Bánki Benivel Ágoston Enikő Anna beszélget
Ágoston Enikő Anna: Úgy tűnik, hogy egyre nagyobb figyelmet kapnak az intellektuálisabb jellegű tartalmak is az online térben egy ideje. Szerinted minek köszönhető ez a változás az online tartalomgyártásban és fogyasztásban?
Bánki Beni: Erre az átrendeződésre én is felfigyeltem, és úgy látom, több, párhuzamosan zajló online mozgás kényszeríti ki. Egyrészt az az értelmiségi közeg, ami más médiumokhoz szokott, most fedezi fel a közösségi médiában rejlő potenciált. A kezdeti idegenkedést annak a belátása követte, hogy ezeken a platformokon sokkal könnyebb megszólítani a közönségünket. Ha valamiért lelkesedek, azért valahol más is tud rajongani, az internet ennek az egymásra találásnak a folyamatát gyorsította fel.
Persze elsőként ezek a felületek a tömegízlés szerint formálódtak, így a többség által magasba emelt online véleményvezéreket termeltek ki, akik a technológia könnyen hozzáférhető eszközeit használva egy sértetlen, retusált, simára csiszolt valóságot hoztak létre. Véleményem szerint az influencer-kultúra első nagy hullámát sikeresen átvészeltük, mára az online tartalomfogyasztók kiábrándultak a túldíszített fotókból és semmitmondó üzenetekből: korábban a felszínt láttuk, de mára már nagyon kíváncsiak vagyunk, mi van alatta. Unásig ismételt hívószó lett a hitelesség, az új nemzedék az autenticitásra való törekvést tűzte zászlajára, így az utóbbi pár évben azok a könnyűzenei előadók, közszereplők tudtak érvényesülni, akiknek sikerült közvetlenebb hangot megütni, vállalták tökéletlenségüket és ironikus távolságtartással szemlélték a hagyományos sztárfelfogást. Ez az elhatárolódás ma is új közösségek kialakulását eredményezi.
Ha nem olyan tartalmakkal találkozunk, amiket keresünk, jó eséllyel velünk van a baj, hiszen az algoritmusok egyre alaposabbak, és ijesztően jól ismernek minket. Nekem a YouTube gyakran ajánl filozófiai témájú videóesszéket, a TikTokon pedig többek között olyan egyetemista lányokat követek, akik a tömör formátum adta lehetőségekre építve, a laikus felhasználók számára is érthetően beszélnek bonyolult koncepciókról, a kiégés társadalmáról vagy Foucault panoptikumjáról.
Ágoston Enikő Anna: Milyen lehetőségei vannak most egy költőnek népszerűsíteni vagy átültetni az alkotói tevékenységét az online térbe? Az elmúlt tíz évben közel százezres nagyságú követőtábort vonzottál magad köré, akik figyelemmel kísérik a tevékenységedet. Milyen irodalomhoz köthető tartalmak bizonyultak sikeresnek?
Bánki Beni: A legtöbb esetben póznak és az álszerénység jelének érzem, amikor egy költő még azzal is küszködik, hogy költőként hivatkozzon magára. Sokszor a szerzői oldal létrehozása is egy kihangosított belső vívódás eredménye, ha pedig valaki képes irónia nélkül, jó érzékkel használni a közösségi médiát az olvasóival való kommunikációra, arra ujjal mutogatnak a többiek. Az új költőgenerációk ennél engedékenyebbek, de ehhez hozzátartozik, hogy ők már ebbe a poszt-digitális állapotba születettek, így eleve más médiainfrastruktúra vesz őket körbe. Örülök ennek a nyitásnak, azért is követek verses fiókokat, mert jó úgy belépni a Facebookra, hogy a főoldalamat a költészet árasztja el.
