Tűnt analógon
Nézem a régi fotókat, a századelői örökfényt:
földutak éjsara, rajta szekér nyoma látszani kezd el,
górénak tetején a galamb soha nem repül el már,
régi malom kerekét viszi még az a szél a fotókon,
árnyaikat vetik ágtalanul fák meztelen égre,
és az avarkori gyöngyök a földben örökre lapulnak.
Kisgyerekek kubikos taligával a sárban, a téren,
furcsa ruhákban, persze mezítláb, és kalapokban,
hintónál kocsisok tanakodnak, az utca kihaltabb,
mint most, gémes alatt alig állnak, a laktanya mellett,
rongyaikon szakadások a foltok alatt, s kikopott szív,
voltak-e boldogok ők és voltak-e szépek a percek?
Vagy csak a bánataik variálódtak napi szinten,
mint minekünk, unokáknak azóta? De ez sem igaz tán…
Néznek a lencse tavába a régi ruhákban a képen,
épp idelátnak a mába, kilátnak a múltidejükből ‒
és tudom azt, hamarost mi leszünk ama régi fotókon,
száz év múlva talán, vagy előbb vagy utóbb az időben,
csak digitális pixeleken, s nem tűnt analógon.
Létezik
Reviczky redivivus 2.
A gerle hangja újra búg kint,
ugyanúgy szól, mint egykoron.
Az égen újra felhő úszik:
ami örök, az monoton.
Ezt hallgattam egy régi kertben,
ezt néztem más vidékeken,
a dallamot ez búgta bennem,
ezt tükrözte a két szemem.
A gerlefészek összehordva:
sajnos túl könnyen szétesik.
Az égi felhő messze úszna:
pedig már nem is létezik.
Gerlefény
Reviczky redivivus 3.
A gerlefényben szürkeség van,
a szürkeségben hajnalok.
Ezüst fenyők egy félkaréjban,
ezüst fenyők és angyalok.
Nehéz idők nehéz szabályát
könnyű talán kimondani.
Életközép, egy cseppnyi válság,
amit lehet megoldani.
Egyre messzebb, és közelebb már
ötven felé, múltam felől,
nincsen semmi, amiért nem kár,
mi van mögöttem, mi elől?
(Megjelent az Alföld 2023/11-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Dobokay Máté fotója.)
Hozzászólások