rémes biblia
kanászkürtöt fújnak megint
fecseg-locsog a sivatag
miért nem marad hallgatag
az ördög kísért megint megint
honnan az ismerős dallamok
dalra fakadt a házi patkány
a földi féreg megriadt tán
ezért kopog most: jó napot!
előbb csak ritkás a sereg
de aztán nő az áradat
aminek engedni nem szabad
ha arcunkra ül a döbbenet
és bólogatnak vízfejek
azért ne hidd hogy így helyes
mert inkább csábos röhejes
ez a sátáni förgeteg
mely néked kegyelmet nem ád
ha cseppet engedsz neki
vartyog az ocsmány ősbreki
alkotva rémes bibliát
addig tombolnak egy kicsit
kopott gatyájú nagy fiúk
egyik a másiknál hiúbb
mutatnak egymásnak csipiszt
nem tartanak már semmitől
hisz tele a moslékos vödör
mindegyik csábos csülökre tör
amíg az édes lé kidől
töprenghet a bölcs értelem
melyik ostor sújtson le rá
hogy megtörjön a vad hajrá
és újra béke s csend legyen
addig gyerünk oltári had
tolongj a síkos utakon
félig szemmel félig vakon
míg lesújt rád a virradat
Mocsoládia
Máma ismét nyafogni fog a törött fogú hírpacni. Kopott lebenye ott lobog az égen. Hozza a hírt vékaszám. Beleönti a hajnali ködbe. Hadd forrjon magától, ez már igazi vízi szörny. Elkapja, aki csak erre bámul, akár álruhásan. És élénkülnek a mocsoládi fanok, tépik a másodvetésű, szúrós kaktuszokat, ebből készítenek csokoládécsokrot a bámész hangyanépnek. Van, aki fönt mászik a jeges tetőn, mások lent csúszkálnak a lavinamaradékban. De a vad vigalom csak most veszi kezdetét, már pengenek a csábos nyirettyűk. S belebrummognak az anomális műbe a torkon vágott bőgők. A bőgőmajmok tulipános egyetértésével. A kakadupártiak a leghangosabbak, párosával röpdösnek a tömeggyűlés fölött. Színesedik a forgatag, feltűrődik a nadrág szára, a csábos szoknyát meg pendelyig húzzák. Lengenek az égi tollseprűk, eltakarítják a csöpögős fellegeket. Ebből igazi muribuli lesz, akárki meglássa. Elő a hónyelő csizmákkal, a félig megevett töpörtyűvel. Ropni (lopni) kell a legújabb számot, s ki-ki vegye nyakába a libazsíros mantrát. Ennél már alig van jobb, a lengő, vigadozó rongyokat a legszebben kötik fel a pádimentumra. Egy-ketten nagyot sikítanak a szaftos hejehuján. A látvány egészen elkábít. Mocsoládia esmét kitett magáért. Hóna alá vágta a tollseprűt, így farsangolt a lóságos térben. Kinyílnak a hancúrládák, pedig még csak kedd van. De a gáttalan szomjúságnak nem vet véget semmi. A napi fuldoklás ismét bekocog az ajtón. Áldást osztanak a főköhögtetők, mézesmadzagot húznak a röhencsosztagok. Aki nem siet, vessen magára. Legalább keresztet, hogy logoszfejűek óvják meg lelkét a teljes felszántástól.
(Megjelent az Alföld 2025/4-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Szolláth Katalin munkája.)
Hozzászólások