Hegedüs Vera: Mondass egy misét értem
Kilátástalan és nyomasztó világ veszi körbe Hegedüs Vera első novelláskötetének hőseit. A Mondass egy misét értem huszonegy története különböző helyszíneken játszódik és más-más emberekről mesél, mégis erősen összekapcsolja őket a szürreális, kísérteties atmoszféra, amely rendre ugyanazokból az elemekből épül fel: a minden sarkon ott lappangó erőszakból, az idegenségérzetből, az elvágyódásból és a perspektíva teljes hiányából. A szereplők alapvető élménye a bezártságérzet, nincsen jövőkép, nincs menekülési útvonal, csak feszültség van és kiszolgáltatottság. „Nem vagyok író. Nincs jobb dolgom a nyári hétvégéken, mint a parkban összeverődő embereket figyelni, és azon gondolkodni, hogy bírják ezt a bezártságot, ami a munkájuk, ami a testük, ami az ország, ami az életük.” (Késő délután a parkban, 43.)
Hegedüs Vera első könyve, az Ostoba 2021-ben jelent meg a Műút-könyveknél. A regényről jó pár elismerő kritika született, a szerző pedig elnyert több, a fiatal tehetségek támogatására létrejött ösztöndíjat (a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat, az Írók Boltja Könyvösztöndíjat, valamit a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat). A laudációk szerint az Ostoba „öntörvényű, elementáris erejű pályakezdés, mely tökéletesen nélkülözi az indulás tétova, útkereső lépéseit, a hangkeresés bizonytalan tónusait” (Keresztury Tibor, Litera), a recenzensek pedig az egyedülálló prózapoétikai megoldásokat emelték ki (Bajnai Marcell, Magyar Narancs). Mindennek hatására nagy várakozás előzte meg a szerző második könyvét, amely bár nem regény, hanem novelláskötet, hangulatát, nyelvezetét és az ábrázolt világot tekintve sok mindenben hasonlít az Ostobához: ugyanaz a nyugtalanító légkör, ugyanaz a homályos, álomszerű történetszövés és ugyanaz az idegenségérzet jelenik meg ezekben a szövegekben is.
A Mondass egy misét értem történetei elsősorban az otthontalanságról szólnak. Jellemzően kellemetlen, rémisztő (unheimlich) helyszíneken játszódnak a novellák – sorompóval elzárt, labirintusszerű lakótömbökben; egyforma házakból álló lelketlen telepeken; a civilizációtól távol eső házakban; orvosi rendelőkben vagy éppen rejtélyes intézetekben. Ezek a terek falanszterszerűek, zártak, valamilyen formában jellemzi őket a felügyelet és büntetés állandó jelenléte, ahogy a veszély is ott lappang mindenhol. A bennük élő egyének azonban nem kérdőjelezik meg, hogy ezek a rendszerek miért jöttek létre és miért így működnek, csak próbálnak túlélni valahogyan – többnyire sikertelenül. „Keresztül kell mennem azon az elhagyott földön a lakótelepek mögött, ahol mindig lehetetlen és végtelen dolgokra kell gondolnom. Felteszem a kapucnim, hogy ne lássam a kékséget az égen. Üres buszmegállók, gyárak égett szaga, gazdátlan szántóföldek, nem akarok itt megöregedni.” (Kánaán, 114.)
A nyomasztóan ismerős terek, az abszurditás, a hatalomnak való kiszolgáltatottság Bodor Ádám írói világát idézi, míg a novellák felépítéséről Szvoren Edina prózája juthat eszünkbe. Hegedüs Vera történeteit körbelengi egyfajta balladisztikus homály, a szövegek fő szervező eleme a rejtély. Akár egyes szám első, akár egyes szám harmadik személyben íródnak, jellemző rájuk, hogy in medias res kezdődnek, és csak lassan, fokozatosan derül ki, hogy ki az elbeszélő, mi az élethelyzete, milyen helyszínen járunk. Az olvasó finom utalások, sugallatok alapján tájékozódik, hogy aztán újra és újra meglepje őt a szövegek brutalitása. Mert ezekben a világokban semmi sem kiszámítható, bármikor bármilyen bizarr, furcsa vagy horrorisztikus esemény megtörténhet. A kötet ilyen szempontból a kortárs magyar weird irodalommal is mutat rokonságokat, például Veres Attila novelláival, amelyek sokszor reflektálnak a hazai közélet hangulatára és eseményeire, csakúgy, mint ezek a kisprózák, amelyek hátterében szintén felsejlik számos múltbeli és jelenbeli probléma, például az orvoshiány, a kórházi várólisták, a megszűnő munkahelyek, a kivándorlás, az elszegényedés, az infláció, a politikai konfliktusok vagy a kiürülő vidék helyzete.
