közösség és modern társadalom kapcsolatáról. És, ami személy szerint leginkább megragadott engem, hogy szorgalmazta a vallások közötti párbeszédet, számos alkalommal tárgyalt más vallási vezetőkkel és politikusokkal. Úgy érzékelem, az, hogy Ön a könyvében szóba áll az olvasóval, nem csak azt jelenti, hogy párbeszédet folytat vele, hanem metaszinten is történik valami. Nevezetesen az, hogy ön beszélgetőtárssá tesz embereket: szerkesztőket, teológusokat, filozófusokat, sőt, könyvének minden olvasóját. És nem csak embert emberrel állít szóba, hanem az emberi életet Isten kérdésére adott válasznak tekinti. Tehát Isten és ember dialógusa is kirajzolódik úgy a sorok között, mint mindenben, miután becsuktuk a könyvet. A széttöredezett világ darabjai és maguk a széttöredezett világok találkoznak egymással. És Istennel. Hogyan vélekedik Ön erről?
− Rabbitársaim javasolták, „hogy írjak valamit a »világ helyre hozatalának« fogalmáról. Nos, itt van ez az én kissé megkésett válaszom”.(13.) A könyvem eredeti angol nyelven 2005-ben jelent meg, New Yorkban, a Schocken Books gondozásában. Magyar nyelven 20 évvel később, az Exit Kiadó adta ki, Kolozsváron, Beke Boróka fordításában, Adorjáni Zoltán és Márton János lektorálásában, jegyzeteivel, tárgy- és névmutató összeállításával. És most együtt beszélgethetünk róla. Valóban kalandos út. „Ez a mű az én személyes tiltakozásom az öngyilkos merénylők, vallási motivációjú terroristák és gyűlöletprédikátorok ellen, bármilyen vallást is képviseljenek”.(24.) Felelősnek érzem magam értük. Ez a könyv pedig a felelősség etikájáról szól. Az etikus életet az ünneplés egyik formájának tartom, az osztozásból eredő örömnek: azaz a héber simha kifejezés legteljesebb jelentésének. „A másik ember fizikai szükségletei az én lelki kötelességem”. (19.) Ez egy ismert zsidó misztikus gondolat. A szociális érzékenységnek mély és gazdag forrása pedig ez: Isten utánzása. Ebből táplálkozik. Az egyetemes párbeszédre pedig egyetlen szó a válaszom, egy könyv címe, amely az Istennek íródott az emberről: a Biblia. „A Héber Biblia partikuláris, nem szűk látókörű. Ez nem is lehetne másképpen. Izráel Istene az egész emberiség Istene. Akár elismerik, akár nem”. (149.)
− Azt hiszem, okvetlenül szükséges arról a mótivumról beszélnünk, amely a címadója is könyvének és végighúzódik mindhárom fő részen. Tulajdonképpen erre építkezik a mű üzenete.
− A széttöredezett világ egy metafora, amelyet egy 16. századi zsidó misztikus talált ki egy észak-izraeli hegyvidéki faluban, a középkor egyik legnagyobb emberi tragédiája, a zsidók Spanyolországból történő kiűzetése után. Ő Iccháq Lúrjá rabbi, aki így beszélte el ezt: az isteni fény, amely felragyogott a teremtés hajnalán, túl erősnek bizonyult. Bekövetkezett a fénytároló edények széttörése, s ennek következtében Isten fényének szilánkjai a katasztrófa romjai és törmelékei alatt rejtőznek. A mi feladatunk – mondta – , hogy „meggyógyítsuk” vagy „jobbá tegyük” a világot, hogy egyenként megkeressük és megmentsük a darabokat. (322–323.) Mindamellett, hogy Lúrjá rabbi ezzel a képpel nem fogadja el a világ töredezettségének javíthatatlan voltát, nem feltételezi azt sem, hogy a javítás gyors, könnyű vagy drámai mozzanat lenne. Azt is mondhatnám, nekem is hagy feladatot ebben a világban. És ez: világot javítani: kiváltság.
− A könyv felépítése áttekinthető és következetes, számomra kissé a zsidó tanházak és tanítóik szellemiségét idézi, ami a szövevényes történetek és elméletek, szövegkönyvek és az Ön szavával élve szövegemberek példái által (27.) mind a fő üzenet irányába mutat − és abban csúcsosodik ki. A fejezetek vége novellásan csattanós, szinte valamennyiről elmondhatom, hogy a végkövetkeztetésekkel lett számomra érthetővé, mi a lényege a példáknak és a tömény magyarázatoknak, és vált világossá, pontosan mi a kapcsolat közöttük. Beszélne, kérem, a mű fejezetekre osztásáról és tartalmáról?
