A Fiatal Írók Szövetségének debreceni konferenciájáról
A gondoskodás hívószavával rendezett irodalomtudományi konferenciát a Fiatal Írók Szövetsége Debrecenben. Az egész napos ülésszakra október 9-én, a Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában került sor, ahol az érdeklődők debreceni oktatók-kutatók és másutt dolgozó meghívott szakemberek, fiatal irodalmárok sokrétű előadásai segítségével kerülhettek közelebb a gondoskodás fogalmának eltérő teoretikus és történeti kérdéseihez. Négy szekcióban, az irodalom különféle műfajaival és korszakaival foglalkozó szakemberek nyújtottak betekintést abba, miként jelenik meg az általuk választott szövegekben a törődés, a gondoskodás vagy annak hiánya. Minden egységet félórás vitaszakasz követett, melyeknek többsége a termékeny diskurzusindító kérdések következtében hosszabb társalgásba fordult át. Minden előadó kiérdemelte a laudációt, valamint az irodalomtudományban jártas hallgatóság észrevételei is szót kaptak.
Urbán Andrea, Pinczési Botond és Vincze Richárd a FISZ Minerva könyvsorozat sorozatszerkesztői feladatait ellátó tagjai köszöntötték a Szövetség nevében a megjelenteket, és egy rövid bevezető után el is kezdődött a Simon Attila elnökségével vezetett első szekció.
A konferenciát Ureczky Eszter, a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének adjunktusa nyitotta. Előadásának középpontjában Urfi Péter idén nyáron megjelent Sansz című autopatográfiája állt, illetve kiemelten a kötetben megjelenő öngondoskodás. A kiadvány a Covid-járvány globális terjedésének és hatásának bemutatásával indít, azonban a történetírást nagyban befolyásolta a szerző írásfolyamata közben kapott agydaganat-diagnózisa. Ez a sokkoló, erősen megrázó tényező alakítja át a kötet szövegét, melynek végére egy betegségelbeszélést kap az olvasó. Ureczky kiemelte a történetben megjelenő öngondoskodás formáját, ami úgy véli, legjobban az orvos és páciens között zajló beszélgetésekben mutatkozik meg. A sokszor pusztán belső monológok formájában érvényre jutó identitásteremtési folyamat, az elbeszélő saját gondolatainak lejegyzése végső soron az öngondoskodás egy formájának tekinthető. Az előadó szemléltette, a könyvben bár megjelenik egyfajta kapcsolódás a modern magyar irodalom korábbi kórtörténeteihez, például Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójához és Karinthy Utazás a koponyám körül című kötetéhez, ezek mégsem határozzák meg szorosan a szöveget. Ureczky végül felvetette a kérdést, lehet-e a betegszerep egyszerre kötelesség és jog, valamint kiemelte, a kötetben az öngondoskodáson kívül az elbeszélő apa- és férjszerepéből adódóan, a családjáról és hagyatékáról való gondoskodás is erősen megmutatkozik.
A második előadást Szirák Péter tartotta, aki a családi gondoskodás motívumait, illetve azok diszfunkcióit elemezte, Nádas Péter műveiből merítve az érzékletes szövegpéldákat. A Debreceni Egyetem professzora Nádas A Biblia (1967) című kisregényéből idézett szakasszal indította gondolatmenetét, kiemelt figyelmet szentelve a könyvben olvasható narancsjelenetnek. A Rákositól kapott narancs anekdotája számos kulturális alkotásban feltűnik, e szöveg esetében azonban hangsúlyos az anyai gondoskodás megjelenése a kiemelt részben. Előkerült a hazugság mint a gondoskodás motívuma, a hatalomtól való félelem és féltés családi kapcsolatokba való beszivárgása. Szirák hangsúlyozta, az elbeszélő itt felnőtt távlatból tekint vissza az ominózus jelenetre, már felnőtt fejjel elemzi anyja szavait és tetteit. Ennek köszönhetően alaposabb, rétegzettebb képet alkot, amiben keverednek a gyermeki és felnőtt érzések. Az előadó említést tett még Nádas más műveiben, az Egy családregény végében (1977) és Párhuzamos történetekben (2005) megmutatkozó gondoskodásfajtákról is.
