Kustos Júliával Ágoston Enikő Anna beszélget
Ágoston Enikő Anna: Valuska Lászlóval beszélgettél a Könyves Magazin podcastjében, amikor azt mondtad, hogy azért írsz, hogy megfejts magad, és hozzátetted, hogy nem szereted az ihletettség kifejezést. Mi a probléma szerinted a köztudatban élő ihletfogalommal? Hogyan változtatnád meg az ihlet jelentését?
Kustos Júlia: A köztudatban lévő ihletfogalommal alapjáraton nincs bajom, inkább azt látom problémának, hogy a „többnyelvűség” falaiba ütközik az ihlet és az ihletettség jelentése, amikor megpróbálunk beszélni róla. Az alkotó ugyanis, noha megéli az ihletettség érzését, nem feltétlenül tudja úgy megfogalmazni, hogy azzal át is adhassa a befogadónak. Ha sikerül is pontosan megfogalmaznunk, akkor sincs rá garancia, hogy a befogadó ezt úgy érti, ahogyan és aminek azt szántuk. Ilyen szempontból az ihlet és az ihletettség a leghétköznapibb problémákkal küzd, amiben persze van valami szép. Pont ezért nem vagyok benne biztos, hogy az én ihletdefinícióm jobban célba érne – nem hiába beszélgettünk róla egy órán keresztül.
Ágoston Enikő Anna: Gyakran említed, hogy szorongó embernek tartod magad. Milyen hatással van ez az alkotói folyamatodra? Hogyan küzdesz meg vele, ha esetleg korlátoz? Erre lehet megoldás a testmozgás valamilyen formája?
Kustos Júlia: A szorongás kétélű fegyver. A korlátai beláthatatlanok, és azt hiszem, közismertek is. Az előnyei azonban kevésbé – és nem is tartom helyesnek egybemosni az alkotói attitűddel és alkattal, de valahol mégis vigasztal, hogy ha néha nem lennék a saját gondolataim közé bezárva, talán elveszíteném mindazt, ami miatt elkezdtem írni. Ha nem lettem volna szorongó alkat már egészen kiskoromban óta, akkor az érzékenységem más területeken bontakozik ki, és egészen más életpályához, más barátokhoz, más párkapcsolathoz vezet. Megvannak a napjaim, amikor még az írás is egy kilátástalan szélmalomharcnak tűnik kívülről, de amint belekezdek, a helyére billen a dolgok egyensúlya.
Ágoston Enikő Anna: Murakami Haruki Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című memoárjában leírja, hogy a futás és az alkotás hasonló szellemi és fizikai folyamat: mindkettő a kitartásról, az önfegyelemről és a belső erőforrások mozgósításáról szól. A futás és az írás számára egyaránt a céltudatosság, a koncentráció és a hosszú távú célok szem előtt tartásának gyakorlása. Számodra mi az, ami hasonlít az alkotás és a mozgásformáid között?
Kustos Júlia: Mindkettőnek feltétele és kimenete is egyszerre az önmagammal való szembesülés, a hogylétem felmérése és elfogadása, valamint az együttműködés fontosságának megértése. Írni és sportolni is lehet ész nélkül, de az nem előre fog vezetni – maximum egy menekülőútra.
Ágoston Enikő Anna: A Litera interjújában, melyben a sportról és életmódról kérdeznek, azt válaszolod az egyik kérdésre, hogy számodra a mozgás inkább kikapcsolódást jelent, mint az alakuló szövegeiden való gondolkodást. Említed, hogy testi szinten is foglalkoznunk kell azzal, hogy kik vagyunk. Mit jelent a testen keresztül megismernünk önmagunkat? Lehetséges, hogy a testre való figyelés létrehoz egy olyan letisztult teret az elmében vagy rendezettséget a testi működésekben, amely helyet teremt a későbbi alkotás folyamatának?
