2018. február 16-án délután a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár biztosított helyet az Alföld Stúdió legújabb, Nyugvó energia című antológiája bemutatásához. A helyszín nem volt véletlen: mert bár az antológiák sorában ez már a tizedik kötet – tudtuk meg a jelenlévőket köszöntő Szirák Pétertől, az Alföld folyóirat főszerkesztőjétől –, most először „szövetkezett össze” a folyóirat és a könyvtár, hogy közösen adják ki az Új Alföld Könyvek sorozat első részeként ezt a legfrissebb, fiatal kutatók írta gyűjteményes kötetet.
Szirák Péter a felvezetőjében kitért mind a Stúdió, mind pedig az antológiasorozat történetére is. A folyóirathoz kötődő műhely 1969-ben intézményesült, az első, ennek szervezésében megjelent Együtt című antológiát a közönség soraiban ülő Imre László irodalomtörténész professzor neve is fémjelzi, s az ugyanebben az évben meghirdetett irodalmi pályázatot nem más, mint az Alföld korábbi főszerkesztője, Aczél Géza nyerte Paletta című versciklusával. Az immár több évtizedes hagyományra visszatekintő antológiasorozat hűen követi az irodalomértésben bekövetkező változásokat és a kutatói magatartás alakulástörténetét is, elég, ha csak az eddig megjelent gyűjteményes kötetek címeire koncentrálunk – hangsúlyozta a főszerkesztő.
Szirák Péter köszöntője után az est második részében Bódi Katalin (tavaly óta Alföld-díjas) irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének tanára ismertette a legújabb antológiát. A Ne légy fegyelmezett! című recenzióját Bódi Katalin az irodalomtudománnyal ugyan kevésbé összeegyeztethető elmélettel, de az antológia címe miatt mégis ideillő elvvel kezdte: a termodinamika I. főtételével, mely szerint az energia nem vész el, csak átalakul, s a kötet esetében épp a benne szereplő fiatal kutatók áldozatos munkája képes megváltoztatni egy zárt rendszer belső energiáját. Hiszen – ahogyan arra a kötet fülszövegét író Herczeg Ákos utal – olyan „zárt rendszer” írta ezt a kötetet, amely rendszernek a tagjai három-négyesztendei együttmunkálkodás után, ennek a közös munkának a végpontjaként jelentethették meg most ebben a könyvben a kutatásaik eredményét. Az itt olvasható tanulmányok azonban – hasonlóan a 2008-as Szótér, valamint a 2012-es Otthonos idegenség című antológiákhoz – az irodalom és az irodalomelmélet zárt köréből más művészeti ágak vizsgálatára is kitérnek. Szerepel itt színháztörténeti írás (Sándor Zita: Artisták a színpadon. Mi ez a(z új)cirkusz?), a textília és a textus lehetséges összefüggéseit taglaló értekezés (Gesztelyi Hermina Rakovszky Zsuzsánna keszkenőjét és szövegeit elemzi), valamint az olvasáskultúránkat- és szokásainkat történelmi kontextusban tárgyaló munka is, Balogh Gergő tollából. Bódi Katalin mégis kiemeli: a szerteágazó kutatási irányok között az itt feltüntetett szövegekben találni olyan kulcsszavakat, szemléletmódokat és értelmezői kíváncsiságokat, amelyek egységessé teszik az antológiát. A színház (mint művészeti forma), a test, az olvasás aktusa és az önreflexió lehetnek azok a momentumok, amelyek nyomán egységben is kezelhetővé válnak a szövegek. Ugyanakkor a szerkesztők már a József Attila-idézettel mint mottóval is megadnak egy másfajta értelmezői irányt, hiszen a kötetben több szöveg, például Konkoly Dániel Az önmegértés esélyei és a lírai hang eredete vagy Sebesi Viktória Egy állati kép című tanulmánya is a József Attila-líra egy-egy gyöngyszemével foglalkozik, hogy azután szoros olvasatban ezek az írások a kortárs lírát elemző tanulmányokhoz is átvezethessék a kötet befogadóját. Ám Bódi Katalin nem tudott, s nem is akart ez esetben sem kilépni tanári pozíciójából, recenziójában minden egyes antológiaszövegre kitért, s mindegyik esetében felvázolta a tanulmány erényei mellett a hiányosságokat is, pontosabban azt, hogy hogyan lehetne az adott elemzést még adekvátabbá tenni.
Az est harmadik részét, a kötetismertetőt követő kerekasztal-beszélgetést szintén Bódi Katalin vezette. Az irodalomtörténész a kötet szerkesztőit, Lapis Józsefet és Fodor Pétert, valamint az antológia két alkotóját, Farkas Evelint és Pataki Viktort nemcsak az aktuális kiadványról, hanem az Alföld Stúdió történetéről, a Stúdióban folyó munkáról, valamint az antológiasorozat mibenlétéről is faggatta. Először a két szerkesztőhöz fordult, s arra volt kíváncsi, hogy annak idején ők hogyan kapcsolódtak be az Alföld Stúdióban folyó munkába. Lapis József ezzel kapcsolatos frappáns válaszában így fogalmazott: ahogyan az általában lenni szokott, ő is volt annak idején leendő stúdiós, volt már régebbi stúdiós, jelenleg pedig az Alföld folyóirat kritika- vagy tanulmányrovat vezetőjeként, akinek hagyományosan a feladata a Stúdió vezetése is, segíti szerkesztőtársa munkáját. Fodor Péter három fontos momentumot emelt ki az Alföld Stúdióval kapcsolatban. Amikor annak idején a magyar-történelem szakot elkezdte a Debreceni Egyetemen, nagyon sokat tanult a korszakalkotó 1996-os antológiából, Az újraértett hagyományból, amelyben debreceni és budapesti szerzők egyaránt jelen voltak. Azonban akkor még csak férfi szerzők értekezéseit olvashatta a kiadványban. Ezért nagyon fontos mérföldkőnek tartja a 2001-es antológiát, amelyben – ugyan még egyedüli nőként – de már Asztalos Éva tanulmánya is benne lehetett. Mára pedig, amikor az Alföld Stúdió valóban szakmai stúdióként, szemináriumként működik, már túlsúlyban vannak a kötetekben a női szerzők, amely tendenciát Fodor Péter üdvözítőnek tartja, s amely nincs másképp az idei, Nyugvó energia című kötetben sem. Ugyanakkor a szerkesztő hangsúlyozta: mintha az idei antológiával ismét új korszak is kezdődne. Ez az első alkalom a kiadvány történetében, amikor a szerkesztők már nincsenek közvetlen kapcsolatban a Debreceni Egyetem magyar szakával, az ott folyó munkával, ezért az ott dolgozó kollégák kooperációjára is nagy szükség van ahhoz, hogy továbbra is verbuválni, illetve frissíteni lehessen a Stúdió csapatát.