Szirák Péter elemzésének tematikájához jól kapcsolódva, a szekció utolsó előadójaként Fodor Péter a „megnyugtató” hazugságok témáját járta körül Déry Tibor levelezését és fikciós írásait értelmezve. Az előadást egy Kanttól vett idézettel kezdte, miszerint „a hazugságnak mindig megvan az ára”. Ennek idézésével már az előadás elején fókuszba került a hazugság mint egyszerre morálfilozófiai téma, s egyszerre esztétikai lehetőség kérdésköre. A Debreceni Egyetem docense Déry Ítélet nincs (1969) című memoárjában és a Két asszony (1963) című elbeszélésében mutatta be kiemelt példákkal, hogy Déry harmadik feleséges és idős, betegeskedő édesanyja (valamint az őket tükröző fiktív irodalmi karakterek) miként tekintenek a megnyugtató, kegyes szándékú hazugságra, s ennek milyen következményei vannak az egymáshoz fűződő viszonyokban. A gondolatmenetből az derült ki, hogy a szövegekben egyfajta védőhálóként jelenik meg a füllentés használata, noha ez nemcsak a becsapott felet védi, hanem az elhallgató másik oldal érdekeit is szolgálja. Fodor felvetette a kérdést, egyáltalán szabad-e hazudni, és a különböző igazságfelfogások kérdéskörét feszegette. Az előadó végül azt is kiemelte, végső soron a különböző hazugság-verziók működtetik a költészetet.
Az első szekciót követő vita az önhazugság és önbecsapás fogalmak tárgyalásával indult, ami az utolsó két előadás témájában is releváns tényezőnek mutatkozott. Felmerült, hogy a hazugság maga lehet általános társadalmi érdekeltség, az aktus mozgatóerejére reflektálva. Ureczky előadásához kapcsolódva Szilasi László Luther kutyái (2018) című betegségtörténetét említette több hozzászóló , miként ez a regény is egy egzisztenciális törésfolyamatot dokumentál, valamint a betegségregény vonatkozásában a társadalmi és biológiai halál felcserélhető sorrendjének dilemmáját beszélték át az összegyűltek.
A konferencia második blokkjának szekcióvezetője Ureczky Eszter volt. Az előadások sorát Simon Attila kezdte, aki a gondoskodás és gondolkodás etimológiai kapcsolatát tárgyalta prezentációja legelején. Simon a Prométheusz mítosz néhány változatát kiemelve mutatta be a hős gondoskodó, előre gondolkodó szerepét, és hogy a különféle elbeszélések eltérő szemszögéből hogyan tekinthetünk a titán adományára. Az ELTE BTK professzora kiemelte, a meggondolatlanság és gondoskodás szükségszerű kapcsolatban áll egymással. Az előadás tételmondata úgy foglalható össze, hogy már születésünk pillanatától szükségünk van a gondoskodásra az életben maradás érdekében. Említésre került többek között az is, hogy miként a humán értékvilág szerint Prométheusz ajándéka önmagában nem elégséges, az embereknek morális és politikai erényre is szükségük van egyidejűleg. Végezetül Simon Prométheusz emberszerető viselkedését tárgyalta, s azt, hogy a mítosz mennyire szól valójában magáról a hősről, és mennyire az emberekről.
Ezt követően Balogh Gergő, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa Kosztolányi Dezső Esti Kornél novellaciklusában, főként a 13. fejezetre összpontosítva mutatta be a gondoskodás teljes csődjének megjelenését. Az előadásban kiemelt fontosságú jelenet, amely során Esti jótevői szerepből indulva végül egy tábla csokoládét lóbálva megveri a sorsüldözött özvegyet. Nagy hangsúly került a fejezetben megjelenő asszony leírására, arra, hogy Kosztolányi miként, milyen szavakkal, stiláris megoldásokkal viszi színre a nő alakját. Balogh a novellát elemezve említést tett Balajthy Ágnes Esti Kornél-tanulmányára, aki az anya és a nyelv szerepére koncentrálva vizsgálta a szöveget. Végezetül Balogh újabb szövegrészlettel zárta az előadást, Esti Kornél szólamát idézve: „Mit csináltam? […] Beszámíthatatlan vagyok.”
