H. Nagy Péter: Evidens közegek
Szinte minden irodalmi eseményt követő sörözés, illetve az „írhatunk-e kritikát egy szerző kötetéről, ha ismerjük?” kérdés után az egyik konklúzió, hogy kicsi ez a szakma. Sokszor akkor látszik igazán, ha megjelenik egy-egy szakkönyv, és jobb esetben a téma egy másik kutatója lesz a recenzens, aki valószínűleg ismeri a szerzőt. Mit lehet tenni? Visszalépni az írástól? Elfedni vagy csupán finoman jelezni a kevésbé meggyőző részeket, és akkor nem sérül a személyes és szakmai kapcsolat? Érvekkel támogatva megírni, mi a gond? Vajon a szerző a személye ellen szóló kritikaként érti a leírtakat?
Szerencsére a generációmat jellemző dilemmák helyett prózaibb kérdéseim fogalmazódtak meg, mielőtt elkezdtem H. Nagy Péter Evidens közegek című 2023-as kötetét olvasni. H. Nagy évente, sőt, 2020 óta évi két könyvet jelentetett meg, amelyek bár nem téglaméretűek, mégsem kevés ez a szám. A korábbi munkáit ismerve nem tartottam valószínűnek, hogy a szövegek problematikusak lennének az Evidens közegekben, így az érdekelt, újdonságnak tekinthető-e a kötet? Esetleg a tudományos életet elérő kapitalizálódás és termelési kényszer/kedv egy újabb példája?
H. Nagy értelmezéseire ebben a kötetben is jellemző, hogy éleslátóak, remek párhuzamokat és revelatív kulturális kitérőket kapcsolnak a szövegekhez vagy filmekhez. A könyv az Előszóval együtt harminchat kisebb fejezetből áll. A tartalomjegyzék hét, számozott egységet különít el, viszont az egyes számokhoz nem tartozik előzetes magyarázat arról, miből fakad az adott szövegcsoport közti kohézió. A könyvet lapozva a felosztás láthatatlanná válik, a szövegek megszakítás nélkül követik egymást. Az Előszó részben magyarázza: „egy koncentrikus körökre épülő dinamikus szerkezet, melyben az egyes modulok megközelítési útvonalai átszivárognak egymásba, nem identikusan visszatérnek, vagy egymás kontextusait alkotják. A főbb témacentrumok pedig (járványfikciók, kortárs próza, magyar költészet, ismeretterjesztő irodalom, filmsorozatok stb. és ezek értelmezési területei)[1] felfoghatók a könyv által kiépített/ működtetett hálózat csomópontjaiként” (8.). A felosztást két téma köti össze, az idézetben is szereplő járvány motívuma, illetve a médiumok és a medialitás kérdése.
Az Előszó a kötet címét is magyarázza, amely Hans-Georg Gadamer „eminens szövegek” terminusával lép párbeszédbe, és utal arra a kulturális változásra és a kultúrakutatás átalakulására, amely az inter- és multidiszciplináris megközelítéseket helyezi előtérbe. A kötet valóban bölcsész-, társadalom- és természettudományos nézőpontokat ötvöz akár egy-egy szövegen belül is. Másrészt a szerző (saját bevallása szerint) arra is utalni szeretne a címadással, hogy az akadémiai közegben ma már „evidens”, hogy a popkultúra és a részvételi kultúra is a kutatás tárgya. Számomra szimpatikus ez a tényközlő attitűd, hiszen valóban az elmozdulást és a gondolkodás változását jelzi, elvégre nem esik a popkultúrához gyakran kötődő washing (a popkultúra alkotásait a magas irodalmi termékek közé emelő, és ezzel a populáris kontextusból teljesen kiszakító) retorikának vagy a populáris műfajokat védő élharcos szerepének csapdájába.
