Bújócska-zsoltárok
Ki tudja
Zsolt 77,4–5.7–8; Jn 14,27
Nem tudok elaludni,
szememet nyitva tartod,
és vetíted a képeket,
ahogy a mentőkutyák
egy kinyúló karra találnak,
ahogy öreg néni görnyed
a ledőlt házfalak közt,
ahogy a hullámok hátán
piros hátizsák úszik, és
nem kapaszkodik bele senki,
ahogy partra vetődik egy
csuromvíz barna mackó
és egy csíkos tornazokni.
Vége a viharnak, de erős
szél rázza még a fákat,
csitulnak a hullámok,
mára csak szelíd dombok,
páracsikók vágtatnak rajtuk,
hogy erre jártál, ki tudja,
lépteid nyoma sem látszik,
pedig nagymama azt mondja,
tengeren át vezetted a néped,
nagyapa mosolyog hozzá,
fejét csóválja és a fülembe súgja,
békességemet adom néked,
de nem úgy, ahogy a világ adja,
ne nyugtalankodjék a te szíved.
Ostrom
Zsolt 79,1–3.5
Mindenki meghalt.
Temetetlenül feküdtek a holtak
a lebombázott várrom körül.
A falak, a tornyok ledőltek
mind, csak egy halom maradt
a büszke erődvár helyén.
Némán álltuk körül,
Doma is leállt a kéztörléssel.
Legalább szedjük össze őket,
szólalt meg végre Sankó.
Roli már ásta a homokozó
sarkában a gödröt. Egyenként
fektettük bele a katonákat,
a várba menekült népet.
Zsuzsi pitypangkoszorút font
a sírra, de nem sírt, azt mondta,
meglátjátok, jövőre itt
gesztenyepalánták nőnek.
Találkozás
Zsolt 82,1–5
Apa nem néz oda,
anya nem szól,
sírcsend, mondja papa,
angyal szállt el felettünk,
mondja mama ilyenkor.
Bicegő hajléktalan ugrabugrál
az álló kocsisorok közt,
míg engedi a piros,
míg zöldre nem vált a lámpa,
hogy húzzunk el innen.
Vajon az angyal is elhúz?
Vagy körözni kezd fölötte,
és kiragadja az autók közül
azt a szerencsétlent?
Ezen gondolkodom egész nap.
Látom a bicegőt, ahogy billeg,
hallom anyát, apát, ahogy hallgat,
érzem az angyal levegőszárnyát,
és félreteszem az uzsonnám,
hazafelé hátha
találkozunk.
Mint a fű
Zsolt 103,15–17
Sír a fű. Hallom. Érzem
az illatát. Hiába zúg a fűnyíró,
hiába is próbálja elnyomni
a hangtalan zokogást.
Nagyapa mesél. Fiatalkorában
olyan élesre fente a kaszát,
hogy elég volt egy suhintás,
a fűszálak egyetlen sóhajjal
dőltek el. Most meg csak sírnak,
fáj nekik minden szál,
amit a penge ledarál.
Ezért csak fazonigazítást végez,
magasra állítja a kerekeket,
de megviseli a gyeprendezés.
Muszáj, nem vadulhat el a fű.
A kaszát nem bírná már a dereka.
Sóhajtva mondja,
és látom, csillog a szeme.
Még éjjel is hallom,
nyitott ablaknál is érzem
a síró fű illatát.
Vízfest
Zsolt 144,3–4
Festek a járdára
madarat, hadd repüljön,
virágot, hadd illatozzon,
hegyet, hadd magasodjon.
Vízzel festek a járdakőre,
és figyelem, hogy tűnik el
a madár, a virág, a hegy.
Párolog a víz a melegben,
felszívja a Nap, mondja apa.
De én tudom, hogy
feléd repül a madár,
feléd száll a virágillat,
feléd magasodik a hegy.
És te felveszed őket,
hogy közelebb legyenek
hozzád, Istenem.
(Megjelent az Alföld 2024/2-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Árkossy István digitális grafikái alapján készült.)
Hozzászólások