Baziliszkusz
Fénymódban hull a nyír- s alkonyformán
a szőlőlevél, amikor átmész
a völgyön, zúgó űrszél a kozmoszon.
Pondró a tölgyön. Látod minduntalan
magad fölött veres vadmadártorkát
a semminek, hiába káromkodsz vagy vetsz
jelet a homlokodra. Idővál-
táskor átvedlik a figurája,
olykor csendbundájú, nyugodt állat,
a neve át-átalakul alak-
változással, itt pikkely borítja,
ott toll fedi a testét, s nem nyolc, de
százegy lába nő. Minden betű által
más főnév nyílik reá, szólítható
bármi hanggal, szóközzel és sorral.
A feje harsány kakasé, fehér
a foltja, diadémszerű. A teste
lomha óriásgyíké, rajta farok
leffeg petyhüdten, hacsak nem csapkod
vele, amikor olyan, mint a húsbárd,
s tőle a nyelve is bárd alakúvá
válik. Plinius halálos mérgűnek
találja, szerinte Líbiában
él, gyilka a szemen át
hamarjában szívódik fel, s lángra
lobbantja megpillantóját. Mielőtt
alakjára rálátna és számos
színét megszemlélhetné, szénné süti,
felégeti vétlen áldozatát.
Vagy az, aki Chaucer szövegszörnye,
s aszerint hever le a földre, mint
a forró szurok, megannyi rébusz,
ha dönteni kell a jobb és bal között
a labirintusban? Aki a mohó
olvasóban él? Aki az elmébe
hogyha bekerül, többé nem távozik?
A szemhéj alá akként fúródik,
mint a mondat után kerülő pont,
s amiként szövegben, fel is éled az
– mintha maga lenne a jó angyal –,
elősorolásban, mert akadt
ördöge! Az elképzelhetetlen,
hogy miféle állat, ha az, ami
körbeveszi, amiként üregét
fal, el se gondolható és mondatlan?
Magam úgy látom, ha itt rút, amott
rútabb. Aldrovandinál megszólalt
hangszobor, a Szent könyvben förtelem.
Amikor ember, akkor máris más-
valaki. Természeténél fogva
néma, ezért mások által beszél.
Sivítva jajgat, és nincs ok elő-
idéző, ami őt megelőzi,
következmény, amelynek a rácsát
nem ő rázza. Csupa történetből áll,
merő enciklopédia, azon
túl a formátlan, trágyázott semmi.
Úgy látom, baziliszkusz formájú a
fejed, te Test, és a napod, bármelyik
is, oly mintázatú. Lélek, élsz te
is baziliszkuszként és múlsz el.
Mindenhol átférsz, mint rossz szag a lét
lyukán. Átjársz minden terek között,
hiába választják el egymástól
azokat ajtók és kővel kirakott
térközök.
Hatalmas a szárnyad!
Szörny,
amelynek nincs tükörképe. Ha él,
a szörnyed. S akkor is, ha halott, mert nincs,
amit lenne elmondanod.
(Megjelent az Alföld 2018/1., Állat tematikájú számában.)
Borítókép: Friedrich Johann Justin Bertuch 1806-os rajza a baziliszkuszról. (Forrás: Wikipedia)
Hozzászólások