A konferencia hatodik előadójaként Pinczési Botond, az esemény egyik házigazdája beszélt arról, hogyan jelenik meg az eltitkolt gondoskodás Juhász Tibor Amire telik (2021) című kötetében. Pinczési egyik kutatási területe a segítségnyújtás irodalmi reprezentációja, így a kijelölt téma meglehetősen közel áll hozzá. A gondoskodás különböző formáit, eltérő módon való jelenlétét vizsgálta prezentációjában, jelentős figyelmet fordítva a kötet Szükség, Ráhagyás és Gyerekgond című verseire. Pinczési a morális sérülés fogalma köré építve mutatta be a versekben megjelenő gondoskodás válságát, azt, hogy miként segítenek ennek hangsúlyozásában a kötetben mindvégig jelenlévő hiányalakzatok. Szó esett arról is, milyen módon áll feloldhatatlan kapcsolatban a hátrányos helyzetű gondozott és az őt gondozó ember egzisztenciális jólléte, hogyan hat a két félre a morális sérültség mint külső tényező; valamint Juhász Tibor kötetének sajátos kritikai visszhangjára is kitért az előadó.
A második szekciót követő közös eszmecsere az emberi ágencia határainak keresésével indult, majd a vita további részében a gondoskodás más érzelmi dimenziókba való átfordulása került a diskurzus középpontjába. A gondoskodás performatív jellegét illetően olyan kérdések merültek fel, amelyek az aktus motivációját kérdőjelezték meg. Mikortól számít a gondoskodás még segítségnyújtásnak, és mikortól válik a külvilágnak szóló vetítéssé, „jóemberkedéssé”?
Az ebéd utáni, Balajthy Ágnes vezette szekció első előadójaként Bódi Katalin irodalomtörténész, a DE BTK oktatója a Balzac Goriot apójában (1835) megjelenő anyaság és lányság reprezentációját mutatta be. Előadását a szövegben szereplő összes női karakter árva, félárva vagy nem gondoskodó anya mivoltának elemzésével indította, szót ejtve arról, hogyan kapcsolódik ez a moralizáló irodalmi hagyományhoz. Beszélt a női szerepkörről, ami a Goriot apóban egyaránt biológiai és gazdasági diskurzus tárgya, ugyanakkor a kapitalista rendszerben is kiemelt jelentőséggel bír. A regény nőalakjai, társadalmi és politikai erő hiányában a férfiaktól való függésbe kényszerülnek: mint a társadalom leggyengébb láncszemei, az engedelmesség mintapéldányai mutatkoznak meg. A szereplők történetei szoros összefüggésben állnak az antik mítoszokkal, melyek izgalmas, dinamikus térpoétikát biztosítanak a műnek. Bódi hangsúlyozta a gondoskodás félrecsúszásait a regényben, kiemelve a történetben fontos szerepet játszó házastársi és szeretői viszony, valamint az üzleti és szerelmi házasság korabeli dilemmáit. Bódi végezetül a gyermekről való anyai gondoskodás szükségszerűségének problémáját tárgyalta az előadás utolsó szakaszában.
Kis Marcell, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza tartotta a szekció második előadását, aki a kulturális gondoskodás formáit vizsgálta Nagy Endre Egy város regénye (1936) című művében. A kutató beszélt a szövegben megjelenő karakterek és a város szerepéről, kitérve a történet város által elbeszéltségére. Ahogy fogalmazott, a Nagyváradon játszódó történetben megmutatkozik, hogy az egyéni (újságírói) szerepvállalás a város koherenciája érdekében nem elhanyagolható, hiszen szerves részét képezi a kulturális gondoskodásnak. Kis továbbá a külső és belső kultúra összefüggésére mutatott rá, részletezve, hogyan válnak a városi szervezetek gondoskodási csomópontokká. A városért tevékenykedőket képviseli az újságírói pozíció, mely Kis szerint a városi térben betöltött köztes kapcsolatot testesíti meg. A regényben megjelenő városi szociális eszmények tükrözik azt a narratív valóságot, mely hasonlítható a publicista által kiemelt író–olvasó–kiadó kapcsolatához.
