párosító
úgy szeretem ezeket az amorf férfiakat
utolsó csepp véremig a rémszagot
asztalra csapó öklüket
zihálásukat mikor egymásnak rontanak
elsuhanok köztük mint a hal
utat adnak fékezik izmaikat
szerelem köszörüli fogát a lányokon
hogy rojtosra szaggassa a vágyat
mit kis szívükben rejtenek
és pirulva lessék testük termékenységét
mohók legyenek puha szájjal kiáltsák
álmukban hogy odaadják magukat
először és csak gondolatban
ősemlősök nyüszítésével támasszák
a hideg falhoz homlokukat
a fiúk bátortalan torokhangján
törzsfőnök beszél és vadász
a hirtelen naggyá lett tenyér kutyát fojt
és a csontos fiak királlyá nőnek
fát vágnak házat építenek a földet eladják
kerítésükre támaszkodva az utcát nézik
koldulják a simítást
éhes vadak az etetőnél
összefogódzó karjaik alatt bújik át
a nő hátranevet csillog a szeme
lehajol és tudja édes dolog a szabadság
fürdőzik benne mint lámpasugárban
a szentjánosok
játszótér
részeg férfiakat láttam az utcán
gőzölögtek mint a tejjel
jóllakatott lázas csecsemők
és a beszédük is olyan volt
mintha még gurigáznának
a nyelv kavicsaival
szótagok és csuklás
bukott elő fogaik közül
és kiköpték a keserű nyálat
gyámoltalanul bolyongtak tovább
egymást nem hallva nyüszögtek
összekoccantották vállaikat
(Megjelent az Alföld 2024/5-ös számában. A borítókép a lapszám illusztrációja, Géczi János római plakátroncsfotója.)
Hozzászólások