Felmentés
Azért kerestem a múltat, mert felmentést szerettem volna a jövő alól.
Amit még adhat, elvette rég, elhullajtotta, szétdobálta. Nincs is.
Lassú esteledés időzik a múltamban. Sötét némaság és langyos iszap.
A múlt felkereshető, a jövő látogathatatlan, a jelen zártkörű rendezvény.
Hol lakom én, melyik időalkonyatban dőlök esőáztatta nyomvályúba.
Felmentést szerettem volna egykori izzadságszagú tornatermekből.
Be nem dobott kosarakból, elejtett, szívnehéz medicinlabdákból.
Végül is tehetségtelen vagyok mindenben, ami gurul és múlik.
Azért keresem a múltat, mert ott ugyanúgy ülünk abban az öltözőben.
Olyan jó volt tehetségtelenül hazamenni, és kinézni otthon az ablakon.
Milyen lenne nem tudni semmit, nem keresni, nem latolgatni.
Csak ülni valami elhamvadt nyár korhadt mólóján.
Üzenet önmagamnak
Nem az időd, talán a világod rövid.
El sem botorkálsz a folyosó végéig.
Szellővel ringó vézna szőlőkacsok.
Teraszodra barát, idegen se érkezik.
Nem a széked, asztalod dől, borul.
Szikes kert bugyogja, issza borod.
Bontott melléképület, vályogromok.
Facsarj kopogós héjú félcitromot.
Várj a napszakra, maradj ugyanott.
Korhadt törzs ül fel, rügye rég halott.
Azt őrizd meg, ami elrongyolódott.
Hajolj le érte, ragyog, ne hagyd ott.
Tégy úgy, ahogy már nem teheted.
Időzz, ahol még tart az ébrenléted.
Botorkálj el a folyosó sötét végéig.
Vágyj arra, amit épp küldenék neked.
(Megjelent az Alföld 2025/1-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Árkossy István digitális grafikája.)
Hozzászólások