Az első értelmező szöveg, az Epidemiológiai ponyvaelemzés Robin Cook Járvány című regényének kontextusait helyezi előtérbe, és ezáltal a kötet két fő témáját is érinti, a vírus és a médium, medialitás kérdését. Az írás az epidemiológia és a mémek közti párhuzamot mutatja be, és bevezeti a kulturális epidemiológia kifejezést, majd pedig H. Nagy rövid áttekintést kínál a ponyvairodalom történetéről, és arról, hogy a különböző formátumban kiadott kötetek és az ebből fakadó árkülönbség hogyan pozicionálja a piacon ugyanazt a szöveget, végül összeköti Cook könyvével ezt a két kontextust. Az Evidens közegek kötet ars poeticaként is érthető kulcsmondata is megfogalmazódik ebben a részben: „egy járvány felidézi a többi járvány emlékezetét, és ez különösen abban az esetben fontos, ha egy adott generáció nem rendelkezik közvetlen tapasztalattal a pandémia jelenségéről” (22). H. Nagy éppen ezt a felidézést teszi meg, amikor a járványhoz kapcsolódó témákra utal, hiszen nem egyszerűen a COVID-19 kerül előtérbe az esszékben, hanem a vírusok felépítése, szaporodása és terjedése is, amelyekkel kapcsolatban több járványt felelevenít.
Nem új keletű H. Nagy érdeklődése a tudománynépszerűsítő irodalom iránt, például a 2013-as Párhuzamos mintázatok (Nap, 2013) című kötete (amelyet az Evidens közegek által lezárt trilógia nyitókötetének tekint) egy szöveget vagy filmet értelmez egy tudománynépszerűsítő kötet felől. A Prae Kiadó gondozásában megjelent, a koronavírus-járvány alatt íródott köteteiben, a Karanténkultúra és járványvilágban (2020) és a Karanténkultúra: a folytatásban (2021) a járványtapasztalat köti össze a szövegeket. Az Evidens közegek tudománynépszerűsítő irodalmat bemutató szövegei (mint a Vírusok és járványok a tudománynépszerűsítésben. Nicholas A. Christakis Apollo’s Arrow című könyvének kontextusa címűben) informatívak, olvasmányos stílusban íródtak, így könnyen érthetők a laikusok számára is. Egyszerre fókuszálnak a biológiai kontextus feltárására, illetve a kultúrtörténeti aspektusok megragadására, és eközben ajánlóként is funkcionálnak az érdeklődők számára. A témából adódóan H. Nagy ezen írásai nem az értelmezésről, mint inkább a mediálásról, az információ terjesztéséről szólnak. Még ha nem is minden esetben a COVID-19 áll a középpontjukban, olvasóként a még közeli járványtapasztalat miatt nagyon is ismerősek ezek a szövegek, és talán éppen ezért kevesebb az információs vagy új perspektívát kínáló értékük (legalábbis számomra, biológiai, ökológiai érdeklődéssel rendelkező számára biztosan).
Az ajánlók vagy ismertetések mellett tudományos kötetek recenziói is helyet kapnak a könyvben. Az egyik (az Ureczky Eszter Kultúra és kontamináció című monográfiájáról szóló Új betegségek, régi metaforák fejezet) által tovább erősödik a kötet járványokhoz kapcsolódó diskurzusa, és előtérbe kerül, hogy „miért elválaszthatatlan egymástól kultúra és kontamináció, betegség és metafora, egészség és fertőzés” (121.). A másik szöveg a medialitás kérdését helyezi előtérbe Deisler Szilvia Puzzle-hatás című munkájának értékelése és Nolan Eredetének kiegészítő elemzése által.
Az irodalmi esszék két részre bonthatók (követve az Előszóban is megnevezett kategóriákat): kortárs próza és magyar költészet. A kortárs prózában döntően az itthon ismert és elismert fantasztikus irodalmi szerzők (Moskát Anita és Sepsi László), illetve N. Tóth Anikó regénye szerepel. Míg a lírára fókuszáló részben Kovács András Ferenc, Tatár Sándor és Baka L. Patrik kötetéről ír H. Nagy. Mindkét blokk esetében fontos gesztus, hogy ismert és elismert szerzők mellett a talán kevésbé a köztudatban élő, illetve határon túli szerzők is megjelennek. A kultúrtörténeti elbeszélés felépítését vizsgáló olvasatok mellett a medialitás is hangsúlyos ezekben az írásokban, különösen a társmédiumokkal való kapcsolat vagy az intertextualitás. Például a borító olvasói elvárást és értelmezői irányt meghatározó szerepe olyan horizontot nyit, amelynek kontextusait H. Nagy remekül térképezi fel akár N. Tóth Anikó A szalamandra mosolya, akár Tatár Sándor Haalaadaas című kötetében.