Kustos Júlia: A testen keresztül megismerni magunkat a tiszteletet jelenti számomra. A szükséges határok betartását, a szükséges lépések megtételét, a rutin fontosságának tisztázását, és talán nagyzolásként hat, de az élet újradefiniálását is. Voltak évek, amikor csak akkor tettem meg lépéseket az egészségem érdekében, amikor muszáj volt. A jóga viszont hosszú távú. Ugyan nem lehet jógamaratonra készülni, és nem kapunk medált a kétszázadik gyakorlásunk után, de elmondhatatlanul szép, és ami ennél fontosabb: kizárólagosan saját élmény az első teljes híd, az alkartámaszos kézállás gyakorlásában a következő centiméter, a gyakran ismételt csípőnyitások után a könnyedén kivitelezett malászana. És a második kérdésre is válaszolva: egyre inkább azt gondolom, hogy igen. De ez a letisztultság pont akkor érvényesül, ha érdek és célelv nélkül történik.
Ágoston Enikő Anna: A Tehetetlen bálványok mottójában a bálványok lélegzetnélküliségét idézed a Bibliából: „A pogányok bálványai ezüst és arany, emberi kezek alkotásai. Szájuk van, de nem beszélnek, szemeik vannak, de nem látnak; füleik vannak, de nem hallanak, és lehelet sincsen szájukban. Hasonlók lesznek hozzájuk alkotóik is, és mindazok, akik bíznak bennük.” Talán a lehelet kiemelkedik ebben a szövegben, mert maga a lélegzés jelzi leginkább a test dinamikus működését. A Biblia elején, a Teremtés könyvében Isten lelket lehel az ember testébe, hogy éljen. Maga a magyar ihlet szavunk is az „ihel” igéből alakult ki, amely lehelést jelentett, majd a latin „inspirare” jelentésrétegei tapadtak a kifejezéshez, amely így egyszerre rejti magába a lélegzés mindkét irányát, a belégzést és a kilégzést is. A test működése és a nyelvi megszólalás a lélegzet függvénye. A Tehetetlen bálványok verseiben a bálványok megkapják a „lehelés” lehetőségét, tehát hangot adnak a nyelvi dinamikával. A megszólaló hang nem keretezett fogalmilag, egy dinamikus poétikai nyelven szólal meg, mintha ezzel a fogalmilag statikus (bálványszerű) szavak mozgásba lendülhetnének, „élővé” válhatnának. Számodra mit jelent a „lélegzés” a versírás folyamatában és a pilatesben vagy a jógában?
Kustos Júlia: Mindazon túl, amit az Ihletforrás YouTube-csatornáján megnézhető interjúban körbejártunk, még egy személyes élményt szeretnék megosztani a lélegzettel kapcsolatban. Olykor csinálok KIP-meditációkat, amelynek a lényege, hogy a tudatalatti képeivel dolgozhatunk utána. A meditáció lecsendesedéssel és légzésfigyeléssel kezdődik, és mindig elhangzik, hogy a légzés az, ami születésünktől kezdve a miénk, és halálunkig elkísér (valamint a szívverés, ami már születésünk előtt is a miénk). Sokszor gondolok erre, sok erőt tudok meríteni a gondolatból, hogy van valami, ami csak az enyém, ami mindig az enyém lesz – és hogy ez tulajdonképpen én magam vagyok.
Ágoston Enikő Anna: Több interjúban is beszéltél arról, hogy a Hullámtörő és a Tehetetlen bálványok című versesköteteid abban különböznek egymástól, hogy az első könyved írását meghatározta a szabályokhoz való ragaszkodás, aztán ez megszűnt a második kötet alkotói folyamatában. Mi változott az ihlet működésében?
Kustos Júlia: Sokkal szabadabban, megengedőbben bánok az ihlettel és az időmmel is. Ha valami eszembe jut, nem várok az alkalmas pillanatig (délutánig, addig a napig, amíg lesz három egybefüggő órám), illetve nem is gondolom túl. Addig jutok benne, ameddig jutok.
A sorozat első részében Závada Péterrel, a második részében Szabó Imola Juliannával, a harmadik részében Balaskó Ákossal, a negyedikben Bánki Benivel, az ötödikben Kovács Dominikkal és Kovács Viktorral, a hatodikban Jakobovits Kittivel, a hetedikben Szabó T. Annával, a nyolcadikban Papp-Sebők Attilával, a kilencedikben Terék Annával, a tizedikben Kellerwessel Klausszal, a tizenegyedikben Lackfi Jánossal, a tizenkettedikben Áfra Jánossal, a tizenharmadikban Vida Kamillával, a tizennegyedikben Török Ábellel beszélgetett Ágoston Enikő Anna.
Hozzászólások