Ellenben fontos tudatosítanunk, hogy az online tartalomfogyasztásra nem jellemző az elidőző, fókuszált befogadás, más figyelemszerkezetet és olvasási módot követel. Az irodalomtudomány identitásképző normája, a mélyfúrásokat lehetővé tevő close reading helyét így a hyper reading veszi át. A scrollozás gesztusa, a görgetés vezeti a szemünket online, és nem esik nehezünkre a különböző kontextusok között ugrálni, így nem is egyszerű lehorgonyozni egy adott tartalom mellett. Minden poszt a mi figyelmünkért verseng, gyakran erőszakos eszközökkel, a TikTok formanyelve felvillanó képekkel, éles váltásokkal és sűrű vágásokkal operál. Valóban nem könnyű egy ilyen impulzív, új mediális környezetben megtalálni a költészet helyét, mégis vannak olyan lírai projektek, amelyek sikeresek tudnak lenni. Egy verset nem biztos, hogy végigolvasunk két könnyed videó között, de az abból kiragadott négysorok, az idézetek már tudnak működni. Sok olyan oldal létezik, ami erre alapoz, korábban az InstaVers, most a Vates, de Simon Marci is próbálkozott hasonlóval. Ami tetszik, annak úgyis utánanézünk: ha egy mondat képes lefegyverezni, rögtön kíváncsi leszek a vers egészére. Az internet persze fenyegetést is jelenthet az irodalomra nézve, de amíg nem instázható lírán dolgozunk, tehát nem hatalmasodik el a számok logikája az alkotói folyamaton, addig jó eszköz tud lenni a saját közönségünk felkutatásához.
Ami sok embert vonz, az persze mindig gyanús, és aki népszerű, azt fenntartásokkal kezeljük. Részben értem, mert én sem tisztán irodalommal vívtam ki magamnak ezt a széleskörű érdeklődést, azonban folyton törekedtem arra, hogy a fiatalabbak felé, akik figyelemmel fordulnak felém, értéket is közvetítsek. Dolgozott bennem a bizonyítási vágy a szakma irányába, de azt is tudtam, hogy az online térben potenciálisan az egész világhoz szólok, és szerettem volna túlnőni az önjelölt irodalmi keménymag fórumain, a slam poetry belterjes közegén. Máig a legfontosabb előadói élményem, hogy a Pilvaker produkció tagjaként, egy klasszikus versekre épülő zenés irodalmi műsor keretében, a dupla telt házas Arénában mondhattam saját szöveget egy korosztályosan vegyes összetételű, irodalomszerető hallgatóságnak. Ami élőben képes hatást kifejteni, könnyen elveszhet az online zajban, ezért az internetes tevékenységemet leginkább a tapogatózás és a kísérletező kedv jellemzi. Igyekszem az offline produkciókat átültetni a közösségi média nyelvére, az pedig önigazolásként szolgál, hogy a TikTokon, ahol a hosszúságot másodpercekben érdemes mérni, heves reakcióhullámot váltott ki, ahogyan tavaly András László Mikor van vége című szövegét mondtam kameramozgás nélkül, vágatlanul. Ezt 67 ezren nézték meg, míg egy másik, hasonló versvideót 360 ezren.
Ágoston Enikő Anna: Ha szerkezetileg megvizsgáljuk a slam poetry szövegeidet, amelyek sikeresek voltak az online felületeken, akkor látható, hogy lépcsőzetes szemantikai kapcsolásszerkezetet használsz: a következő sor általában belekapcsolódik az előzőbe, és megváltoztatja a fogalmi jelentéseit, amely elég egyértelműen tárul a befogadó elé, ezért a megfejtés sikerességének élményét nyújtja. Ehhez nyelvi-jelentésbeli játékokat, párosrímeket használsz. Ez a lineáris felépítés emlékeztet arra a mechanizmusra, amikor alulról fölfelé húzzuk a képek-szövegek áradatát, és folyamatosan impulzusokkal telítődünk. Nyilvánvalóan a szövegeid szerkesztettek, vannak bennük asszociációs lehetőségek, és bizonyos szinten alkotó befogadás történik, de mégis talán kevesebb befogadói munkát igényel, mint azok a versek, amelyeket kötetbe és folyóiratokba szánsz. Szerinted a közösségi médiában való érvényesülés feltételezi a formabeli alkalmazkodást?