− A három fő rész tartalmáról (1. Felhívás a felelősségre, 2. A felelősség teológiája, 3. A felelősségteljes élet) mindjárt könyvem legelején adok felvilágosítást: azzal kezdem, hogy szembenézek a vallás elleni legerősebb támadással, Karl Marxnak az emberi természetet enyhítő elméletével.Elutasítom a nép ópiuma ismert kifejezést, és úgy mutatom be saját vallásomat, mint tiltakozást, vagy ahogy Herbert Schneidau nevezte, a szent elégedetlenség vallását. A 3. fejezettől a 9. fejezetig a judaizmus társadalmi etikájának kulcsfogalmait veszem sorra, mint az igazság, jó cselekedet, tevékeny szeretet, Isten nevének megszentelése, a „békesség útjai” és a „világ jobbá tétele”. Két fejezetet a kollektív felelősségnek is szentelek: az első a hit szövetségén belüliről, a második az emberiség egészéért való felelősségről szól. A 10–14. fejezetekben arról a teológiáról írok, amiből ezek a gondolatok születtek. A 15–20. fejezetek pedig arról szólnak, hogy ez miképpen változtatja meg életvitelünket. (29–30.)
− Amint azt már érintettem, a könyvében jelentős helyet foglalnak el a történetek és szemléltető példák. Miért van ez így?
− „Végső soron a történetek azok, ahol a teológia izgalmas kezd lenni, és kezdi megváltoztatni az emberi lehetőségek horizontját”. (259.) Elmesélek egy történetet, amely a könyvemben is szerepel. A lámed-vovnyik alakokra gondolok, akik természetükből adódóan rejtetten ugyancsak végighúzódnak a mű egészén, lépten-nyomon felbukkannak az olvasmány során. A lámed-vovnyikok a zsidó néphagyomány szerint az a „harminchat” rejtőzködő igaz személy, akiknek az érdeméért a világ létezik. A legfontosabb velük kapcsolatban, hogy önmagáról senki nem tudja, hogy a csoport tagjai közé tartozik-e, illetve a történetekben megjelnő lámed-vovnyik alakok nem kiemelkedőek, senki nem gondolná őket különösebben feltűnő egyéneknek, hiszen a mindennapi élet közszereplői, mint a Biblia hősei és hősnői, vagy mi magunk. (26.) Újra életre kelthetnénk ezeknek az alakoknak a hagyományát… Ezek és a hasonló történetek megragadhatóvá teszik a magasztos ideákat. Valamennyiünkhöz közel állnak. Tudod miért? A válasz ez: mert rólunk szólnak.
− Sacks rabbi, amint arra számos szociológus, pszichológus, közéleti gondolkodó vagy akár politikus is rávilágított, világunk tele van iszonnyal és félelemmel a jövőtől. Nem csak a vallást nem gyakorlók, hanem hithű vallásgyakorlók sem kivételek ez alól. Bevallom, viszonyulásomat a könyvéhez sokáig a szkepticizmus és kettősség határozta meg, annak ellenére, hogy rendkívül olvasmányos, és a stílusa is magával ragadó. Azonban végig úgy éreztem, Sacks rabbi nyilvánvalóan nem ugyanazon a földön él, amelyen én is, egy túlidealizált utópiát vázol, amelyben nem lehet hinni, a minket körülvevő már-már tragikomikus körülményeket ismerve. Persze, ez egy kórtünet. Félelem. Félelem a felelősségvállalástól is. Külön köszönöm, hogy erre rávilágított. Miként hat a vallás az erkölcsi életre még akkor is, ha elismerjük, hogy nem szükséges vallásosaknak lennünk ahhoz, hogy erkölcsösek legyünk?
− Peter Berger szociológus találóan nevezi meg a fő különbséget: a reményt, amelyet a transzcendencia jelének tart. „A remény abból a sajátos meggyőződéskészletből ered, hogy álmaink nem ismeretlenek a világegyetem előtt, amely hallja imádságainkat is; hogy nem vagyunk egyedül; hogy azért vagyunk itt, mert valaki úgy akarta, hogy itt legyünk; és hogy létezésünk a szeretet alkotó erejének bizonyítéka”. (203.) „Nem gondolom azt, hogy Istennek újdonság volna, hogy sokszor nem tudunk hozzá hittel viszonyulni. A felelősségvállalás etikájának hátterében az a merész gondolat áll, hogy Isten jobban hisz bennünk, mint amennyire mi hiszünk benne”. (28.) Olykor nekünk is „csupán arra van szükségünk, hogy találkozzunk valakivel, aki jobban hisz bennünk, mint amennyire mi hiszünk önmagunkban”(312.).
