Gondolkodás = gond okozás?

Patricia Lockwood: Lesz még másik belőled?, ford. Morcsányi Júlia

Reggel a „London Review of Books” Close Readings[1] című podcastjának új epizódját hallgattam. A felvétel hermeneutikus olvasatot nyújt Tolsztoj Ivan Iljics halála című regényéről. Hirtelen azt éreztem, hogy mintha rábotlottam volna a kulcsra, melynek segítségével Patricia Lockwood Lesz még másik belőled? című könyve elemezhetővé válik majd számomra.

A podcast a következő premisszával indul: Tolsztoj, részben arisztokrata származása miatt, nem titkolta a középosztály iránt érzett tartózkodását, és ezért is írt frappánsan az udvarias viselkedésmód imitálására való késztetés által kiváltott bakikról. Az Ivan Iljics halála a címet is adó esemény kinyilvánítását ecsetelő jelenettel kezdődik. A bíró eltávozása visszakézből karrierista találgatáshoz vezet, úgy értve, hogy kollégái a tettetett sajnálkozás helyett lényegretörően azzal fogadják a hírt, hogy megpróbálják kimatekozni, hogy milyen előléptetések várhatóak. Egy férfi azon sajnálkozik, hogy milyen sokáig kell majd buszozgatnia a temetésre. Tolsztoj a politikai karikatúrák világára utal a halálozásjelenettel és a halál tényét nyugtázó pimasz közöny ábrázolásával. És hát ez az a folyamat, amellyel Patricia Lockwood regénye is foglalkozik.

Egyfelől, nem sikerült időben leadnom a Lesz még másik belőled? című könyvvel foglalkozó recenziót, így megtörténhetett volna, hogy evvel gyötörtem volna magam a podcast témájától függetlenül, bár ez a folyamat inkább a meghallgatást követő második órára volt jellemző. Az OCD tud apokaliptikus halálfélelmekhez, gyorsabb lecsengésű betegségtudathoz és írással kapcsolatos fals hitekhez, így például mániákus jegyzetkészítéshez, szövegek folytonos újraférceléséhez is vezetni. A Lesz még másik belőled? olvasása közben a hipochonder Google-ön keresztül történő betegségkatalogizálás volt a legszembeötlőbb számomra, mely a szöveget áthatja. Ezen felül Lockwood jegyzeteket írt, ezeket kísérelte meg utólagosan egészségessé varázsolni. Egy a Toronto Public Libraryben tartott könyvbemutató[2] alkalmával azt is említette, hogy a pandémia folyamán elkezdett színeket, fényeket látni, a látáshoz fűződő viszonya megváltozott, ami szintén vezethetett felfokozott apokalipszistudathoz.

Lockwood a Twitter miatt vált híressé, és nem kenyere a lépésről lépésre történő eseményábrázolás. Első regénye, a 2021-es Nem beszélünk erről több tucatnyi, 280 leütésnél rövidebb gondolatfoszlánnyal indul, bár a második felében van egy tempóváltás. A Lesz még másik belőled? három részre osztható, cselekménye nincs. A könyv, tulajdonképpen a Nem beszélünk errőlhöz hasonlóan, absztrakciók segítségével, ködösítetten, de Lockwood magánéletébe enged bepillantást. A könyv hasznos lehet, ha olyan tudásra vágyik az olvasó, hogy kik is az esztéták, mi a feladatuk, mivel foglalkoznak általánosságban és hétköznapi szinten, mitől rettegnek, és félelmeikhez van-e bármi köze a technológiai előretöréseknek, melyek nélkül létezésük, egyes esetekben akár: nyelvhasználatuk, nem lenne elképzelhető.

Az első fejezet egy skóciai út főbb eseményeit taglalja. Az idősödő anya és férj a vezetésre figyelnek. Az írónő – akit Lockwood nőnek és Patriciának is hív – egyszer meglép, bepillant egy falatozóba, és a skót szakáccsal folytatott beszélgetés folyamán elkezd azon elmélkedni, hogy aláírjon-e egy a Márka ital skót megfelelőjéről szóló petíciót. Az ital nem olyan édes, mint volt, és a nép a régi verziót követeli vissza. A könnyed kis anekdota valószínűsíthetően Lockwoodnak a skót függetlenségről szóló 2012-es népszavazásra adott válasza. A két lehetőség közül, lépjenek ki az Egyesült Királyságból, vagy maradjanak-e benne, az előbbit választották. A szakáccsal folytatott beszélgetést taglaló leírás két bekezdést tesz ki legfeljebb. A fejezet zöme a nő diagnosztizálatlan kagylóallergia által kiváltott gyomorrontásáról, a húga gyászáról és pattogó körömlakkjáról, a nyaralás során tapasztaltakról szól.

