A négykezesként James Joyce Kamarazenéjét (1958), önállóan pedig Dylan Thomasnak Az író arcképe kölyökkutya korából (1959) című önéletrajzi novellafüzérét már az 50-es években lefordító Gergely Ágnes költőként valamivel később, harmincévesen debütált. Az Ajtófélfámon jel vagy (1963) értékeire – „ökonomikus szigorral válogatott” voltára, formai érzékenységére, dialogicitására – egy, az Alföldben közölt kritika is rámutatott (Maros László, Két első verseskötetről, Alföld 1964/4, 381–382.), és nem sokkal később, az 1965/1-es számtól a költő versei folyóiratunkban is megjelentek. Ahogy induló kötetét, úgy első alföldes verseit is az ütemezés és a változatos – az Azték pillanat szövegeitől (1970) különösen bravúrosan alkalmazott – rímkezelés jellemzi. Ezek az életmű egészén átívelőn hangsúlyos jegyei maradnak ennek a világlíra sodrába becsatornázott, a történelmi eseményekre és neves alakokat mozgósító történetekre, illetve sajátos atmoszférájú helyszínekre egyaránt rezonáló költészetnek, amely hangulati változatosságával és nézőpontváltásaival együtt is mindvégig egylényegű marad.
Az előbb említett versközlés óta eltelt hatvan év, mialatt Gergely Ágnesnek megjelent számos lírai hanghordozású, életrajzi utalásokban bővelkedő regénye, illetve memoárja és naplója, továbbá esszé-, tanulmány- és műfordításköteteket is közreadott. Még a rendszerváltás előtti évtizedekben szerkesztette az Élet és Irodalom című lapot, a Szépirodalmi Könyvkiadó köteteit, majd a világirodalomra koncentráló Nagyvilágot, később egyetemi oktatóként, kutatóként munkáját leginkább a műfordításelmélet terén bontakoztatta ki – különös figyelmet szentelve William Butler Yeats életművének (Nyugat magyarja – Esszénapló William Butler Yeatsről, 1991). Gergely Ágnes könyvei gyakran átlépik a műnemi és műfaji határokat – a lírai szövegek nemcsak a drámai és az epikus formával kerülnek dialógushelyzetbe, de a műfordításokkal is, jelezve, hogy ez utóbbiak a szerzői kvalitások által szavatolt, egyenértékű alkotómunka eredményei. Ahogy az első ilyen könyv, a Válogatott szerelmeim (1973) előszava fogalmaz: „Az elvágyódás termékei a versek. A felismerésé a fordítás. Nincs más, ide kell vonzani mindent, ebbe a mágikus erőtérbe.”
A Viharkabát (2016) című, lenyűgözően szép verseskönyv fülszövege ugyanakkor minden egyéb munkát a költészet holdudvarába von, amikor tételmondattá emeli: „Egész életemben verset írtam.” A költői indíttatás elsődlegességét mutatja az is, hogy Gergely Ágnes indulása óta nem telt el évtized legalább két új verseskötet közlése nélkül, és ez már a 2020-as évekre is igaz – a Zsoltár női hangra (2022) új poémákat és műfordításokat ad közre, Az én száz versem (2024) pedig hatvan éven áttekintve válogat. A klasszikus formákkal erőlködésmentesen kísérletező, biztos ritmusérzékről tanúskodó, érzékeny zeneiségű, ám nem hivalkodó, az ütemhangsúlyos mellett az időmértékes és a szabadvers lehetőségeire is építő életmű ez.
Gergely Ágnes évtizedekig visszatérő szerzője volt az Alföldnek, majd némi szünet után a bicentenáriumra meghirdetett Petőfi-költőverseny alkalmával sikerült újra megerősíteni folyóiratunkkal való kapcsolatát – a 2023/7-es számhoz egy kisprózával járult hozzá, a 2024/1-esben és 2024/9-esben pedig verseket közölt. Éppen az Alföld-díjakról való döntés után jelent meg a Soha többé című költeménye, amelynek a befotózott verziója hamar terjedni kezdett a közösségi médiában. A szerkesztők általában bosszankodnak az efféle – elvben az eladást rontó – gerillaterjesztés miatt, ezúttal viszont öröm volt látni, ahogy a szakma jeles képviselői sorban osztották meg a lapszámnyitó művet, melyet lelkesült kommentárok kísértek: „Itt él velünk, és nagyon nagy költő.” – szól az első, „Költőóriás.” – ez már a fokozás, és tovább is van, íme
a felsőfok: „Nekem G. Á. = A Vers!”.
Gergely Ágnes szuverén költészete úgy kapcsolódik újra meg újra a magyar és a világlíra formai hagyományaihoz, meghatározó szerzőihez, és sokszor egyes verseihez is, hogy közben kevéssé érezhető rajta az aktuális divatoknak, múló irányzatoknak a hatása. Ez a humort és ironikus hangoltságot már kezdetben sem nélkülöző, széles kitekintésű és intelligensen építkező, ugyanakkor olykor kifejezetten személyes indíttatású, vallomásos jelleget kapó, de a rímek által felkínált spontán lehetőségeknek is teret adó, a verselés lüktető erejét testtapasztalatként átélni engedő költészet a magyar beszédrend által adott ütemekre építve teljesedik ki legtisztábban. Hálásak lehetünk, hogy az utazás iránt elkötelezett és utaztatni kész Gergely Ágnes a szavak tengerén vitorláját felhúzva, a jó szelet befogva lehetővé tette, hogy együtt lélegezzünk ringatózva meg-meglendülő soraival.
(Otthonában adtuk át az Alföld-díjat Gergely Ágnesnek 2024. november 14-én. Szirák Péter olvasta föl Áfra János laudációját, és adta át a kitüntetést. A képeket Szirák Sára készítette.)
Hozzászólások