Gyakran hivatkozunk körülményeinkre. Könyvem több fejezetében beszélgetünk Jóbról. „Annak ellenére, hogy a világ tele van szenvedéssel és kétségbe ejtő nehézségekkel, (Jóbnak) volt bátorsága gyermekeket vállalni. A zsidó hagyomány szerint ez a legnagyobb bátorság: Isten bátorsága ez”.(272.) Ezt utánozhatja az ember. A félelemről pedig: „A félelem egyetlen ellenszere a felelősségvállalás: nem vagyunk hajlandók elhinni, hogy semmit sem tehetünk, és úgy döntünk, hogy nem menekülünk mások hibáztatásába, s nem tesszük őket frusztrációnk és félelmeink bűnbakjává. A bátorság abban a pillanatban születik, amikor úgy döntünk, hogy nem panaszkodunk, hanem jó cselekedetünkkel, legyen az bármilyen csekély is, személyesen tiltakozunk a világ gonoszsága ellen”.(328.)
− A következő kérdésem, azt hiszem, ugyancsak nem kizárólag engem foglalkoztat. Már érintette is a rabbi, épp az imént. Mit változtat a világ nagy szenvedésén az én apró jótettem, ha már elkövetem?
− Édesapám halála után jöttem rá, „csak ritkán nyerünk bepillantást abba, hogy milyen hatással vagyunk mások életére”. (30.) Ahogy A társadalom iránti felelősségről értekező fejezetben mondtam: „A partikularizmust és az univerzalizmust a Héber Biblia valójában az identitás két létfontosságú oldalának tartja. Egyrészt emberek vagyunk, alapvetően osztozunk az emberiség sorsában; másrészt egyedi módon vagyunk emberek, és nincs más módunk embereknek lenni. A saját partikularitásunk egyben az univerzalitásunk is. Csak akkor tudjuk tiszteletben tartani a másik ember egyediségét, ha megéljük a saját egyediségünket.” (148.) Ahogy az már elhangzott, kiváltság: „A végtelenség áldását adja a végességre, azáltal, hogy elismeri és szereti végességét. Isten nemcsak beszél, hanem hallgat is, és a hallgatásában hangot az emberiségnek”(38.). Láthatod, ez a legszentebb cselekedet, a legönzetlenebb: „önállóvá tenni az embert” (56.). Isten megtette, és esélyt ad nekünk arra, hogy mi is hasonlóképpen tegyünk egymással. Kérdésedre pedig így válaszolok: amit te megtehetsz, senki más nem teheti meg helyetted. Akkor. És ott. Senki. „Azt hinni, hogy senkinek nem tartozunk felelősséggel, vagy hogy Isten majd valamiképpen közbelép és megment bennünket önmagunktól, következetes, de felelőtlen dolog, és én nem így értem a hitemet és az emberi helyzetet”. (29.) Egyetlen élet olyan, mint az univerzum – mondták a bölcsek. Ments meg egy embert, és megmentettél egy világot. Változtass meg egy életet, és elkezdted megváltoztatni a világot. Ahogy a 9. fejezetben is írom: „Csak akkor vagyunk felelősek, ha valamit tehettünk volna, de nem tettük meg”.
− A sokszínűen egyedi világ darabkái ugyanannak a fényforrásnak a törései és töredékei. A közös felelősségvállalás kihívás elé állítja az emberiséget, a világ gyógyításának érdekében, amely eszme utópisztikusnak tűnhet, amíg nem számolunk a reménnyel. Ahogy könyvében olvashatjuk, Isten azzal, hogy saját képére megalkotta az embert, képessé is tette arra, hogy utánozza őt az alkotásban. A jövőről való gondolkodás képességét adományozta neki és a kreativitást. Nem mellesleg a bátorságot, hogy akár konkrét, akár átvitt értelemben gyermeket vállaljon.
Számos más dologról beszéltünk még Sacks rabbival. A párbeszédnek nem csak folytatását olvashatják a Széttöredezett világunk gyógyítása könyvben, hanem ezáltal csatlakozhatnak egy kozmikus beszélgetéshez. A könyvben vázolt etikus cselekvés felelősségteljességének példamondatával zárjuk a mai beszélgetésünket, amely talán inkább nyitás, kezdés, mint zárás, mindenkinek saját felelőssége eldönteni: „Korábban azt reméltem, hogy az emberek dicsérni fogják a munkámat, de aztán megvilágosodott előttem, hogy azért vagyok valahol, hogy ott én dicsérjem meg mások munkáját”. (318.)
Jonathan Sacks: Széttöredezett világunk gyógyítása. A felelősség etikája, ford. Beke Boróka, Exit Kiadó, Kolozsvár, 2025
Hozzászólások