Ehhez Bódi Katalin fontosnak tartotta hozzáfűzni: a 2001-es Vándor szövevény óta vált az antológia történetében hagyománnyá, hogy más egyetemekről is képviseltetik magukat a szerzők, nemcsak a Debreceni Egyetemről. A jelenlegi antológiában is a „külsősök” körét szaporítja az a Pataki Viktor is, aki jelenleg az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának a tagja, s ebben a kötetben Kovács András Ferenc szövegfiltereit elemezte. Bódi Katalin kérdésére a fiatal kutató saját „eredettörténetét” a 2013-as debreceni OTDK-ra vezette vissza, ahol a dolgozatával kiérdemelte az Alföld különdíját, ez után a témavezetője vetette fel az ötletet, hogy csatlakozzon a csapathoz. Ez Budapestről először eléggé kivitelezhetetlennek tűnt, de aztán az egyik debreceni stúdiós, Mészáros Péter áldozatkész vendégszeretetének hála, ez sem tűnt lehetetlennek. Olyannyira, hogy azóta ő maga is szervezett be új tagokat a csoportba, sőt, viszi is a hírét Budapesten a debreceni műhelynek. A másik fiatal szerző, Farkas Evelin pedig, aki az antológiában Jókai Mór Egetvívó asszonyszív című művében a képleírás és a szociálpszichológia összefüggéseit vizsgálta, arról mesélt, hogy kezdetben teljesen misztikus dolognak képzelte a Stúdióban folyó munkát, egyfajta szabadkőműves tevékenységnek látta. Azt követően azonban, hogy a KULTer.hu-n megjelent írása után Fodor Péter megkereste, hogy csatlakozzon a csapathoz, ez az elképzelése teljesen megváltozott. Azóta bebizonyosodott, kiváló lehetőséget nyújt a Stúdióban folyó munka arra, hogy a vele közel azonos korú, fiatal kutatókkal együttműködjön, konferenciákat szervezzen, eszmét cseréljen.
Bódi Katalin arra is kíváncsi volt, hogy vajon a stúdióvezetők hogyan választják ki egy-egy stúdióbeszélgetés tárgyát. Lapis József itt visszatért ahhoz a fontos tényhez, hogy a Vándor szövevény óta már más egyetemekről is csatlakoztak a körhöz fiatal kutatók, sőt, olyanok is vannak, akik nem feltétlenül irodalmi tárgykörben dolgoznak. Ezért nyitottak más stúdiumok irányába is, és más művészeti ágak fontos alkotásairól is szívesen diskurálnak. Fodor Péter ezzel kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy külön kell kezelni az antológia anyagát és a Stúdió működését, hiszen a tanulmányok általában nem képezik tárgyát a stúdiós beszélgetéseknek: előbbi az egyes stúdiós szakmai munkájának állomását mutatja, utóbbin olyan kortárs témák kerülnek elő, amelyek akár egy angol, akár egy magyar, akár egy kommunikáció szakos hallgató számára is érdekes disputának alapja lehet.
Bódi Katalin következő kérdésére, mely szerint milyen élményt nyújt a fiatalok számára egy-egy stúdióalkalom, Farkas Evelin azt emelte ki, hogy az idő múlásával, az egyre több stúdiós beszélgetésen való részvétellel mintha a jelenlévőknek egyre kiforrottabb hozzászólásaik lennének. A kezdeti félelmek, gátlások alól egyre inkább felszabadulnak, olyannyira, hogy a legutóbbi, Tompa Andrea Omertájáról szóló beszélgetésre már mindenki határozott, önálló olvasattal érkezett. Pataki Viktor pedig egy stúdióbeszélgetés utáni „elszólását” említette, amely mindent elárul a Stúdió fontosságáról: általában a budapestiek azt szokták mondani, hogy „lejöttem Debrecenbe”, ő viszont az egyik szeminárium után ezt mondta: „feljöttem Debrecenbe”.
A kerekasztal-beszélgetés utolsó kérdésére adott válaszból pedig azt is megtudtuk, hogy mi lesz a következő Alföld Stúdió témája. Fodor Péter elmondta: nemcsak azért választották az egy hét múlva esedékes beszélgetés témájául Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét, mert Oscar-esélyes, hanem azért is, mert alig írtak eddig róla a filmkritikusok, s amit írtak, az az erről való vitára is jó alkalmat adhat.
A Nyugvó energia című Alföld Stúdió Antológia bemutatója, Debrecen, Méliusz Központi Könyvtár, 2017. február 16.
A fotókat Mojzes Edit készítette.
Hozzászólások