A meg nem nevezett betegséghez köthető negyven fokos láz először a második részben merül fel, de csupán a harmadik részben válik nyilvánvalóvá, hogy a hosszú lefutású koronavírus egyik tünetéről van szó. Célját tekintve a Lesz még másik belőled? egy időérzékelés-paródia. Dezignációja szempontjából, a könyv azért létezik, hogy rámutasson a politikai és szociokulturális jelen-tapasztalatok pontatlanságára. Így például a régi világ, a múlt idők állítólagos pompájához való kötődés, a különféle népszavazások által okozott, gyakran éveken át tartó csalódottságérzet, de akár a koronavírus első napjainak páni félelme is Iván Iljics-kategóriás, a halálesettel párhuzamba állítható.

Tolsztoj, a The Death of Ivan Ilyich and Other Stories[3] (Ivan Iljics halála és egyéb novellák) bevezetése szerint, élete utolsó éveiben pálfordulást tett, és a keresztény hit népszerűsítésének, jó cselekedeteknek dedikálta hétköznapjait. Az Ivan Iljics halála elkerülhetetlenül is egy történelmi kor befejezéséről szól. Személyes véleményem szerint megtörténhet, hogy Lockwoodot, egy Missouriben élő keresztény pap lányaként, megszállta a Tolsztoj-tudat, és megkísérelt egy jelenlegi korunk végeztére figyelmeztető könyvet írni.

Fotó: Magvető

A legfőbb visszatérő prózai elem a testi oszlással kapcsolatos félelmek, a millió és egy betegség (lásd még: idegenkéz-szindróma) leírásai, melyek kvázi a szöveg testét alkotják. Ezzel párhuzamosan Lockwood a tudathasadás prózában való megörökítésével is kacérkodik, azaz füvezéstől kezdve hallucinációkhoz hasonlítható tapasztalatokon keresztül mindent papírra vet, ha ez segít a bomlásra mint absztrakt koncepcióra történő reflektálásban.

A könyv elsőre nem tetszett, mert nem rajongok az olyan szövegekért, melyek a közép, alsóközép és a munkásosztályok komplex, dinamikusan változó viszonyát, kohabitációját nem veszik figyelembe. Olvasás közben a betegségek, a különböző testi rohadáshelyzetek leírásai kifejezetten rossz hatással voltak az idegeimre, és általánosságban véve nem kijelenthető, hogy a világvége lehetősége semmilyen minőségben nem motivál, de nem fogok húsz kiló rizst venni, és a szemeim miatt sem aggódom. Mi több, kifejezetten izgat az áldozattá válás gondolata.

A Lesz még másik belőled? Lockwood legújabb tanulmánya arra nézve, hogy egy poszt-posztmodern szöveg határai mennyire tágíthatóak. A projekt célja az, hogy megkérdőjelezze a filozófiai értelemben vett érthetőség határait, és kritikát fogalmazzon meg a digitalizálás vélt és valós mellékhatásairól. Viszont a kvalitatív és kvantitatív, szisztematikus, minden embert egyformán magába foglaló, társadalmi szintű változás iránti lelkesedés hiányzik a szövegből, ami egyesekben kelthet félelmet – ha nem is egyből, de olvasás után pár órával garantálhatóan.

Patricia Lockwood: Lesz még másik belőled? Lázálom az újrakezdésről, ford. Morcsányi Júlia, Magvető, 2026.


[1] J. Wood, E. Batuman, “Who’s afraid of realism? ‘The Death of Ivan Ilyich’ by Leo Tolstoy,” Close Readings, 2026, URL: https://www.lrb.co.uk/podcasts-and-videos/podcasts/close-readings/who-s-afraid-of-realism-the-death-of-ivan-ilyich-by-leo-tolstoy

[2] M. LaPointe, P. Lockwood, „Patricia Lockwood: Will There Ever Be Another You” (Könyvbemutató, Toronto Public Library, 2026. Február 25.). 2026 április 26, URL: https://www.youtube.com/watch?v=c1yV2Q77iMc

[3] Leo Tolstoy: Death of Ivan Ilyich and Other Stories,Oxford University Press, 2015.

Hozzászólások