Bánki Beni: Értem, amit kérdezel, de a slam poetry elsősorban színpadra szánt szöveg, ezért élek ilyen szerkesztési elvekkel. Egy slam megszólaltatásához hozzátartozik az élő közönség, a hallgatósággal való interakció. Ez nekem is jelzésértékkel bír, hiszen a tekintetek árulkodóak, minden, amit látok és hallok, visszahat az előadásra, annak dinamikáját aktívan szabályozhatja. Így erről a műfajról leválaszthatatlannak tűnik az egyszeri és megismételhetetlen esemény jellege, az alkotásoknak helyben kell hatnia: a szöveget se a performansz közben olvasni, se közvetlenül utána visszahallgatni nem lehet. A kihívást számomra máig az jelenti, hogy tudom ugyanezt online prezentálni, ahol az előadó és a befogadó együttes jelenlétéből létrejövő atmoszféra kiesik, a videót pedig bármikor megállíthatjuk, benne kedvünkre tekerhetünk. A költői nyelv sűrűsége az azonnali érthetőség kényszere miatt nem lehet a slam poetry sajátja, most mégis olyan internetes megjelenésű projekteken dolgozom, ahol a jelentés első hallásra is megképződik, a szövegek írott formájából ugyanakkor kiolvasható a lírai igényesség többlete.
Ágoston Enikő Anna: Az elmúlt tíz évben aktívan részt vettél a tartalomgyártásban mint influencer, közben slam poetry szövegeket írtál és adtál elő, folyamatosan fejleszted az alkotói képességeidet műhelyekben, tágítottad az elméleti perspektíváidat az egyetemen, és dolgozol az első versesköteteden. Szerinted az alkotói folyamataidat és a szépirodalmi szövegekre való rátekintést hogyan befolyásolta az online tartalomgyártás, az influencer világban való aktív részvétel, tapasztalat?
Bánki Beni: Azt hiszem, szemlélődő és hallgatózó, az embereken ámuló, a világra rácsodálkozó gyerek voltam inkább, ezért feszült izgalommal éltem meg, hogy hirtelen engem néznek és hallgatnak. Valóban rengeteg szerepben kipróbálhattam magam, és szerettem is a határaimat feszegetni mind a média absztrakt terein belül, mind a színpadon. Verseket olvasó, mondó és író fiúként indultam, a slam poetryben szépen összeért az alkotás és az előadás, a nevem márkává válása után azonban karakteridegen helyzetekben is igyekeztem helytállni. Bármilyen távol kerültem az irodalomtól, az emiatt nyugtalanító bűntudat mégis közel tartott: amikor kezdtem feloldódni a kamerák előtt, és biztos kézzel fogtam a mikrofont, akkor is az motoszkált bennem, hogy végsősoron az lenne a cél, hogy a költészetem határozzon meg. Ezért jelentkeztem a magyar alapszakra, mentem utána mesterre, majd vágtam bele a doktori képzésbe: a legfoglalkoztatottabb időszakokban is szomjaztam az elméleti tudást, tanulni akartam, lépést szerettem volna tartani a pályatársaimmal. Mindeközben olyan élményanyagra tettem szert, amivel ők nem rendelkeznek, a határterületeken betöltött pozíciómból adódó tapasztalatokról szeretnék beszámolni, ez pedig az eddigiektől elütő, átgondolt és kimunkált megszólalást szorgalmaz.
Ágoston Enikő Anna: Hogyan definiálnád az ihletet? Hogyan jelentkezik? Milyen típusú alkotói folyamatokban tapasztaltad és hogyan működtette az alkotást?
Bánki Beni: Az ihletet költőként talán azzal azonosítjuk, amikor a nyelv megmozdul, ehhez viszont nagy szükségem van a világ mozgására is, ingerszegény környezetben megőrülök. Ne szóljanak hozzám, de mászkáljanak körülöttem, az ablakból lássam, ha felnézek, hogy emberek sétálnak odakint, vonaton ülök és változik a táj. És az is segít, ha én vagyok aktív, futópadon, biciklin írtam már verset, a test terhelése közben máshogy működik az agy, új helyekre téved, szokatlan kapcsolásokat végez. Az ihletett állapotot többnyire a vége felől ismerem fel, hiszen amikor jelentkezik, alig érzékelem, hogy félredobok mindent és átengedem magam az alkotói munkának. Ez kiszakadás az időből, valóságvesztés, koncentrált figyelem: ilyenkor csak a szöveg létezik.
Ágoston Enikő Anna: Szerinted van különbség egy online tartalomgyártó influencer és egy költő ihlete között? Bizonyára fel lehet mutatni különböző jellegű, ihlet nélküli tartalmakat is. Ha az ihletet a művekben, tartalmakban archiválható hatásként képzeljük el, akkor te honnan ihletődtél többet? Az online tartalmakból vagy könyvekből?
