Bója
Nézlek, ahogy mész a vízbe.
Tudom, meddig szoktál beúszni.
Lassan tempózni kezdesz,
a parton állva figyellek.
Húsz éve nádas volt itt.
Gémek, récék és vöcskök
fészkeltek a bugák közt.
Valahol messze éltél.
Valahol messze éltem,
itt még csend és iszap volt.
Naptól meleg a vállad,
ismerem ezer éve.
Egy gém figyel a nádból.
Elindulok utánad,
lassanként már beérlek,
bevársz a bója mellett.
Elül a parti lárma,
színes pontok a testek.
Mikor még sirály voltam,
egeden átröpültem.
De most egyszerre úszunk.
Jön egy vízibicikli,
valaki egy mobillal
képet csinál a tóról.
Ott vagyunk rajta ketten,
mint egy családi képen,
lebeg köztünk a bója
hófehér gyerekarca.
Strand
A vers: egy nő a parton,
ahogy várat csöpögtet
négy fallikus toronnyal,
piros fürdőruhában.
A vers a vézna kislány,
akit az apukája
poharas matracon tol,
ő közben énekelget.
A vers: pont ez a dallam.
Ez a hamis gyerekhang.
Pillepalack a vízben,
félig iszappal telve.
A vers a strandmorajlás.
Ahogyan nézem őket
felöltözve a partról,
egy fűzfa árnyékában.
Egy ág belóg a versbe.
A világból kilógok.
Jó volna elmerülni
egy fénylő pillanatra.
A vers pont ez a dallam,
ez a hamis gyerekhang,
meg a pulzáló béka
egy kisfiú kezében.
Ül a nő az iszapban,
a béka nekilódul,
aztán a sárga fűből
rám néz dülledt szemével.
(Megjelent az Alföld 2024/11-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Láng Eszter munkája.)
Hozzászólások