Ezután Szűcs Teri, író, irodalomkritikus előadása zárta a szekciót, aki Borbély Szilárd debreceni örökségéről és hatásáról megemlékezve A Testhez (Ódák és Legendák) (2010) című kötetet elemezte; kérdése arra irányult: van-e a gondoskodásnak nyelve. A test és a nyelv kapcsolatát értelmezve Szűcs kitért a test jelet, jelöltet és jelentést betöltő szerepére. Előadásában az anyagtól a szellemig, ezzel párhuzamosan a testtől a nyelvig és lélekig történő eljutást, utat nevezte a „test kultúrájának”. Mindezzel – Szűcs meglátása szerint – összefüggésben áll a Borbély-versekben megjelenő abortusz-jel és női-jel. Ezek nem politikai, sem pszichológiai kérdések, hanem „kritikai, filozófiai reflexiók” – fogalmazott. Mindkét említett jel a testben jelenlévő, alárendelt hatalmi viszonyban képződő tulajdonsággal rendelkezik, témájuk provokatív. Az értekezés tárgya, maga a gondoskodás nyelve egy párhuzamos világrendben alakul ki, ahol az etikai és jogi diskurzus elkülönül, sok esetben ellentétben áll egymással. Az előadás címében feltett kérdésre adható választ Szűcs A névelőhöz című Borbély-versben vélte megtalálni, melyet a szabad emberi identitás meghatározásának képességéről szóló szövegként interpretált.
A harmadik etapot záró vitát az előadások sokszínűségének kiemelésével nyitotta Balajthy Ágnes szekcióelnök, amelyet magyaráz a különböző korszakok, az egymástól igencsak eltérő szerzői praxisok érintése. Szirák Péter kiemelte, fontos figyelembe venni, hogy Borbély említett műveiben kiélezett, kikényszerített helyzetekből fakadó abortuszhelyzetek jelennek meg, ezen körülmények pedig tompítják az erkölcsi ítélkezés élét. Szirák Bódi Katalin előadásához kapcsolódó reflexiójában a férfiasság, valamint az apa–fiú viszonyok kapcsolatának mélyebb vizsgálatára hívta fel a figyelmet a Balzac-regény vonatkozásában, ami rétegzettebbé tenné az elemzést. Kis Marcell előadásához kapcsolódóan a hallgatóság az újságírás praxisának természetéről diskurált, többek között arról, hogyan és milyen formában gondoskodik az újságíró a városról.
A záró szekció első előadója Káli Anita, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa volt, aki az elkövetői narratívákról és az ahhoz köthető gondoskodásról értekezett. Előadásában a büntetés-végrehajtás és irodalom fúzióját szemléltette, bemutatva, hogyan emelhetőek be irodalmi szövegek a bűnmegelőzés és a reintegrációra való felkészítés folyamatába. Bevezetőként Káli beszélt az irodalom és művészet beszivárgásáról a szervezett bűnözésbe. Első (a közönségben némi derültséget okozó) példája egy olyan bűnelkövetői visszaemlékezés volt, melynek beszélője A keresztapa című film hatását, a maffiózók által használatos kifejezések valós helyzetekbe történő átemelését szemléltette. A bűnelkövetőkkel folytatott beszélgetések során az önelbeszélés izgalmassága mutatja a narrációk elemzésében észrevehető narratív gondoskodás kirajzolódását. Szervesen kapcsolódik az említett észrevételhez az intézményi és elkövetői leírások közti különbség. Ez nem pusztán a jogi nyelv ismeretén alapul, érintkezésben áll az eltérő szerepekből fakadó nézőpont-különbségekkel. Káli rávilágított, hogy a történetek, amelyekkel a bűnelkövetők találkoznak, egyszerre szolgálják az identitásépítés és határkijelölés funkcióját. Az elkövetők találkozása az irodalmi művekkel segítséget nyújthat a börtönártalmakkal szemben, ezzel is gondoskodva a fogvatartottakról, és segítve a bűnmegelőzés és reintegráció műveletét.