A kötetben rengeteg izgalmas írói ötlet van, mégis egységesnek érződik. A Változások című novellában egy tömb lakói különös zsákokat cipelnek a szemétgyűjtőbe, miközben mindenhol ott köröz az évtizedes indulat. Az Egy búzamező egy rejtélyes betegség és egy orvosi műhiba története. A Némely állat az apától való elidegenedésről mesél. A gyűrű helye egy válás története, amelyben a szakítás egyenlő az öncsonkítással. A Sekélytenger pedig egy hazatérő kivándorló sorsát beszéli el, akinek igazolnia kell itthon, hogy épelméjű. A szövegek cselekménye nehezen leírható, mert sok bennük a váratlan és szürreális elem. A nyers, mégis lírai nyelvezet viszi előre a történeteket, valamint a filmszerű ábrázolásmód, amely annak ellenére könnyen fogyaszthatóvá teszi a szövegeket, hogy sok bennük a homályos esemény. Emellett az egész könyvet összekapcsolja egy motívumháló, amely szinte minden elbeszélés hátterében jelen van: járvány, háború, forrongás és kollektív őrület húzódik meg a személyes sorsok mögött. Apokaliptikus hangulat uralkodik, változóban van a világ, és ezt minden szereplő a saját bőrén érzi. „A zavargások miatt nincs adás. Milyen zavargások, kérdezem. Hát a változások, mondja. Pontosan nem tudja, mi változik, de már éppen itt az ideje.” (Változások, 8.)
Mindemellett erős a kötetben a vallási motívum is, ahogy azt a cím is jelzi, bár közel sem minden szövegben jelenik meg ez a réteg. Az Isten háza című novellában a főszereplő egy ötszázötvenkilós nílusi krokodil tekintetében találja meg Istent, miközben az állatkerten kívül dúl az éhínség és a háború. A címadó szöveg, a Mondass egy misét értem egy metaforikus történet a nőiségről, amelyben a vérzés végzetessé és egyben az örök áldozatszerep szimbólumává válik. Az írások szerint című történetben egy fiatal nőre tör rá a főbérlő és a házmester, miközben ő a meghalást gyakorolja a feltámadás reményében.
A Mondass egy misét értem erős, de nyugtalanító könyv. Hegedüs Vera olyan kísérletező prózát hozott létre, amelyben keverednek az abszurd, a disztópikus és a szürreális elemek. A legizgalmasabb mégis az benne, amikor finom utalásokon keresztül átszüremkedik a szövegeken a magyar történelem (a Trianon, a holokauszt, a szocializmus), vagy éppen a jelenlegi magyar valóság. A kötet világában a jövő sötét, megfoghatatlan dolog, a holnap a félelem mértékegysége. Ennek ellenére a szereplők számára az egyik legalapvetőbb érzelem az elvágyódás, még akkor is, ha a tanult (vagy tényleges) tehetetlenség végül mindig erősebbnek bizonyul. A kitörés lehetetlensége Hegedüs Vera prózájának az alapja, ez alakítja a cselekményt, a nyelvezetet, szereplőinek sorsát. Ennek bizonyítéka a Mondass egy misét értem utolsónovellája,a Chuck Schuldiner koporsója is: „Vannak életek, amiben nem az az érdekes, ami történik, hanem amik történhetnének, és erőfeszítéseim ellenére az enyém is ilyen. Nincsenek emlékek, nincs kerek, lezárt cselekmény – kimenetek végtelen lehetősége van, és ha már a fejemben léteznek, elvékonyodik a különbség köztük és a tényleges megtörtént dolgok közt.” (150.)
Hegedüs Vera: Mondass egy misét értem, Kalligram, Budapest, 2024, 150 oldal, 3990 Ft
Hozzászólások