Bár kissé (zavaróan) széttartónak tartom a House of the Dragon című sorozatról írt fejezetet (ezt jelzi is a szöveg felvezetője), mégis a kötet egyik legemlékezetesebb elemzése kapcsolódik hozzá. Kevesen képesek verbálisan jól közvetíteni a vizuális médiumokon látottakat, azonban H. Nagy leírása érzékletes, megtalálja az egyensúlyt az események felvázolása és a jelenet vágásai, montázsai között, amikor a sárkányok és az uralkodó család közti párhuzamot demonstrálja a sorozat szülést bemutató epizódjának filmnyelvi leképződése által. Az Evidens közegek legfőbb erényét éppen az ilyen típusú, egy adott médiumból vagy azok interakciójából kibomló érzékeny értelmezések jelentik.
A kötettel a problémám nem is feltétlenül tartalmi jellegű, hanem részben retorikai. A legtöbb fejezet T/1-es megfogalmazású, azonban egy-egy helyen E/1-re vált, az inkonzisztens hang pedig zavaróvá válik, és a koherencia hiányának érzetét kelti – lehet, hogy generációs okokból vagy eltérő elméleti iskolában való szocializáció miatt, de a többes számú fordulatok kizökkentők egy egyszerzős kötet esetében. Ugyancsak zavaró, hogy egy-egy nem magyar alkotás címének használata adott fejezeten belül sem egységes, az eredeti és a magyarra fordított cím egymást váltja, viszont annak tisztázása, hogy ugyanarról a műről van szó, hiányzik (például a Gravity’s Rainbow és a Súlyszivárvány vagy a Fire and Blood és a Tűz és Vér esetében). Szintén a hiányérzettel kapcsolódik össze, hogy mivel az esszéket olvasva nem látszik a tematikus szegmentáció, így olykor oldalak után válik egyértelművé, hogy milyen típusú szövegre is fókuszál a fejezet (az alfejezetek alcíme az elemzett alkotás címe, azonban ha az adott mű nem ismert, olvasóként hiányoznak a műfaji besorolások). Az sem segíti a beazonosítást, hogy H. Nagy gyakran hosszú felvezetéseket ír, a szöveg hömpölyög, de hiányzik a dolgozat irányvonalainak előzetes ígérete, az alcímben jelzett kötet vagy a mozgóképi alkotás előtérbe kerülése.
Az Evidens közegek nem egy monográfia, hanem gyűjtemény H. Nagy korábban megjelent írásaiból, viszont az eredeti megjelenések helye nincs feltüntetve. És ebben a tekintetben érzem igazán problematikusnak a kötetet: hiszen a gyűjtemény több darabja kisebb módosításokkal, nagyobb húzásokkal (három bekezdésre csökkentve az eredetileg több oldalas írást), de harmadszor vagy negyedszer jelenik meg, a szövegek közötti tematikus összeérések pedig nem jelentenek olyan többletet, amely miatt az az újracsomagolás újracsomagolása (főleg, hogy a publikációk zöme elérhető online) szükséges lenne. Éppen ezért az egyes írások akár a korábban említett kulturális epidemiológia példájaként is érthetők, ahol az egyes médiumokhoz és folyóirat-felületekhez igazodva, kis mutálódással jelennek meg újra és újra. Meddig képesek megfertőzni tartalmukkal az olvasót? Az ilyen mérvű iterációra meddig van közönség az új (impulzusok) iránti igény korában?
Az Evidens közegek fontos kortárs témákat érint, de személy szerint hiányolom azt a nagyívű szemléletet, amely például az Alternatívák – A popkultúra kapcsolatrendszerei (Prae, 2016) című kötet Lady Gagáról szóló kitűnő (és az akadémiai nyelvezet szempontjából frissítő hangvételű) részeiben megvolt. Az Alternatívák több részlete (emlékeim szerint) ugyancsak megjelent folyóiratokban, viszont mégis létrejött egy olyan szövegkohézió, ahol az egymás mellé helyezett írások kiegészítették egymást. Az Evidens közegek esetében hiányzik a köteten belüli tényleges referencialitás és dialógus, párhuzamosan futnak hasonló témák, viszont az írások nem adnak egymáshoz sokkal többet, mint az online külön-külön elérhető részek. Kisebb egységekben továbbra is remek értelmezések olvashatók, és kellemes stílusú olvasmány, de biztosan nem a legemlékezetesebb vagy legfontosabb H. Nagy Péter-kötet.
H. Nagy Péter: Evidens közegek, Nap, Dunaszerdahely, 2023, 216 oldal
[1] A számozott egységek témái nem az idézett sorrendben követik egymást.
Hozzászólások