Záró előadóként, a konferencia utolsó prezentációját megtartva, Ludmán Katalin, a Miskolci Egyetem oktatója beszélt a Polcz Alaine és Hajnóczy Péter szövegeiben megjelenő gondozásról és kiszolgáltatottságról. Ludmán megjegyezte, mindkét életművet áthatja a gondoskodás. Hozzátette, a téma teljes, átfogó képének megalkotása szempontjából lényeges a szövegek háttérforrásainak feltárása. Hajnóczy munkásságának ismertetésével folytatódott a bemutató, elhangzott az író által sokat ismételt téma, az elmeszociális otthonok természete. Már az intézmény nevéből kiindulva felismerhetjük, az elmegyógyintézet és a szociális otthon összevont formájáról beszélünk, azonban a háttérforrások és személyes beszámolók alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy az ilyesfajta intézetek valójában egyik funkciójukat sem töltötték be megfelelően. Az elkülönítő (1975) című Hajnóczy-szociográfiában bemutatott otthonok működése nem etikus módon zajlott, fő céljuknak a tapasztalatok rétegzését és a betegek bekategorizálását választották. Az intézeteket átpolitizáltság jellemezte, az intézményi struktúra megbetegítően hatott a páciensekre. Polcznál a gondoskodás intézményesítésének gondolata személyes bevonódással és élményekkel kezdődött, majd a hospice mozgalomban nyert intézményes kereteket. Ludmán arra világított rá, bár a két mozgalom célja közös motiváción alapul, mégis különbséget kell tennünk a végstádiumban lévő betegek támogatása, valamint a gondozást, reintegrálást szolgáló munkafolyamat között. Hajnóczy és Polcz életművének közös kérdése, hogy elegendő-e az életfenntartás, meddig tart a gondoskodás határa válságos állapot esetén. Az előadás záró gondolatát egy a témához erősen kötődő kérdés felvetése jelentette, miszerint mi történik akkor, ha a gondoskodás már nem egyenlő a gyógyítással, ha az csak a kiszolgáltatottságot és a méltóság elvesztését erősíti.
A napot lezáró vita során jól kifejtett és termékeny összegző beszélgetés alakult ki, ahol nemcsak az utolsó három prezentációval, hanem az egész nap előadásaival kapcsolatban születtek összegző reflexiók. A résztvevők a tartalmas előadások után, már kissé megfáradva – lelkesedésben azonban semmiképp sem szűkölködve – vitatták meg a gondoskodás tapasztalati, kulturális és társadalmi gyakorlatának témakörét. (A budapesti vonatra lassacskán visszainduló szervezők minden visszajelzést, kommentárt illedelmesen bevártak.) A szekció első előadásához kapcsolódva felmerült a fegyházakba bejutó irodalmi művek kanonizációjának kérdése; Pinczési Botond arra kérdezett rá, vajon mennyire szükséges megválogatni a börtönolvasmányokat, illetve hogy milyen művekkel találkoznak az elkövetők; a gondos kiválasztás, vagy a realisztikus felhozatal szolgálja jobban az emberek érdekeit. Káli Anita válaszában a gyakorlatból kiindulva érvelt a keretrendszer mellett, megosztva, hogy az elkövetők érdekét a célzottan kiválasztott olvasmányok megismerése szolgálja. Végezetül a résztvevők megállapították, az előadások a gondoskodás fogalmi diverzitását erősítették, továbbá termékenyen vetették föl a fogalom értelmezésének – térbeli, formai, műfaji is stiláris – különbségeit, vitás helyzeteit.
Gondoskodás – Irodalomtudományi konferencia
Debrecen, DAB Székház, 2026. 10. 09.
(Fotók: Szirák Sára)
Hozzászólások