Eső
A trópusi eső hangjait
hallgatom a YouTube-on,
aludnom kellene,
de megállíthatatlanul szakad,
egy idegen súly megakadt bennem,
és sehogyan sem akar átbillenni végre,
négy órás a felvétel,
és még a felénél sem járunk,
nem hiányozhatsz, azt hiszem,
hiszen itt vagy te is,
az állatokat nem zavarja az eső,
boldogan áznak a dzsungel mélyén,
csak mi vacogunk ilyen
leverten a nyirkos takarók alatt,
bízom benne, hogy eláll hamarosan,
de tudom, hogy a végén
úgyis újraindítom.
Búzavirág presszó
Láttam én ezt már,
más formában talán,
de azért még felismerem,
távozás,
távozás és visszatérés,
aztán megint ugyanez,
de nem a végtelenségig,
nagyon is vége lesz egyszer,
legfeljebb nem vesszük észre,
annyi mindent elfigyelmetlenkedünk folyton,
búzavirág presszó,
most már szeretem, ha eszembe jut,
pedig mindig iszonyodtam tőle,
talán érthető vagyok,
talán még jobb, ha nem.
Lassulás
Hullik alá,
nem mintha zavarna,
csak megjegyzem,
vagyis el nem felejtem,
úgy értem,
az idő, mint a pernye,
de ezen már túl vagyunk,
lassulás,
a nyári konyha ajtajában
egy csodálatosan lebegő szivárványszín légyfüggöny,
úgy nem tér vissza többé,
hogy el se ment.
(Megjelent az Alföld 2024/2-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Árkossy István digitális grafikája.)
Hozzászólások