dD. aspergeres
Ez van dD.; orvosságok?…; soha ne maradj hosszú
ideig egy helyen, gondjaid lesznek, pedig magasan funkcionáló
autista vagy; úgy vártam rá, hogy végre elfogadjanak, észrevegyenek;
te más vagy dD., és attól mindig félnek az emberek…; megöregedtem,
már tíz éve is öreg voltam, de még élveztem, ahogy süt a nap!, van, hogy
jobb a bűnt választani, minap, egy balatoni faladik illatában ébredtem, egyedül…
A kikötő
Egy hajó szemből, lassan-lassan közeledik, betölti az
egész kikötőt, sötét éjszaka van…, nagykabátok cammognak le róla
a partra, ez egy rakodópart, kevés közlámpafény, az árnyak nőnek, s
mennek összébb…, harangszó, sirályok vijjogása köszönti a szürke hajnalt,
csöndes a kocsma, az utca, a sikátor, hazaér, mosdik, kifűzi, majd leveszi
a bakancsot, a nadrágot, bebújik az ágyba, az asszonya becsukja az erkélyajtót,
újra sötét…; dD. a közlámpa alatt áll, s néz fel a kikötői ember lakása felé,
mi történt?, nem történt semmi…
Hideg napok
Hideg van dD., s ön itt ül a sötétben?; á igen, ezt a szempontot
még nem vettem figyelembe…; felelősnek érzi magát, és depressziós…,
egész nap a padon ült a fagyos folyóparton?; valahogy úgy, és sokat
gyalogolok a téli városomban, egészen más így, mint autóból…; nézze
dD., a katasztrófa, akit érint, azt egy időn kívüli állapotba hozza, de magával
már-már kínos találkozni; pedig most jó, végre azt érzem, haladok valamerre!,
azt hiszem, én nem akarok semmit!, és örülök, hogy találkoztam önnel, maga
nélkül a folyóban végeztem volna…; bosszant, ha kétszer kell megkérdeznem
ugyanazt, de miért ül itt a hideg, sötét nappaliban?; néztem a sötétedés eseményét,
ahogy a kopasz fák, bokrok elveszítik kontúrjaikat, múlik az idő…
(Megjelent az Alföld 2025/10-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Sipos Sándor grafikája.)
Hozzászólások