Bánki Beni: Az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatójaként nem túl szerencsés erről vallani, de az utóbbi időben nem könyvekből vagy döntően nem azokból ihletődtem. Manapság a legtöbb művészeti produktummal képernyőkön és kijelzőkön keresztül találkozunk, legyen az zenei album, festmény vagy irodalmi szöveg. Az online tartalomfogyasztás egymáshoz közel helyezi ezeket a különböző formákat és minőségeket, ebben a masszában orientálódom én is. Egy jó dal vagy film legalább olyan inspiráló számomra, mint egy erős vers, gyakran járok koncertekre és most, ősszel már nem először váltottam művészmozibérletet. A frappáns bejegyzések, hangulatvideók és mémek is lehetnek ihletett alkotások. Azt már nem gondolom, hogy az ilyen utólag, teljes magabiztossággal megállapítható róluk, mindenesetre én ezekre is rezonálok, tudok velük vibe-olni. A digitalizálódás egyébként több fronton foglalkoztat: a költészettel való kapcsolatáról írok a készülő disszertációmban, illetve a mindent és mindenkit behálózó internetes kultúrát, annak mechanizmusait szándékozom rögzíteni az aktuális szövegeimben.
Ágoston Enikő Anna: Ha visszatekintek az elmúlt tíz évedre, akkor most érzékelhetővé válik számomra valamiféle váltás, ami látszik a közösségi médiában tapasztalható kommunikációdon is. Látható, hogy az elmúlt időszakban egyre kevesebb online tartalmat gyártasz, és egyre többet dolgozol elvonulva. Mi okozta ezt a váltást és milyen irányba tartasz alkotói szempontból?
Bánki Beni: 2015-ben léptem először az online nyilvánosság elé, amikor egy internetes tehetségkutatót megnyertem slam poetryvel. Akkor a közösségi médiát arra használtam, hogy a saját alkotói tevékenységemre hívjam fel a figyelmet, de azzal, hogy követőtáborom lett, nyomást éreztem magamon, beszédkényszert, ami talán épp az influencer lét belső logikájából következik. Úgy hittem, állandóan mutatnom kell valamit, mert ezt várják tőlem, és ha nem teszem, elfelejtenek. Ma viszont már kevésbé foglalkoztat egy olyan státusz, aminek a fenntartásán folyamatosan dolgozni kell, és kreatív energiát von el. Kitalálni egy videó koncepcióját, megvágni és közreadni – ezeket is szerettem, a velük való munka mégsem elégített ki annyira, mint a nyelvvel való játék. Mégis, nem egyszer arra döbbentem rá, hogy megint eltelt egy év, és nem írtam semmit, legfeljebb felkérésre. Idén töltöttem be a huszonötöt, és nem viccelek, rettegtem ettől a kortól, személyes fordulópontként éltem meg, készültem rá. Most valódi elvonulásról szó sincs, de dolgozom a köteten, ami halkabb online jelenléttel jár, így kívülről akár hallgatásnak is tűnhet. Az elvégzendő munkát sürgetőnek érzem, talán időközben a felületeim is fellélegeznek, és minden készen áll majd ahhoz, hogy ismét beszélni kezdjek, ezúttal a saját hangomon.
A köztudatban élő ihlet fogalom többnyire még mindig a romantikából vagy az ókorból ismert jelentéseket mozgatja meg, miközben már a késő modern alkotók is sok tekintetben újradefiniálták azt. Ágoston Enikő Anna irodalomtudományi PhD-kutatásában arra vállalkozik, hogy megértse a késő modern lírai ihlet jelentését és poétikai működését. Ez az öt éve tartó munka alapozta meg az Ihletforrás projekt elindítását, melynek része a Mi az ihlet? című interjúsorozat. A projekt célja, hogy alkotókkal és kutatókkal közösen korszerűsítsék a fogalmat, és ezzel érthetőbbé és elérhetőbbé tegyék az ihletet. Az Alföld felületén és az Ihletforrás YouTube-csatornán követhető a folyamatosan frissülő beszélgetéssorozat.
A sorozat első részében Závada Péterrel, a második részében Szabó Imola Juliannával, a harmadik részében Balaskó Ákossal beszélgetett Ágoston Enikő Anna.
Hozzászólások